2023. február 02. írta: Talabos Dávidné Lukács Nikolett

„Jó lenne, ha mindenkinek lehetne egy saját Tigrise”

Molnár T. Eszter: Szafari az Ábránd-lakótelepen

Molnár T. Eszter (1976, Budapest) író, biológus, Budapesten él. Az ELTE biológus szakán végzett, immunológiából doktorált, és a freiburgi Max Planck Intézetben volt posztdoktor. 2014 óta publikál verseket, novellákat, tudósításokat és műfordításokat. Első ifjúsági regénye, a Stand-up! (2016, Tilos az Á Könyvek) bekerült a Margó-díj TOP 3 válogatásába, majd a Merítés-díj zsűrije az év legjobb ifjúsági kötetének minősítette. A 2016-ban Hubby-díjas Jelen! antológia, számos további gyűjteményes kötet és színpadi mű társszerzője. Eszter könyvei mindig szívhez szólóak, tanulságosak, felnőttnek és gyereknek egyaránt élvezetesek. Nagyon nagy örömmel tölt el, hogy ismét volt alkalmam egy újabb munkáját olvasni és megtisztelt idejével egy interjú erejéig a Szafari az Ábránd- lakótelepen című kötetével kapcsolatban. A Pagony Kiadónál megjelent kötet az állatok és ugyanakkor egymás szeretetére, megértésére és megbecsülésére is megtanít minket.

A fotót Bach Máté készítette.

Nagyon örültem, hogy Bali logopédiára járó gyerek. Bár az én gyerekem nem kell, hogy járjon, sokan még mindig azt veszem észre, hogy szorongnak ettől, nagyon örülök éppen ezért, hogy mesében is megjelenik. Hogyan vélekedsz erről?

Molnár T. Eszter: Gyerekként és felnőttként is jártam logopédiára. Ha nem is voltam olyan súlyosan beszédhibás, mint Bali, óvodás koromban engem is nehezen lehetett megérteni. Kisiskolás koromban rengeteget fejlődött a beszédem, a foglalkozásokat és az otthoni gyakorlást azonban nem szerettem. Meg is lepődtek a szüleim, amikor megkérdezték tőlem, mi leszek, ha nagy leszek, és én selypítve rávágtam, hogy logopédus néni. Azért valószínűleg nem vettek volna fel sem logopédusnak, sem rádióriporternek. Már felnőtt voltam, amikor ismét logopédushoz fordultam: egy betegség következményeként az alapoktól kellett megtanulnom a hangképzést és a beszédformálást. Ekkor már nem szorongtam, sőt, a logopédia a gyógyulás jelképe lett. Jó lenne, ha a fejlesztendő állapot, a beszédhiba miatti szorongás helyett a gyerekeknek inkább a fejlődésben rejlő lehetőséget, a könnyebb kommunikációt rejtené a logopédiai rendelő.

Az iskolai bántalmazás is megjelenik a mesében, Balit gúnyolják Ménesiék. Miért fontos, hogy megjelenjen a mesékben ez a nagyon szomorú, káros, de sajnos aktuális jelenség?

Molnár T. Eszter: A főhőst, Balit cukkolja és cikizi az osztály három neveletlen gyereke, míg végül minden önbizalmát elveszíti, és a játszótér helyett inkább egyedül, a kiserdőben tölti a délutánjait. Merényiéket végül nem Bali, hanem a gyáva Tigris tanítja móresre, és ha nem is "javulnak meg", azáltal, hogy egy pillanatra ők is a préda szerepébe kényszerülnek, talán belátóbbá válnak. Ebből a rövid leírásból talán kitűnik, hogy nem tanító célzattal kerültek a történetbe a zaklató gyerekek, hanem dramaturgiai kényszerből: ha ők nem lökik ki Balit a perifériára, Balinak nem lett volna lehetősége segíteni a még nála is elesettebbeken. De nem is tartanám őszintének a mesét, ha nem lennének benne esendőbb szereplők. A társadalomban mindig lesznek olyanok, akik csipkedik a gyengébbet, a különbözőt, és nincs ez másként a gyerekeknél sem, sőt, mivel őket kevésbé kötik a konvenciók, a zaklatások akár féktelenebbek is lehetnek. A belátás itt két lépcsőben történik: Merényiék nem tudják elverni az osztálytársukat, mert útjukat állja egy hatalmas fenevad, másfelől szembesülniük kell azzal, hogy a fiú, akit ők gyengének és bénának tartottak, egy bengáli tigrissel barátkozik. Azért egy tigrisnek elég nagy a coolság-faktora, úgyhogy ezek után azt is el tudom képzelni, hogy Bali az osztály legmenőbb tagja lesz. Jó lenne, ha mindenkinek lehetne egy saját Tigrise, vagy legalább egy kis, piros oroszlánja, mint Lacinak Marék Veronika meséjében.

A nagypapa figuráját mintáztad valakiről? Piri karaktere nagyon tetszett, ihlette valaki?

Molnár T. Eszter: Nem szoktam létező személyeket átemelni a mesékbe. Soha nem lenne pontos az illeszkedés, és ezért nem tudna szabadon alakulni a történet. Mint minden fikciós karakter, nagypapa és Piri is sok helyről gyűjtögetett tulajdonságokból formálódott személyiséggé. A nagyothalló nagypapa és a beszédhibás kisfiú közötti feltétel nélküli elfogadásra és Piri empatikus szókimondására azonban nem nagyon láttam példát az életben. Ezek ideális kapcsolatok, melyek inkább csak a mesében léteznek.

Van kedvenc karaktered?

Molnár T. Eszter: Minden szereplőmet meg szoktam szeretni, és ez a Szafari esetében sem volt másként. Írni Makit, a királyt szerettem legjobban. A félmajom buta, és ezt nem tudja magáról, nagyképű, ezért a többiek kinevetik, ráadásul izgága, és rengeteget beszél: egy ilyen szereplő igen szórakoztató írói feladat.

Az állatok jogai fontos és aktuális téma, miért tartottad ezt fontosnak?

Molnár T. Eszter: Amikor egy téma aktuálissá válik, akkor már figyelünk rá. Régen, ha a szódás verte a lovát, abból nem peres ügy, hanem szólás lett. Aki megtehette, hogy elfogat és ideszállíttat egy tevét, annak lett egy tevéje a kastélykertben. Ezt ma már nem ilyen egyszerű megvalósítani, az utóbbi száz évben egyre szigorodnak az állattartási szabályok. Egyre jobb az állatoknak, legyenek házi-, kísérleti-, vagy állatkertben tartott egzotikus állatok. Persze ezzel együtt is sok állatkínzási esetről hallunk, és még mindig van, aki azt gondolja, hogy a kutyák elélnek száraz kenyérmaradékon. Azt gondolom, az olvasóim közül viszonylag kevesen tartanak otthon tigrist vagy zsiráfot, de ha kicsit jobban megismerik a vadállatok igényeit, az semmiképpen sem árt.

Hol találkozhatnak veled az olvasók? Dolgozol most valami máson?

Molnár T. Eszter: Az őszi programok után 2023 elejét az íróasztalnál töltöm: olvasok, novellákat írok, és szeretnék befejezni egy drámát. Gyerekeknek szóló írásokon is gondolkodom, de ezekről egyelőre ennél többet még nem mondhatok.

Nagyon köszönjük az interjút és nagyon várjuk az újabb kötetet!