Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész, író, egyetemi tanulmányait a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán magyar szakon, 20. századi magyar irodalom specializáción végezte 1994–2000 között. Fő kutatási területe a 20. század első felének magyar irodalomtörténet e. Érdeklődésének középpontjában Kosztolányi Dezső és Radnóti Miklós életműve áll. 1998–2010 között a József Attila Kör, 2006-tól a Szépírók Társasága, 2010-től a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tagja. 2010-től a Makói Medáliák-díj egyik szakmai kurátora. Legújabb, Ha nem volnátok ti című kötetében Kosztolányi levelezéseit és szerelmeit vizsgálja, erről kérdezte őt Talabos Dávidné Dr. Lukács Nikolett.
Milyen ember volt az a hölgy, akibe Kosztolányi beleszeretett? Mire jutottál? Milyen ember volt Radákovich Mária?
Bíró-Balogh Tamás: Hogy egészen pontosan milyen volt, azt persze nem lehet tudni. Ami az adatokból kiderül: érettségizett nő volt, aki egy évig gyógyszerészsegédként dolgozott. Olvasott, de műveltsége nem ment az átlagos fölé. Élete tragédiával indult (apja öngyilkos lett), erősen vallásos nevelést kapott. Egy jómódú, horthysta tiszthez ment feleségül, aki akkor ugyan már cégvezető volt, de mégiscsak katona legbelül. Mária innentől élte a jómódú polgárasszonyok életét. Illetve élte volna. Született egy fia, aki viszont nagyon sokat betegeskedett gyerekkorában. (Később Kossuth-díjas festő lett.) Szeretett kézimunkázni, hímezni. Amikor Kosztolányival megismerkedett, akkor is ezt csinálta. Viszont éppen az a tény, hogy és ahogy megismerkedett Kosztolányival, arra utal, hogy nem volt jó a házassága: férje nélkül, csak a fiával üdült Visegrádon, és belement az őt megkörnyékező híres költő flörtjébe, amiből aztán kölcsönös szerelem lett.
A kapcsolat ezt követően hogyan alakult?
Bíró-Balogh Tamás: Nem egy szokványos kapcsolat volt ez, hiszen két házas ember találkozott Visegrádon: Máriának egy volt horthysta katonatisztből gyárigazgatóvá avanzsált férje volt, Kosztolányinak meg ott volt Ilona, közös gyermekük, Ádám anyja. Találkozni így csak titokban tudtak, ilyenkor sétáltak, vagy közös ismerősnél találkoztak. Kosztolányi beteg is volt már ekkor, amit egy ideig tudott titkolni a nő elől. Közel laktak egymáshoz, közös volt a buszmegállójuk is, mégis: a körülmények miatt sokat leveleztek egymással. Hozzáteszem, szerencsére, mert leveleik egy része megmaradt – ellentétben a szóbeli beszélgetésekkel, ugye.
A levelezésből miket tudunk meg? Néhány érdekességet kiemelnél, természetesen a teljesség igénye nélkül?
Bíró-Balogh Tamás: A teljesség igényével nem is lehetne, mert a levelek sorsa igen egyedi: a könyv megjelenéséig csak a Kosztolányi által írott, és korábban már közölt leveleket ismertük, amiket viszont Mária írt a költőnek, azokat nem. Ezeket ugyanis állítólag, az irodalmi legenda szerint, Kosztolányi kérésének megfelelően vele együtt eltemették 1936 novemberébe, szóval eddig csak egy féloldalú levelezést ismertünk. Most azonban előkerült Máriának hét levele, amiket Kosztolányihoz írt, és ezeket először most olvashatók. Érdekességük, hogy ellentétben a mai olvasóval, Kosztolányi nem olvasta őket. Ennek külön története van. A lényeg az, hogy most már ismerjük Mária stílusát, nyelvét is, amit Kosztolányi annyira dicsért leveleiben. Azokban a levelekben, amelyekben meg sem tudná tagadni, hogy költő. Kosztolányi minden esetben szerelmes levelet írt, ami egy műfaj. Egy irodalmi műfaj. Kosztolányi nem tudja megtagadni magát: ezekben a levelekben is leginkább a nyelvvel bíbelődik, nem egyszer éppen azt tematizálja. Ilyen szempontból kissé mesterkéltnek is tűnnek ezek a szerelmes levelek, mert annyira szépek, annyira - költőiek. Az bizonyos, hogy Kosztolányi szerette Máriát, de az is bizonyos, hogy szerelmes volt a nyelvbe is. Levelei így fokozottan kettős természetűek: érzelmekről szólnak ugyan, de színtiszta irodalmi megnyilvánulások. Mária levelei ennek épp az ellenkezője: Mária nem író volt, középiskolát végzett, polgári családasszony volt, aki korábban egy évig gyógyszerészsegédként dolgozott. Az ő levelei egy közember levelei – aki egy európai hírű költővel levelezik éppen. de ő sem tudja megtagadni magát: nem mesterkélt, mert nem tud, vagy nem akar mesterkélt lenni. És ez az, ami nagyon tetszik Kosztolányinak a levelekben, nyilván mert ő már nem tud ennyire őszinte lenni. Vele ellentétben ugyanis Mária nem irodalmat ír, hanem azt rögzíti, ami van, ami történik: fia betegségéről és kórházi kezeléséről, aggódásáról, kettős érzelmeiről, vallásosságáról. És mivel valóban nagyon őszinte, egyszer le is szidja Kosztolányit, hogy miért nem tud dönteni – hármójuk közül.
Mindig megdöbbent, amikor két külön világban élő ember találkozik és kapcsolat alakul ki közöttük. Van még ilyen irodalmi páros akár a magyar, akár a külföldi irodalomban?
Bíró-Balogh Tamás: Ahány szerelem, ahány kapcsolat, annyiféle. Kosztolányi az adott életkörülmények között a feleségétől mindenben különböző nőt választott Visegrádon: életkorában és habitusában is. Ugyanakkor nyilván vonzotta az ismeretlen, a hódítás aktusa maga is, meg sok minden egyéb is. Szerintem mindenki ismeri, vagy legalábbis el tudja képzelni ezt a helyzetet. De nem is ez volt a legmeglepőbb kapcsolat Kosztolányi életében, hiszen Radákovich Máriával mégis csak egy társadalmi réteghez tartoztak. Volt viszont ugyanekkor Kosztolányinak egy másik meghatározó érzelmi és testi kapcsolata - aki jóval több volt, mint egy mai értelemben vett szerető: húsz évig állt érzelmi támaszként Kosztolányi mellett. Ez a hölgy viszont teljesen másik társadalmi közegből került mellé: a cselédjük volt. Keresztes Erzsébetnek hívták, ő volt 1915-től Kosztolányi fiának, Ádámnak a dajkája, és az író jelentős részben róla mintázta Édes Annát. Van olyan értelmezés, amely szerint ebben a kapcsolatban Kosztolányi valójában visszaélt az úr-cseléd viszony alá- és fölrendeltségével - épp úgy, mint Patikárius Jancsi a regényben -, de mivel a kapcsolat azután is megmaradt, hogy Bözsi dajka elkerült a Kosztolányi háztól, a kiszolgáltatottság is átalakult. Ez utóbbi kapcsolatról nem tudtunk eddig. Sikerült nevesíteni egy olyan nőt és megrajzolni alakját, életét, aki egy olyan társadalmi csoport tagja volt, akik gyakorlatilag névtelenek maradtak, s gazdáik is legtöbbször csak keresztnevükön ismerték őket. Ehhez sok segítséget kaptam Bözsi dajka leszármazottaitól, mint ahogy a Radákovich Mária életrajz megírásához az ő örökösétől is.
Kiknek ajánlanád ezt a mostani kötetet?
Bíró-Balogh Tamás: Épeszű szerző erre nem felelhet mást, mint azt, hogy természetesen mindenkinek. Aki viszont bulvárt keres benne, csalódni fog. Minden állítást adatokkal és dokumentumokkal támasztottam alá. Ugyanakkor hallottam, és hát olvastam is már olyan olvasói véleményeket, hogy ez egy olvasmányos tudományos munka, és számomra mind a két szó hangsúlyos az értelmezésben: az olvashatóság és a tudományosság is. Azt is tudom, hogy vannak olyan hivatásos Kosztolányi-olvasók, akik szerint a könyvben megírt dolgok nem úgy vannak. Na, például az ő szíves - adatokkal és dokumentumokkal alátámasztott - cáfolatukat kíváncsian látnám, tehát nekik is szívesen ajánlanám elolvasásra a könyvet. Meg persze természetesen mindenki másnak.
Nagyon köszönjük az interjút és nagyon várjuk a következő köteted is!
Fotók: Bíró-Balogh Tamás
(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)
