Szécsi Noémi évtizedek óta lenyűgöz egyedi, vicces, meglepő és elgondolkodtató stílusával. Nagyon örültem, amikor lehetőségem nyílt a Budapest Nagyregény kapcsán interjút készíteni vele abban a még szerencsésebb helyzetben, hogy Noémi legújabb kötete, a Rohadt állatok is megjelenik.

A Budapest Nagyregény közösségi alkotás eredményeként egy 23 fejezetből álló könyvként jelenik meg 2023 novemberében. Célja, hogy a főváros elmúlt 150 évét történeteken, kerületi legendákon keresztül, a város lakóinak bevonásával gyűjtse össze, mesélje el és jelenítse meg, ehhez pedig az irodalmat közvetítő eszközként használja kiváló írók segítségével. Noémivel a két kötet kapcsán beszélgettünk.

Mit érzett, amikor megkapta a felkérést?

Szécsi Noémi: Nagyon örültem neki, már csak azért is, mert nagyon sok kortárs magyar író ír szívesen Budapestről és a bőség zavara okán a kezdeményezés szervezőinek bizonyára nagy gondot okozott kiválasztani azt a 23 szerzőt, aki részt vesz a projektben. Egyesek kihagyhatatlanok, de én nem ebbe a csoportba tartozom, így külön megtiszteltetés, hogy mégis beválogattak.

Mit jelent Önnek a XXI. kerület?

Szécsi Noémi: Csepel nagyon különleges hely, hiszen – bár itt már a honfoglaló magyarok is legeltették lovaikat – Weiss Manfréd fellépéséig jelentéktelen Budapest környéki falu volt, amelynek lakói földműveléssel foglalkoztak. A Ferencvárosból ide kiköltöztetett gyár köré, célirányosan jött létre az a városrész, amelyből a XXI. kerület lett, és nem lehetséges más témával előrukkolni, ha be akarom mutatni történetét, mint a kapitalizmus, az ipar, a gyárak telepítése és ezek hatása az emberek életére.

Le kell szögeznem persze, hogy semmiféle személyes kötődésem nincs a városrészhez. Majdnem 30 éve élek már Budapesten, ebből a leghosszabb időt Ferencvárosban töltöttem, a IX. kerülethez kötnek az életem fontos eseményei, bár a VIII. kerületben is sokszor megfordulok: ezek számomra az ismerős tájak. Csepelről viszont máskor is írtam már: például egyik regényemben, a Kommunista Monte Cristó-ban ide költözik a főszereplő fia a családjával, és szó esik a regényben az ’56-os csepeli eseményekről is,hiszen itt egészen sokáig tartott ki az ellenállás.

Mit árulhat el a történetről, amely ebben a kerületben játszódik?

Szécsi Noémi: Annyit, hogy a történet két idősíkon játszódik, a 20. század elején és 1989-ben. 1989 számomra voltaképpen még a közelmúlt, hiszen már eszmélkedő kiskamasz voltam abban az időben, mikor a közhangulat néhány hónap leforgása alatt változott meg, legalábbis ekkor kerültek a felszínre a korábban évtizedekig elnyomott dolgok. Csepelnek ez a dátum hangsúlyozottan egy korszak végét jelentette. A rendszerváltásról tehát vannak benyomásaim, a századelő világa viszont a kutatáson és a képzeleten alapul. Próbáltam a nők sorsát előtérbe állítani.

Milyen személyes történetet, helyi legendáriumot használt fel? Mennyire volt nehéz feldolgozni a beérkezett forrásokat?

A felhívásra beérkezett történetek között nem volt csepeli történet – ennek bizonyára számos oka van, a gyűjtés módjából is adódhat ez a körülmény, hogy bizonyos kerületek nagyon erősen képviseltették magukat, mások pedig kevésbé. Ezért máshonnan igyekszem csepeli történeteket találni, ugyanis például a szocializmus idején, amikor Csepel bizonyos tekintetben „kirakatvárosrész” volt, nagyon erősen dokumentálták az itteni életet és igyekeztek rögzíteni a munkásnegyed 1890-es évekkel kezdődő történelmét is. Az itt dolgozó emberek a munkafeltételek javítása érdekében már a századelőn önszerveződésbe kezdtek, a szociáldemokraták erős bázist alakítottak ki Csepelen. Az élet része volt a gyári munka, esetenként a sztrájk, de a közösségi lét más megnyilvánulásai: a szórakozás és pihenés színtereinek kiépítése is. Magyarországon inkább a mezőgazdaságnak vannak erősebb hagyományai, ezért a munkáskultúra kevesebb embert érintett a társadalomban és tisztán ipari jellegű település is kevesebb volt. Igyekszem olyan forrásokat felkutatni, amelyek mindeddig nem kerültek előtérbe.

Mit jelent Önnek Budapest?

Szécsi Noémi: Amikor 18 éves koromban dél-alföldi diákként döntenem kellett, hogy Szegedre vagy Budapestre megyek továbbtanulni, habozás nélkül a főváros mellett döntöttem, mert tudtam, hogy több titkot és izgalmat tartogat nekem – így is lett. Budapest meséit azóta is nagy szenvedéllyel kutatom: az első regényemben, Finnugor vámpír-ban egy budapesti vámpírpalánta szeretne az irodalomba betörni, a másodikban, a Kommunista Monte Cristó-ban Sanyi, a vegetáriánus hentes mellett a város is fontos szereplő a maga 1919 és 1957 között kibontakozó történelmi eseményeivel. Az Egyformák vagytok-ban a 2000-es évek Budapestje jelenik meg két nő sorsának háttereként. Az elmúlt két évtizedben éltem Helsinkiben, Brüsszelben, Edinburgh-ben és Torontóban is rövidebb időszakokat, és ha azt nem is állíthatom, hogy mindig visszavágytam, azt igen, hogy még mindig Budapest az a hely, ahol relatíve a legotthonosabban mozgok – azt a tájékot sem ismerem ennyire, ahol világra jöttem, mert engem, Petőfivel ellentétben sosem nyűgözött le az Alföld.

Volt szerencsém most a Rohadt állatok-at is elolvasni. Nagyon vicces, szórakoztató, ugyanakkor elgondolkodtató olvasmány. A könyve szereplői első, számomra nagy kedvenc regényében, a Finnugor vámpír-ban jelentek meg. Miért döntött úgy, hogy egy külön könyvet szentel nekik?

Szécsi Noémi: Az elmúlt években nem volt módom írni – ennek számos oka van. Ezeket a novellákat 2004 óta gyűjtögettem, és most azért döntöttem a megjelentetésük mellett, mert szerettem volna kinyújtani a kezem az irodalom felé. Azt gondoltam, a kötet összerendezése talán segít abban, hogy visszatérjek a szépirodalomhoz, talán nem, de legalább előrevisz. Szeretnék a jövőben is írni, és hálás vagyok, hogy az írásaimat megjelentethetem, mert ez nagyobb tétet ad a gondolkodásnak.

A cím könnyen megjegyezhető és szókimondó. Ez volt a célja vele?

Szécsi Noémi: A cím 2000 óta készen állt, mondhatni ugrásra készen. Ez volt a címe Jerne, az írói pályára vágyakozó vámpírcsemete kéziratának, amelyre azt a kritikát kapja, hogy nincs a művében „velős társadalomkritika”, ezért célzottan igyekszik beleírni ilyen elemeket. Amikor ezt a címet kitaláltam, még fogalmam sem volt, hogy én írom meg ezt a művet, de aztán az évek során, ha novellára kaptam felkérést, ebből az univerzumból választottam történetet.

A megismert állatok teljesen emberiek, még gyilkosságot is képesek elkövetni. Ki volt az a karakter, akit a legellenszenvesebbnek tart?

Szécsi Noémi: Az állatok már csak ilyenek, prédának tekintik egymást. A történetben semmi olyat nem tesznek, amit nem tennének a természetben: elűzik egymást, kiszorítják a másikat az élőhelyéről, egymásnak esnek, élve vagy holtan felfalják a másikat. Én mindegyiket kedvelem, mert megszoktam őket, az általam teremtett világ részei. De a Hörcsög impulzív és bunkó, a Vakond teszetosza, de voltaképpen opportunista, és a többi állat is többnyire negatív tulajdonságokat képvisel. De mindannyiukra rá fogunk ismerni.

A képek Oláh Gergely Máté tulajdonát képezik. 

Hol találkozhat a közönség a Rohadt állatok-kal?

Szécsi Noémi: Mindennapjainkban… Amennyiben a kérdés arra vonatkozik, hogy hol lépek vele fel, akkor a pedig a válasz az, hogy ilyen turnét nem tervezek.

Nagyon köszönjük az interjút, és alig várjuk, hogy a Budapest Nagyregényt is a kezünkbe vehessük!