2021. szeptember 16. írta: Talabos Dávidné

„Az olvasók az én képeim alapján élik át a hangulatot”

Interjú Sárvári Gézával

Sajtós múlttal rendelkezik, tanított a Rocksuliban, de kiváló fotós és videós is. Sárvári Géza igazi polihisztor, aki a debreceni HAON szerkesztője is volt. A Virtuózok című vetélkedő hivatásos fotósa volt, de alázata mai napig sem csökkent, hiszen egy ebesi esküvő is éppolyan fontos, mint egy koncertfotózás vagy éppen világsztárok fotózása. Géza jelenről, izgalmas múltról és még izgalmasabb jövőről mesélt nekünk.

A gyerekkorodról mesélnél?

Sárvári Géza: Debrecenben születtem, itt is nőttem fel, értelmiségi családban, nincs testvérem.

Mikor kezdett el érdekelni a fotózás, videózás?

Sárvári Géza: Öt éves koromban kaptam az első filmes fényképezőgépemet, egész gyerekkoromban lelkesen kattintgattam, tetszett, hogy a valóság egy kis szeletét ki lehet metszeni, ami utána maradandó emlékké válik. Több fióknyi negatív és diafilm van otthon ebből a korszakból. Volt egy 8mm-es filmes kamera is, hangot nem vett fel, de tízévesen az unokatestvéreimmel már gengszterfilmeket forgattunk a nyári szünetben. Természetesen én voltam az operatőr, a forgatókönyvíró és a rendező is. Kiváló szórakozás volt.

Érdekes, hogy emellett a zene sokkal jobban érdekelt… a fotózás, a képalkotás egy olyan része volt az életemnek, ami mindig „csak úgy” ott volt, természetes dolognak tartottam, hogy mindig minden osztálykirándulást, családi eseményt én dokumentálok végig, és észre sem vettem, hogy közben mennyit fejlődök vagy nem fejlődök. A zenélésre sokkal több energiát fordítottam, a játszótéri verekedések helyett már általános iskolás koromban is órákon át otthon hasaltam és a kis szintetizátorokkal foglalkoztam. Autodidakta voltam ebben is, mint mindenben. Bár egy időben jártam tanárhoz, de nem szerettem a korlátokat és a tanár hamis pianínója sem fogott meg.
A zenei érdeklődés olyan komoly szintre eljutott, hogy öt évig Londonban ezen a területen dolgoztam, játszottam rengeteg zenekarban, tanítottam a debreceni Rocksuliban, sőt, amikor egy évig Shanghaiban éltem, session zenészként életem legnagyobb és legjobban szervezett koncertjein, több ezer fős arénákban és luxus klubokban játszhattam. A fotózás is mindig ott volt persze, és egy idő után azt vettem észre, hogy több örömet, sikerélményt ad, mint a zene. Kevesebb cuccot kell cipelni, nem kell hajnalig különféle koszos próbatermekben a zajt hallgatni, és így tovább. Szerintem ez mennyiségi kérdés, 10.000 óra gyakorlással mindent meg lehet tanulni, és meg is lehet unni.

Angol szakon kezdtem és kommunikáció szakon fejeztem be a felsőfokú tanulmányaimat, ennek nyomán betekintést nyerhettem a sajtó világába is. Cikkeket írtam, vidéki eseményekről is tudósítottam, először 21 éve jelent meg nyomtatásban fotóm a Hajdú Bihari Naplóban. Egy ideig saját rovatom is volt a Zenész magazinban, ahol különleges hangszerekről írtam cikkeket. Pár évig a HAON szerkesztője is voltam, itt is folyamatosan ment a fotózás, már digitális gépekkel. Élmény volt, hogy nem kell napokat várni a film előhívására, hanem azonnal látjuk mi a jó, mi a rossz. Több fesztivált is végig fotóztam, és ekkor tudatosult bennem a szakma felelőssége, hogy az olvasók az én képeim alapján élik át a hangulatot.

A fotóidat látva nagyon sok téma érdekel, van kedvenced?

Sárvári Géza: A mai napig izgalmasnak tartom a koncertfotózást, az eseményfotózást, legyen akár londoni orvoskongresszus, müncheni sörfesztivál vagy ebesi esküvő, mind egyformán fontos, és ugyanakkora kihívás. Ha portrét fotózok, próbálom az illető személyiségét megragadni, nem szeretem a beállított sablonos dolgokat. 2015-ben Shanghaiban éltem egy évig, egy ott élő fotós barátommal dolgoztunk együtt egy magazinnak, emellett klipeket forgattunk, koncerteket vettünk fel, reklámokhoz készítettünk képanyagot. Itt volt először magazin címlapfotóm, itt voltak először kiállításon kitéve képeim, és nem mellesleg itt kerültem kapcsolatba a Panasonic Lumix céggel, aminek nyomán később egy évig én lehettem a magyar Lumix nagykövet. Az ország összes fotós találkozóján jelen kellett lenni, teljeskörű termékismerettel, hiszen hozzám jöttek oda a fotós kollegák és az érdeklődők a sok kérdéssel, hogy melyik kamera mire jó, melyik objektív milyen képet ad, nagyon intenzív és érdekes korszak volt.
Ezt követően Budapesten dolgoztam, a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató TV műsornak voltam a hivatásos házi fotósa, videósa. Itt a komolyzene világába is betekintést nyertem. Útifilmeket, interjúkat csináltunk, teljes koncerteket vettünk fel és archiváltunk, és a műsor felvételénél a színfalak mögé is betekintést adtunk a rajongók számára. A TV stúdió világa nagy kihívás, itt forgatás közben észrevétlenül, senkit sem zavarva kell dolgozni, és olyan részleteket, pillanatokat elkapni, amit a 15 TV kamera nem lát. Olyan világsztárokat fotózhattam, mint Plácido Domingo, Andrea Griminelli, Lang Lang és még sokan mások, ezek a képek gyakran fizetett promócióként az ország összes lapjában megjelentek, ami azért, valljuk be, igen nagy felelősség. Képzeljük csak el, egy sajtótájékoztatón van 2 miniszter, 3 világsztár, rossz a világítás, csendben kell dolgozni, 2 perc van arra, hogy olyan képet csináljunk, amin mindenki jól néz ki, és utómunkát sem igényel, mert azonnal tovább kell küldeni az összes hírügynökségnek. Nagy iskola volt ez is.

Mi ihlet meg leginkább?

Sárvári Géza: Minden új kihívás, a szakmai fejlődés lehetősége. Legújabban a 360 fokos panoráma videózás izgat, idén minden munkámba igyekeztem becsempészni valamit ebből a világból. Ha valaki nem tudná, egy kis magyarázat: a 360-as kamera egyszerre felvesz maga körül mindent, és utólag kell eldönteni, hogy ebből milyen szeletet vágunk ki. Nagyon izgalmas vizuális dolgokat lehet létrehozni aránylag könnyen, szokatlan nézőpontokat lehet találni, ha akarom a tér izgalmasan görbül, mintha egyedül lennénk egy kisbolygón. Az utómunka épp emiatt tovább tart, mert több a választási lehetőség, már egy fél perces snittet is nagyon sokféleképpen lehet forgatni, és nehéz eldönteni, melyik a legjobb.

Mesélnél a legújabb videóklippekről, amiket készítettél?

Sárvári Géza: Legutóbb egy baráti felkérésnek eleget téve a Money Roll együttes „Valami láz” című dalához készítettem klipet, itt a hagyományos videós technikák mellett a 360 fokos gömbpanoráma kamerám is fontos szerepet kapott. Nagyon élveztem, hogy milyen látványos egyedi képi világot lehet ezzel az eszközzel teremteni, és a zenekarnak is tetszett. Nem szeretem a kliséket, mindig próbálok valami új elemet is becsempészni, és a technikai kihívások új művészi koncepciókat igényelnek. A forgatás aránylag hamar lezajlott, a zenekar legnagyobb örömére, az utómunka és a vágás ezzel szemben rengeteg időt vett igénybe, hogy a leforgatott nyersanyagból a legjobb részeket kiválasszuk, és mint a legó kockákat, a legjobb sorrendben pakoljuk egymás után, hogy a végeredmény több legyen, mint a részek összessége. Ebben a klipben klasszikus és modern képi utalások is megfigyelhetők, a gitárszóló alatt a Pink Floyd legendás 1971-es Pompeii koncertfilmjét is megidéztük néhány pillanatig, emellett leginkább a Vulfpeck klipekben megfigyelhető nyers, modern és karcos képi világ érvényesül. Igyekeztünk kerülni a vizuális kliséket, azzal együtt, hogy a képek maximálisan támogassák a dal mondanivalóját

Mesélhetsz a mostani munkáidról, amiket tervezel?

Sárvári Géza: Legutóbb a MODEM-ben rendezett Zajkerten dolgoztam, arról hamarosan megjelenik egy látványos anyag. A közeli jövőben, tervben van egy újabb klip egy másik zenekarnak, folyamatosan együtt dolgozunk egy fashion influencer hölggyel, körvonalazódik egy könyvkiadóval történő együttműködés, további image filmek és online videó és fotós tartalmak gyártása is. Van még néhány hosszabb táv, nagyobb szabású terv is, de ezeket nem szeretném még elkiabálni.