A Budapest Bábszínház január 10-én mutatta be a „Szabadesés avagy Barnaby Brocket kalandjai a felhőkön innen és túl” című előadását, Barna Zsombor, Pallai Mara, Pájer Alma Virág, Szolár Tibor és Teszárek Csaba szereplésével. John Boyne műve egy különös kisfiúról szól, akit a saját családja nem tud elfogadni olyannak, amilyen. A darabról, a toleranciáról, a rendezői tanácsokról és a báb különlegességéről Szolár Tiborral beszélgettünk.Eredetileg zenés színész szakra jelentkeztél az egyetemen, ahol az egyik rostán megkérdezték tőled, mi lenne, ha megpróbálnád a báb szakot. Azt mesélted egy interjúdban, örülsz annak, hogy végül ebbe az irányba terelt a sors – emlékszel még, mikor érezted azt az egyetemen, hogy jó helyre kerültél? Volt esetleg egy kiemelkedő előadás, pillanat?
Szolár Tibor: Nem emlékszem konkrét pillanatra: viszont nagyon szerettem az egyetemet, és örülök, hogy ebbe az irányba indultam el, egyrészt azért, mert szuper osztályközösségünk volt. Jól tudtunk együtt dolgozni, sokat tanultunk egymástól is, és még a mai napig követjük a többiek pályáját. Másrészt ez egy olyan műfaj, amiben benne van a képzőművészet, a tánc - mivel nekem kicsit olyan a báb, mint egy koreográfia -, illetve a színészet is. Első évben még kissé kétségbe voltam esve, hogy mi ez az egész, de aztán fokozatosan feloldódtam, és nagyon élveztem a bábmesterség órákat.

Mit gondolsz, miért a báb a te utad? Mi az, ami a legjobban megfogott benne?
Szolár Tibor: Amikor gyerek voltam néptáncoltam, és amit nagyon szerettem benne az a ritmus volt. A legényesek csapásolásai, vagy akár a balkáni ritmusok. A báb, ritmus. Sokkal hangsúlyosabb ebben a műfajban, mint az élő színházban. Másfajta gondolkodásmódot is igényel, és azt gondolom most már sokkal jobban ez az az irány, amiben otthonosan mozgok.

Több rendezővel (például Alföldi Róbert, Zsótér Sándor) is dolgoztál már. Mi volt a leghasznosabb tanács, amit tőlük kaptál?
Szolár Tibor: Minden rendezővel más dolgozni, és pont ez benne az izgalmas. Szerintem minden színész egy kicsit meg akar felelni a rendezőnek, én is. Az olvasópróbán általában az a kiinduló helyzet, hogy ő az, aki előrébb tart az anyagban, és sokkal olvasottabb is néhány esetben. Aztán elindulnak a próbák, és hosszan méregetitek egymást. Jönnek a játszmák, vagy a dinamikus együtt gondolkodások. Tanuljuk egymást. Az egyetemen ez még másképp működött. Ott a rendezésben nagyon sok tanítói szándék volt, ami azt hiszem, nálam célba talált. Szerettem azt, hogy többféle látásmódot, gondolkodást, színésztechnikai eszközöket kapok. Teljesen mást várt tőlem Zsótér Sándor és Alföldi Róbert, de más volt a módszere Csizmadia Tibornak is - és mindenkitől mást és mást tudtam tanulni, amit mai napig fel tudok használni a színpadon.

Január 10-én mutattátok be a „Szabadesés avagy Barnaby Brocket kalandjai a felhőkön innen és túl” című előadást a Budapest Bábszínházban. Ismerted korábban John Boyne műveit?
Szolár Tibor: Nem ismertem a műveit. Annyit tudtam, hogy a Csíkos pizsamás fiú című könyvet ő írta, amiből filmfeldolgozás is készült.A darab egy különös kisfiúról szól, akit a saját családja nem tud elfogadni olyannak, amilyen. A történet a toleranciát járja körbe, és azt, hogy a normális mindenki számára mást jelent. Mit gondolsz, mivel teszi különlegessé a téma ábrázolását, hogy bábelőadás készült belőle?
Szolár Tibor: Alapvetően azt megjeleníteni, hogy egy kisfiú lebeg, sokkal könnyebb bábbal, mint nélküle, és ez adta az alapötletet Lázár Helgának, a rendezőnek, hogy ez az előadás létrejöjjön. A díszlet is sok segítséget nyújt abban, hogy ezt a lebegést megjelenítse, mégpedig olyan módon, hogy fentről különböző formájú hasábok ereszkednek le a színpadra, így azt az érzetet keltik, mintha Barnaby a felhők között repülne. Továbbá az is fontos volt, hogy azok az emberek, akikkel a kalandjai során találkozik más bábtechnikával mozogjanak, mint ő: hiszen ez is arra utal, hogy mindenki másmilyen, és mindenki másban különleges, máshogy egyforma.

Az előadást 10 éves kortól ajánljátok: szerinted fiatalabb, vagy idősebb korosztálynak könnyebb beszélni ezekről a témákról a színházban? Mit tapasztalsz, kik nyitottabbak?
Szolár Tibor: Azt gondolom, hogy körülbelül a 10 éves korosztály az, akit először elkezd foglalkoztatni ez a téma. Talán ilyenkor kezd el jobban formálódni a közösség az iskolában. Fontos üzenet az előadásban az is, hogy meg kell tanulnunk együtt élni. Ismerd meg a másikat, utána ítélkezz.

Számodra mi volt a legnagyobb lecke, vagy tanulság, amit az elfogadás kapcsán levontál az életedben?
Szolár Tibor: Az, hogy nem biztos, hogy a másikban van a hiba, ha nekem nem tetszik a viselkedése vagy a kinézete - vagy bármi, amit csinál. Lehet, hogy nekem vannak korlátaim, amiket át kell lépni, vagy meg kell vizsgálni. Mai napig találkozok olyan dolgokkal, emberekkel, amik erre ráébresztenek. Ez egy örök lecke.

Mi vár rád 2020-ban?
Szolár Tibor: Remélem csupa jó dolog. Ebben az évadban még lesz egy bemutatónk, Rügyek és gyökerek címmel. Ez egy babaszínházi előadás melyet Markó-Valentyik Anna rendez, és Semjén Nórával játszunk közösen. Illetve a Mini textúra elnevezésű programban, a Nemzeti Galériában fogok még közreműködni.

Fotók: Éder Vera

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)