Az E/Társulat 2019. október 22-én mutatta be Pozsgai Zsolt a Liselotte és a május című sikerdarabját az a FÉM Arts & Café színpadán. A történet egy ápolónőről szól, aki kétségbeesetten próbálja megtalálni az Igazit: 7 randin keresztül. A főszerepben ezúttal Tóth Zsuzsit láthatjuk, aki mesélt nekünk az előadás próbafolyamatáról, arról, hogy miért olyan nehéz a párkeresés ma, és elárulta, melyik volt a legextrémebb randija.Sok színész meséli, hogy egy próbafolyamat kezdetekor mindig megkeresik a hasonlóságokat magukban és a szerepükben, míg mások pont azokat a karaktereket szeretik, akik teljesen különböznek tőlük. Nálad hogy volt ez a Liselotte esetében?
Tóth Zsuzsi: Én is megkeresem: szerintem muszáj, hiszen egy színész mindig magából táplálkozik, otthonról kell hozni az alapanyagot. Aztán természetesen a próbafolyamat legfőbb feladata, hogy tovább építgessük a „házunkat”, ezt pedig másokból merítkezve tesszük, a környezetünkből.  Persze egy lakás sosincs kész, pont mint egy szerep... Mindig van mit rajta toldozgatni-foldozgatni. Ha maradunk a hasonlatnál, Liselotte pont olyan, mint egy hatalmas kertes ház. Néha nehezen birkózom vele, mert annyira összetett és annyira sokszínű, mély női karakter, hogy elveszek benne. Csodálatos darab, előadás után napokig tart visszatérni önmagamhoz.

A színdarab 7 randi történetét meséli el. Melyik találkozás volt számodra a legkedvesebb? Melyik okozta a legnagyobb kihívást?
Tóth Zsuzsi: Ha szabad, kettőt említenék: Ludwig, az ideges könyvelő azért áll közel a szívemhez, mert amikor 10 évvel ezelőtt, először játszottam a darabot egy Karczag Ferenc vezette színjátszó csoportban, ezt a jelenetet osztotta rám és Kicsire (Ónodi Gabira). Azt hiszem, valahol ott határoztam el véglegesen, hogy színésznő leszek. Illetve, ha akarnám, se tudnám kihagyni a vízvezeték szerelő karakterét. Gyönyörű dramaturgiai íve van annak a jelenetnek, ráadásul Ő az egyetlen udvarló, aki nem udvarolni jön Liselottéhoz. Egyszerűen a magány, a boldogság és társ utáni vágy mágnesként húzza össze ezt a két ripityára tört szívet. Ezt az egyébként is humoros és velejéig két lábbal a földön járó karaktert nehezebb elengedni a jelenet végén, mint bármelyik másikat: nézőként és Liselotte-ként is egyaránt. Ha elárulhatod: neked volt már hasonlóan extrém, vicces, vagy kellemetlen randid?
Tóth Zsuzsi: Ó, igen. A János-hegyre kocsikáztunk fel késő este. Hiszitek vagy sem, tényleg nem tudtuk, hogy nem szabad, mert nem láttuk a táblát. Arra keltünk, hogy rendőrök világítanak be a kocsin és kérik, hogy feltett kezekkel szálljunk ki. Nem voltak nálam iratok, így nem tudtam magam igazolni, amiért be akartak vinni az őrsre. Ráadásként meg akartak bírságolni, mivel tiltott helyre hajtottunk be autóval. A randipartnerem valahogy kimagyarázta a lehetetlent, ezért elengedték a büntetést annak fejében, ha megígérem, hogy ezek után mindig nálam lesz minden okmányom, és ha az izgalmak után olyan értékben visz el vacsorázni az udvarlóm, mint amilyen összeget elengedtek. Úgyhogy elmentünk a Mekibe... (nevet) De azért innen is milliószor üdvözlöm őket!

Melyik feladat nehezebb színészként: több rövid történetet tulajdonképpen percek alatt felépíteni és átadni a nézőknek, vagy egy hosszabba mélyebben beleásni magad?
Tóth Zsuzsi: Mindkettőnek megvan a maga szépsége és nehézsége. A Liselotte esetében egyik sem számít könnyű feladatnak. Az én karakteremnek  szinte teljes története, önéletrajza van. Nekem 2 óra leforgása alatt kell egy viszonylag derűs és izgatott állapotból egy olyan alacsony lélektani szintre eljutnom, ahol már nem látok kiutat. Krisz, az én csodálatos partnerem (Károlyi Krisztián – a férfi főszereplő) pedig egy felvonás alatt képes 7 ember személyiségét felölteni és levetkőzni olyan gyorsasággal, hogy az ember szinte fel sem fogja: ezeket a karaktereket egyetlen színész játssza el.  A hét randin keresztül végig követhetjük, hogyan bontakozik ki Liselotte nőiessége – a darabot pedig női rendezővel, Győri-Nádai Rékával állítottátok színpadra. Szerinted más lett volna, ha férfi rendezővel dolgoztok együtt? Ha igen, mit gondolsz, miben lett volna más?
Tóth Zsuzsi: Eddig szinte csak férfi rendezővel dolgoztam, és sokáig azt gondoltam, hogy a kettő nagyon más lehet, de idővel rájöttem, hogy nem. A közös munkánál a rendező személyisége a lényeg, hogy ki hogy nyúl egy színészhez, hogy közelíti meg. Rékával nagy szerencsénk van, mert sokat foglalkozik a lelkünkkel. Rengeteg próbát szántunk beszélgetésre, lelkizésre, ami bármilyen furcsa is, de a próbához tartozik - hiszen ebből is tudjuk építeni a karaktereinket. Ráadásul Réka pszichológusi pontossággal képes jelenet közben feltenni olyan kérdéseket, hogy akkor hirtelen válasz nélkül minden értelmet nyer.                                              

A darab inspirálta a népszerű „Liza, a rókatündér” című filmet. Mit gondolsz, mi a történet sikerének titka a színpadon és a filmvásznon?
Tóth Zsuzsi: Szerintem az, hogy az ember legyen akár férfi, akár nő, egy kicsit magára talál benne. Meglátja magát Liselotte, vagy valamelyik férfi mélyebb személyiségjegyeiben. Nem egyszer történt, hogy előadás után odajöttek hozzám, hogy Zsuzsi Te engem, az én életemet játszottad el... Mindannyiunk életét játszom el ebben a színdarabban, amit Pozsgai Zsolt írt meg remekül: egyszerre komikusan és tragikusan. Mindenki a boldogságot keresi a világon, valahol az ad értelmet az egész életnek, hogy az embert szeressék. A Liselotte és a május a kapcsolatteremtés nehézségeinek viszonyáról beszél. Annak ellenére, hogy a darab 2001-ben íródott, ez még ma is hihetetlenül aktuális probléma. Mit gondolsz, ma miért olyan nehéz az ismerkedés, a pártalálás?
Tóth Zsuzsi: Az ismerkedés talán könnyebb, viszont a megfelelő párra találás még mindig nehéz, és sajnos szerintem 100 év múlva is az lesz. Az emberek ugyanis hatalmas elvárásokkal futnak neki, mégis hajlamosak inkább megalkudni, és belefutni boldogtalan helyzetekbe, ahogy Liselotte is teszi. „Legyen mellettem valaki, mindegy hogy ki, csak ne legyek egyedül...” Ennek az ideának a hajszolása vezethet oda, hogy az ember már elfelejteni, hogy ki is ő, mit akar az élettől, vagy hogy mi teszi őt igazán boldoggá. 

Mi vár rád 2020-ban?
Tóth Zsuzsi: Bár a darab premierje októberben volt, azóta is munkálkodunk azon, hogy továbbra is dolgozhassunk vele. Vidékre szeretnénk vinni, illetve fesztiválokra, hogy minél több emberhez eljuttathassuk ezt a fantasztikus történetet. Emellett most januárban kezdem próbálni a Holle anyó című meseoperát a Magyar Színházban, aminek legfőbb érdekessége, hogy ősbemutató lesz, no meg persze az, hogy sosem próbáltam még operát. Nem kell megijedni, én „csak” a mesélő leszek, de izgalmas feladatnak ígérkezik. Illetve nagy álmom, hogy végre befejezzem a monodrámámat, aminek már olyan sokszor futottam neki, de valamiért mindig megakadtam. Mindig jött valami más, valami fontosabb, de ebben az évadban remélem ez is megszületik. 

következő előadások 
2020.02.11. (19:00) FÉM Arts & Café
2020.03.29. (19:00) FÉM Arts & Café

stáb 
író - Pozsgai Zsolt 
rendező - Győri-Nádai Réka

szereplők
Liselotte – Tóth Zsuzsi
7 férfi – Károlyi Krisztián

Fotók: Udvarhelyi Gergely

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)