Tudtad, hogy van egy „ÉlményÉnek” elnevezésű zárt csoport Facebookon, ahol Molnár Emese, azaz a JaMese énekesnője arra bíztatja a tagokat, hogy tapasztalják meg az éneklés felszabadító erejét? Ehhez a közösséghez te is bátran csatlakozhatsz, ha eddig nem merted kiereszteni a hangodat! Emesével a csoport elindításáról, a „HangHordozók” versenyről és a JaMese készülő új albumáról beszélgettünk. A  Magyar Költészet Napja alkalmából megrendezett „HangHordozók” versenyre Buda Ferenc: Depresszió című művét vittétek el. Miért éppen erre esett a választásod?
Molnár Emese: A verseny szervezője a Magyar Napló minden évben kiad egy antológiát az előző év verseiből, amelyek közül minden pályázó maximum három dalt énekelhet meg. Amikor egy ilyen gyűjteményt lapozgat az ember, mindig nagy a választási lehetősége, ezért én ilyenkor a megérzéseimre hagyatkozok, vagyis ami rögtön megragad, abban van nekem a mondanivaló. Így válogattam le 20 költeményt, amiket pár nap múlva friss szemmel újraolvastam. Azt hiszem ez a vers akkor talált meg úgy igazán. Úgy éreztem, hogy nem véletlen: az elmúlt időszak számomra a gyászról szól, amire a vers szövege és a mondanivaló tökéletesen reflektált. Azt hiszem saját dallal nem is tudnék még erről beszélni, így jól esett, hogy egy költő szavai mögül, de mégis megdolgozhattam ebben a versmegzenésítésben a saját belső világomat.

Nem először zenésítettetek meg kortárs verset, hiszen a Bennem a Világ elnevezésű albumotokon Szabó T. Anna két szerzeménye is helyet kapott a dalaitok között. Mondhatjuk, hogy számodra a zene és a költészet kéz a kézben halad?
Molnár Emese: Sőt, a címadó Bennem a világot Lackfi János írta nekem, úgyhogy igen, azt hiszem nem áll tőlem távol a megénekelt líra. De semmiképp nem mondanám magunkat versfeldolgozó zenekarnak, hiszen pont a Bennem a világ albummal született meg a bátor, saját szövegeit is felvállaló énem. Úgy éreztem, hogy például a Tisztítótűzzel, a Három lánnyal, vagy a Két kezemmel már sikerült megtalálni azt a szövegvilágot, ami tükröz engem és valóban az én szókapcsolataimat tartalmazza. Sokáig élt bennem egy idealizált szövegvilág, ezért is kutattam a versek között inspiráció után, de mostanra úgy érzem, hogy bátrabb és megengedőbb vagyok magammal.

Második helyezést értetek el a versenyen, ráadásul a Kossuth Rádió különdíját is elnyertétek. Az ezzel járó pénzjutalmat a készülő lemezetekre fordítjátok, amin ismét Szabó T. Anna verseit zenésítitek meg. Mit gondolsz, miért passzolnak tökéletesen a művei a JaMese zenéjéhez, vagy akár az úgynevezett hitvallásához?
Molnár Emese: Igen, készül az új lemez, amely egy karácsonyi album lesz. Anna Adventi kalendárium című versciklusa évek óta kíséri az ünnepeinket, főleg mióta gyerekem van. Anna szövegei tele vannak ritmussal és zenével. Nekem a szövegek adják a dallamot és nem egy meglévő dallamra keresem a megfelelő verset. A vers és szavak önmagukban ritmust hordoznak, ezért is jár évezredek óta kéz a kézben a két műfaj. De azt gondolom, hogy Annának van egy belső zenei hallása, amely még a prozóján is átkopog. Nagyon szépen énekel, és beszélgettünk arról, hogy neki milyen fontos az énekhang és a népdal. Mikor az élményének kihívásomat csináltam, egyik nap küldött nekem egy népdalt, amit ő énekelt. Azt gondolom, hogy amikor valaki az énekhangján keresztül is tud és akar kapcsolódni saját magához, ott mindig megtalálható a zeneiség és a tisztaság, ugyanis a hang nem hazudik. Tökélyre lehet fejleszteni a technikát, de szerintem a kifejezés őszinteségét nem lehet manírozni, az vagy van, vagy nincs. A népdalok például ebben erősek, olyan egyszerűek és költőiek. Anna verseit pedig ehhez a forráshoz közelinek érzem és nem is tudok elmenni mellette, időről időre megérint ez a tisztaság és mikor éneklem a szövegeket, akkor elég csak átfolyatni, magamon nem is kell velük mást csinálni, működnek maguktól.

Mikorra várható az új album?
Molnár Emese: Az albumot a nyár folyamán fejezzük be, és szeptemberben vesszük fel. Ha minden jól megy, október közepére a boltokban lesz. Nagy munka vár ránk, de régóta készülünk erre, jó lesz. Neves vendégművészek is szerepelnek majd a lemezen, hamarosan kiderül, hogy kik is ők!Korábban azt nyilatkoztad, hogy nem akarod kategorizálni magad, hanem hagyod, hogy az jöjjön ki, ami benned van. Most mi az, ami leginkább foglalkoztat? Mit szeretnél átadni a közönségednek?
Molnár Emese: Ez így van. Régebben mindig megütköztem azon, ha az emberek különböző kategóriákat használtak rám. Aztán rá kellett jönnöm, hogy mindenki azt a fogalmat használja, amihez tud kapcsolódni. Ha valakinek rólam a jazz jut eszébe, akkor legyen úgy, ha meg a folk, az is jó. Sokan túl populárisnak gondolják a jamese zenét. Mindben van igazság. Mégis ami a legjobban foglalkoztat, hogy karakteres legyen, amit csinálok. A semmilyennél ugyanis szerintem nincs rosszabb. A mai napig tanulom, hogy világosan tudjam elmondani a világról alkotott véleményem és, hogy felvállaljam a gondolataimat mások előtt. Mostanában nagyon foglalkoztat a nőiségem, az anyaságom és hogy ezekben miért van ennyi megoldandó feladatom. Nemrég jelen lehettem az unokahúgom születésénél. A születés olyan érzéseket tud felkavarni az emberben, amely minden létezéssel kapcsolatos kérdést előhoz. Úgyhogy kavarog bennem az emberiség fenntarthatósága, a saját gyerekem jövője, az egyén fejlődése.

Május 18-án élőben is elhangoztak „HangHordozók” versenyre íródott dalok a Fonó Budai Zeneházban tartott koncerten, továbbá a Bennem a világ lemez dalai is felcsendültek. Az este különlegessége egy, az ArusenKaa örmény együttessel előadott közös produkció. Hogyan merült fel a közös fellépés ötlete? Mit gondolsz, miért működhetett ilyen jól együtt ez a két zenekar a színpadon?
Molnár Emese: Karen Arutyunyant és Arusyak Mirzoyant régóta ismertem, elsősorban Karen nővérén Gayan kersztül. Hiszen dolgoztunk együtt a 4FreeBirds projektben. Később Arusyak járt hozzám énekelni is. Ott dolgoztunk a saját dalain, így a zenéjüket elsőkézből ismertem. Tudtam, hogy a saját kultúrájukhoz mekkora tisztelettel nyúlnak és fontos számukra a hagyományőrzés, miközben ízig vérig modern szemlélettel zenélnek. Számomra nem volt kérdés, hogy ez a két projekt együtt jól működik, ezért is akartam mindenképpen közös produkciót. Mivel a Fonó közönsége alig akart hazamenni, szerintem egyértelmű volt, hogy ez miért működött.Február 18-án elindítottad az ország első, 21 napon át tartó Énekes Kihívását, aminek az volt a célja, hogy minél többen tapasztalhassák meg az éneklés felszabadító erejét, és ne féljenek kiereszteni a hangjukat, boldogok lenni a zene hatására, akár minden egyes nap, ne csak a kihívás idején. Ehhez a kezdeményezéshez egy Facebook csoportban lehetett csatlakozni. Milyen visszajelzéseket kaptál az emberektől? Mi volt, ami a leginkább meghatott? Melyik üzenet csalta a legnagyobb mosolyt az arcodra?
Molnár Emese: Az élményének célja önmagában az volt, hogy az egyéni tanítás mellett legyen lehetőség csoportosan is megtapasztalni az éneklés erejét. Éreztem, hogy az egyéni órák intim hangulata nagyon kell, hogy technikailag fejlődhessenek a tanítványok, de egy szint után nem tudtam imitálni azt az erőt, amit mondjuk egy zenekar, vagy netán egy kórus adhat. Ezért találtam ki, hogy milyen jó lenne csoportban dolgozni. Volt egy csomó ötletem, amit az egyéni órán csak részben tudtam megvalósítani. Így 2018-ban meghirdettem az első kurzussorozatot, ami nagyon sikeres volt. Akkor sokan írtak és jelezték, hogy nagyon jönnének, de vidékiek vagy nem tudták megoldani a meghirdetett alkalmakat. Illetve egyre többen osztották meg velem a saját személyes tapasztalataikat. Igazából a kihívás ötlete a húgomtól, Molnár Évitől származik, aki social media manager. Ő bíztatott, hogy a virtuális térben összekapcsolhatók az emberek, és ne féljek ezt megcsinálni. A legmeglepőbb az volt talán, hogy az emberek hálásak voltak a feladatokért. De a legszebb pillanat talán az, amikor a napi motivációban olyan valakinek kellett énekelni, akivel valamiért nehéz a kommunikáció. Vagyis az volt a feladat, hogy dallal fejezzük ki felé, ami nem megy szavakkal. Többen írták, hogy nagyon nehéz volt nekik, de sikerült, még úgy is, hogy maguknak énekeltek.

Mit gondolsz, miért van az, hogy legtöbbször éppen az éneklés okozza a legnagyobb frusztráció az embereknek?
Molnár Emese: Sok megreformálnivalót látok. Magáról a rendszerről nem akarok beszélni, mert én nem vagyok ennek a gépezetnek a tagja, de alapvetően az látszik, hogy akik hozzám járnak énekelni, valahol már tanultak zenét, viszont a legtöbben semmilyen használható dolgot nem tudnak már felidézni. Még akkor sem, ha 4-5 évet egy hangszer mellett ültek. Szerintem ez a legalapvetőbb gond. A legtöbb gyerekből nem lesz akadémista, ha felnő, vagyis nem nem kellene az elején túl sok időt pazarolni a bonyolult technikai részletekre, mint kéztartás és ujjrend, hanem azt kellene megtanítani, hogyan tudja kifejezni magát az adott hangszeren. Sem improvizálni sem egyszerű kiséreteket nem tanítanak sehol. Így mire valaki 4-5 évet tölt el a zeneiskolában, és még mindig csak „egy átlagos” növendék lesz, belefullad az unalomba. Az éneklés kicsit más, mert a hangszer kész van, kezelni is mindenki tudja, csakhogy ahelyett, hogy játékosan fejlesztenénk ezt, és közösségi erőt kovácsolnánk belőle, gyorsan kiszelektáljuk a gyerekeket és már nem érzésből éneklünk, hanem a szabályrendszer szerint. Mindenkinek ajánlom a Hétköznapi Mennyország című filmet, ami pontosan erről szól.Lesz folytatása a projektnek, ha igen, mi?
Molnár Emese: Mindenképpen kell, hogy legyen. Nagyon sok munkám van benne és azt hiszem, hogy ezen a területen is edukálni kell az embereket, például, hogy az éneklés nem tehetség kérdése, bárki lehet énekes, nem kell hozzá valami fene nagy adottság. A zárt csoporttal az is cél, hogy a közösség védve legyen, vagyis nyíltan lehessen beszélgetni. A hosszabb távú tervek közt rendszeres havi találkozó is szerepel.

Hol láthatnak titeket legközelebb élőben?
Molnár Emese: A nyár folyamán négy helyszínen találkozhatnak velünk, Szegeden a Levendula Fesztiválon a Füvészkertben, Kapolcson ismét zenélünk a Harcsa Vera Udvarban, Terényben a Héthatár Irodalmi Fesztiválon, A Tokai Írótáborban és a nyár végén csinálunk egy imprókkal tarkított koncertet Budapest legmenőbb szabadtéri helyszínén, a Fellini Kulturbisztróban! Illetve Kapolcson négy napon át élményénekelni is lehet majd, hiszen július 20-23 közt a Tűzoltószertárban minden nap 15.00 tol tartunk kurzust Silye Júlia művészetterapeutával, képzőművésszel.

További részletek: www.jamese.hu

Ha érdekel az ÉlményÉnek, akkor csatlakozz a Facebookon a csoporthoz!

Fotó: Hartmann Tamás

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)