Szabadság, kreativitás és mese – Molnár Emese személyével ötvözve: így fogalmazhatjuk meg legegyszerűbben a JaMese zenekart. Az együttes 2018 tavaszán új albummal jelentkezett, Bennem a Világ címmel, melyen Lackfi János és Horváth Kristóf „Színész Bob” közreműködött, emellett Szabó T. Anna kortárs költőnő sorai is felbukkannak a lemezen. A Kultúrjunkie Blog a JaMese énekesnőjével, Molnár Emesével az új albumról, a fellépésekről, a dalok megszületéséről és az Élményének workshopról beszélgetett.
Azt mesélted egy interjúdban, hogy már egészen gyerekkorod óta végigkísért a zene. Mikor vált tudatossá, hogy az énekléssel szeretnél foglalkozni?
Molnár Emese: Igen, valamiért a külvilág számára mindig olyan egyértelműnek tűnik, hogyha valaki színpadon van, akkor mindig is oda készült és semmi nem tántorította el. Pedig ez nem teljesen így van. Az igaz, hogy világ életemben fontos része volt a zene a mindennapjaimnak és valahogy minden erre terelgetett, de az, hogy valakiből dalíró és szövegíró énekes válik, az ennél sokkal komplexebb folyamat. Állandó kérdőjelek mentén halad az út és folyamatos kudarcok és sikerek szegélyezik. Azt hiszem akkor döntöttem el, hogy ez az én utam, amikor felmondtam az amúgy nagyon szeretett lemezkiadói munkámat 2008-ban a Tom-Tom Recordsnál és eldönöttem, hogy én addig nem vállalok ilyen állást, ameddig nem muszáj. Azóta csak a zenéből élek. Tanítok, dalokat írok, koncertezek. Ott akkor nemcsak a munkámról döntöttem, hanem teret adtam az életemben annak, amire mindig is vágytam. Utána még öt év volt, hogy megjelent a JaMese első albuma. Ebből tehát látszik, hogy a dolgok nem feltétlenül hipp-hopp születnek meg.
Az együttesed neve egy mozaikszó, mely a Jam – szabadság; kreativitás; mese, történetek, gondolatok átadása - és az Emese szavak kombinációja. Milyen szóval jellemeznéd a zenéteket?
Molnár Emese: A zenekar nevét gondolom a legtalálóbb jelzőnek. Úgy érzem, ez a mozaikszó sok asszociációt hív életre és ezáltal teret ad mindenkinek arra, hogy maga dönthesse el, hova sorolja. Az ember a külvilág visszajelzéseiből alkotja meg a képet magáról, sokáig így voltam a zenémmel én is, de ezt mostanra elengedtem. Nem akarom kategorizálni magam, hanem hagyom, hogy az jöjjön ki, ami bennem van. Az emberek pedig ahogy hallgatják a dalokat, majd beazonosítják a saját érzelmiviláguknak megfelelően és a zenéről alkotott kategória rendszerek mentén. Ahogy az új lemez egyik dalában is éneklem: „Vagyok, aki vagyok, szeret, aki szeret.”
A JaMese második albumán, a Bennem a világ című korongon Lackfi János dalszöveg-íróként, míg Horváth Kristóf „Színész Bob” slammerként közreműködik. Hogyan születtek meg ezek az együttműködések?
Molnár Emese: A Bennem a világ című dalt már lassan két éve írtuk Lackfi Jánossal. Egy régi dallamfoszlánnyal érkeztem a megbeszélt közös alkotásra. Igazából én kerestem meg Jánost még a dal születése előtt, hogy tanítson nekem verstant, mert bár magyar irodalom szakon végeztem, gyakorlatban soha nem tanultunk verselést, pedig így utólag is nagy szükségem lett volna rá. Ő akkor azt mondta, hogy tanítást ugyan nem vállal, de tetszik neki, amit csinálok, próbáljunk meg közösen alkotni valamit. Ebből született a második lemezünk címadó dala. Akkor úgy éreztem, hogy ez valami újnak a kezdete, de a teljes albumra még várni kellett. Kristóffal pedig egy különleges szabadtéri turné egyik állomásán kooperáltunk először. A Szabadon elnevezésű koncertsorozatunk záró koncertjének ő volt a vendége. Szerettem volna egy olyan fellépőt hívni akkor, aki kiegészíti mindazt, amit én képviselek. Van kötődése a költészethez, de zenész fejjel gondolkodik és olyan új színt tud hozzáadni a JaMeséhez, ami korábban nem volt. A Szabad benned a levegőnek olyan groove-ja van, ami adta magát és Kristóf saját szövege szinte rögtön passzolt hozzá. Ebből az együttműködésből aztán album verzió is lett.
Megzenésítettétek Szabó T. Anna két szerzeményét is. Miért éppen rá esett a választás? Hogyan hozható párhuzamba a költőnő és a JaMese sajátos világa?
Molnár Emese: Anna verseivel először a Szalóki Ági lemezeken találkoztam, kedvencem a Gingalló lemezéről a Balaton. Attól a daltól és szövegtől mindig könnyek szöknek a szemembe. Éreztem, hogy ebből még többet akarok. Megvettem Anna Villany című kötetét és olvasgattam az írásait. Aztán a versek találtak rám. Az első Csak a Napba albumunkon is van egy feldolgozás tőle, a Pordal. Aztán ugyanebből a kötetből a Zenészdal, ami a Szabad benned a levegő címet kapta, pont azért, amit én közölni szerettem volna ezzel a dallal: a levegő szabad áramlása szorosan összefügg azzal, hogy az érzékelésünk mennyire zavartalan a világ felé. Amikor elakadás van, akkor a levegő is megreked valahol. A zene pedig ugyanolyan, mint egy jól eső levegő: feltölt, kitisztít és kisöpri a régit, helyet csinálva az újnak. Szóval nekem a zene olyan, mint a lélegzés, így hát legyen szabad a levegő mindenkiben. Az új albumra felkerült egy friss kedvenc is, az Örökmúlás, ami Vagyok, aki vagyok néven szerepel a tracklistán. Ez a vers összegzi az emberi lét beláthatatlanságát és a múlandóságát. A saját életemben is folyamatosan keresem a célt és az értelmet, Anna sorai olyan komplexek, hogy nem lehetett elmenni mellette, meg kellett énekelni.
Azt mesélted, hogy ez lemez a lenyomata mindannak, ami az elmúlt években történt veled és olyan érzelmeket is elmesél, amelyekről eddig talán nem mertél volna énekelni. Mi változott, vagy segített abban, hogy meg tudd osztani ezeket a világgal?
Molnár Emese: Igen, valóban így érzem. Talán azért is, mert megértem a feladatra, megdolgoztam és azóta is teszek érte minden nap. A saját dalok egy ideig nagyon nehezen születtek bennem, talán túl nagy kontroll alatt tartottam őket. A szövegeimet pedig még ennél is jobban cenzúráztam. Miközben folyamatos volt bennem a vágy a világ felé való közlésre. Az elmúlt években borzasztóan nagy impulzusok értek, amelyek inkább a magánéletemben történtek: kisfiam született, meg kellett dolgoznom az anyaság minden örömével és nehézségével; elveszítettem az édesanyámat, ami olyan dolgokkal szembesített, amik ugyanúgy ott voltak, de nem jelentkeztek ennyire élesen és mélyrehatóan. Szóval nem volt mese, tenni kellett ezekért és feldolgozni magamban mindazt, ami én vagyok. Mindenki saját magával harcol, mégha néha úgy is tűnik, hogy ellene a világ. Nekem is rá kellett jönnöm, mi a legnehezebb dolog számomra és ezeket a gátakat elkezdeni megugrani. Félreértés ne essék, nem léptem át mindent, de van, amit megpróbáltam: például azt, hogy olyan dolgokról is írok szöveget, amikről korábban nem tettem volna.
Melyik dalt tartod a legszemélyesebb szerzeményednek? Melyik szöveg az, amiből a leginkább megismerhetnek?
Molnár Emese: Több ilyen dal is van a lemezen, aminek a szövege nagyon személyes és pont ezért nagyon mélyről jött. Egyrészt a Tisztítótűz ilyen, amely a fent említett harcoknak az eredménye. De talán a legrégebben formálódó dal, ami nagyon nehezen született - azért, mert nehéz volt kimondani a szavakat, amiket szerettem volna megfogalmazni - az a Két kezem. Ez a bizalomról szól. A sajátomról, amit a másikba teszek, amellyel igazából teljesen kiadom magam neki és vállalom az ezzel járó összes kockázatot. Ezt kitenni a színpadra nekem hihetetlenül nehéz volt, de minél többször éneklem annál biztosabban tudom, hogy ennél jobbat nem tehettem magammal, mert csak mélyül a mondanivaló és ettől én is erősebb leszek.
Nemrég meghívtak titeket az oroszországi Veise Jazz Fesztiválra is. Milyen élményekkel zártátok az utazást? Nyitott volt a közönség a JaMese zenei világára?
Molnár Emese: Az oroszországi élmények egészen meglepőek voltak. Mivel a dalaink elég szöveg centrikusak ezért tartottam tőle, hogy mennyire fogják a dallamok átadni az üzenetet, de azt kell mondanom, hogy a zene tényleg univerzális, mert az emberek nagyon fogékonyak voltak a dalainkra. A legnagyobb ovációt a magyar népdalra épülő Sűrű Csillag kapta. Mindig is éreztem, hogy a népzenének komoly üzenete van, akármilyen nyelven íródott, de ez a koncert is ezt bizonyította. 
2018-ban havi rendszerességgel elindul a JaMese Élményének workshop. Mit takar pontosan a program?
Molnár Emese: Az egész program egy erős belső indíttatás által kelt életre. Régóta tartok egyéni énekórákat és a legérdekesebb számomra az énekhangban rejlő rengeteg apró, személyes lelki megnyilatkozás. Továbbá rá kellett döbbenem, hogy mennyire keveset használjuk az énekhangunkat: lassan már szinte alig tudunk olyan élményeket említeni, ahol felszabadultan használtuk volna. A legtöbben gyerekkori emlékeket mondanak, majd rögtön utána hozzá is teszik, hogy mikor és hol szégyenítették meg azzal, hogy inkább ne hallassa azt. Ez elég elkeserítő. Ennek a statikisztának a megjavítására jött létre az élményének workshop, vagyis egy tétnélküli éneklés, ahol egyáltalán nem fontos, hogy ki hol szociálizálódott, a lényeg az együtt éneklésen és az alkotáson van. Számos olyan kreatív alkotási folyamat van, amelyet bárki meg tud csinálni, ezeket vesszük sorra. Az április 14-ei lesz a halandzsa volt a téma: ki ne csinálta volna 2-12 éves kora között? Egy gyerek állandóan halandzsázik és szavakat alkot. Szóval, ha akkor tudtunk, akkor most is megy.
Március 8-án 21 órakor az Opus Jazz Clubban tartottátok a lemezbemutató koncertet. Hogyan sikerült az este? Elégedettek vagytok a visszajelzésekkel?
Molnár Emese: Én úgy érzem, hogy minden izgalom ellenére nagyon jól sikerült. Sokan voltak kiváncsiak az új lemez anyagra, telt ház volt és majdnem egy órán keresztül dedikáltam, ami nem azért fontos, hogy ezzel bizonyíthassam a nagyságomat, hanem mert az emberek sorban álltak, hogy elmondhassák miért tetszett ez vagy az a szám. A kapcsolódás ebben a lényeg. Nekem fontos, hogy a hallgatók számára mit okoz a zeném, hiszen én is érzelmekkel dolgozok: jó, amikor ezek az érzések másokban is megmozdulnak. Egy koncertnek az ereje ebben rejlik. 
Hol hallhatnak titeket legközelebb élőben az érdeklődők?
Molnár Emese: Szerencsére sok helyen zenélünk a következő hónapokban, egyrészt április 21-én a Fonó Budai Zeneházban lépünk fel a Dresch Vonós Quartet előtt, majd 22-án a Csili Művelődési Házban leszünk hallhatóak. Illetve a nyáron a Váczi Eszter Quartet előzenekara leszünk a Kobuciban. De vidéken is zenélünk majd. Székesfehérvár, Szeged, Pécs, Szolnok.
Képek: JaMese
