2017-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Barna Zsombor, utána pedig azonnal a Budapest Bábszínház társulatának tagja lett. Az azóta eltelt idő alatt dolgozott már Alföldi Róberttel, Szikszai Rémusszal és Ascher Tamással is, az idei évre pedig önálló estét is tervez. Zsomborral az angliai színészoktatásról, a jubiláló előadásokról és a kihívások kereséséről beszélgettünk.Eredetileg prózai színésznek készültél, aztán a bábszak felvételijén kötöttél ki: Mikor érezted azt először, hogy kezdesz belerázódni ebbe a számodra teljesen új szerepbe?
Barna Zsombor: Az első években azt éreztem, mindenki sokkal jobban csinálja nálam, és hogy nem igazán ez az én utam. Második év végén volt egy vásári bábjáték kurzusunk, ahol mindenki más figurát kapott, én például Vitéz Lászlót. A tanárom, Schneider Jankó azt tanácsolta, hogy figyeljek oda a hangjára, mert abban van a kulcsa. Szóval nézegetettem videókat a szerepről YouTube-on, nagyon emlékeztetett Cartmanre a South Parkból. Elkezdtem otthon gyakorolni, utánozni – végül tök jól sikerült a vizsga. Ez volt az első olyan bábos élményem, amikor azt éreztem, hogy talán nekem is van helyem ebben a műfajban.

Mi a legmeglepőbb dolog, amire a bábozás rádöbbentett színészként (amire nem is gondoltál volna)?
Barna Zsombor: Talán arra, hogy a mozgással mennyi mindent ki lehet fejezni: hiszen a bábnak egy fix tekintete van. Élő színházban az ember szemeiből nagyon sok mindent ki lehet olvasni, ebben az esetben viszont mindent a figura mozgásába kell átvinni. Elkezdtek érdekelni azok a színész technikák, amik kívülről befele működnek. Míg a hagyományos Sztanyiszlavszkij-módszer azt tanítja, hogy a lelkünkben születik meg a dolog és az fejeződik ki, itt meg kellett keresnem egy érzelmi állapot testhelyzetét, és abból rajzolódik ki a lelki állapot. Tehát fizikai úton kellett megközelítenem a szerepeket. Ebben hatalmas segítség volt a báb szak, illetve az osztott figyelem fejlesztésében is. Az, hogy én gondolok valamit, csak egy dolog, azt a kezemen keresztül egy élettelen tárgyba is át kell vinnem.Azt mesélted, hogy mikor Alföldi Róberttel dolgoztál, ő elmondta, hogy  a bábban van valamilyen felszabadító erő, amitől megint gyereknek érzi magát az ember. Mindeközben a bábbal nem lehet improvizálni, rendkívül pontosan, precízen ki kell gyakorolni minden egyes mozdulatot. Mit gondolsz, a kemény munka ellenére miben rejlik a felszabadító erő titka?
Barna Zsombor: Amit nem szeretek magamból kiadni, azt egy bábon keresztül sokkal könnyebben meg tudom mutatni. Az, hogy van a kezemben egy közvetítő tárgy, feloldja bennem a görcsöket. Ez egyfajta terápiának jó volt, de már nincsenek bennem ilyen érzések. Egyébként hozzásegített ahhoz is, hogy prózai színészként is sokkal többet merjek magamból és az érzelmeimből is megmutatni.

A kedvenc technikád a marionett, ami elképesztően nehéz. Mondhatjuk, hogy a színészi pályádat a kihívások iránti vágy jellemzi?
Barna Zsombor: Ez így van! A marionettnek egyébként a finomsága tetszett meg: megszülethet vele a tökéletes illúzió. Van egy kis bábu, aminek saját gondolatai vannak, hiszen messzebb van a mozgatótól – ez engem borzasztóan érdekelt. Tudtam, hogy sokkal nehezebb, mint az összes többi technika, háromszor annyit kell gyakorolni. A színészethez általában is ez a hozzáállásom: a kíváncsiság és a bizonyítani akarás hajt.A kíváncsiságod egészen külföldig hajtott, hiszen Erasmus ösztöndíjjal Canterburyben is tanultál. Mennyire más az angliai színészoktatás? Milyen tekintetben vannak a legnagyobb különbségek?
Barna Zsombor: A legfeltűnőbb eltérés a Színművel ellentétben az, hogy Angliában osztott képzés van, tehát elkülönül az alap-, illetve mesterképzés. Az alapszak (drama and theatre) viszonylag tág, átfogó oktatást nyújt. Aki a színészet iránt érdeklődik, inkább gyakorlati órákat vesz fel, aki viszont rendezéssel szeretne foglalkozni, az főleg elméletiket. De a magyar mintával szemben (ahol körülbelül tíz fős, szakosodott osztályok vannak) itt együtt nevelkedik egy generáció. A kifejezett specializálódás csak a mesterszakon történik meg. Nekem nagyon tetszett, hogy ilyen szintű összefonódás volt a hallgatók között egy szakmán belül, hiszen később együtt fogunk dolgozni. Sokkal több technikát is tanultunk.  Itthon alapvetően a Sztanyiszlavszkij-módszert tanítják az egyetemen, kint pedig belehallgattam Mejerhold, Lee Strasberg és Stella Adler színésznevelési technikáiba is. Ez egyébként teljesen az egyéntől függ, hogy kinek melyik működik jobban – szerintem nekem az utóbbiak.

Úgy tudom igyekeztél aktívan tölteni a kint töltött időt, ha nem volt órád, színházba jártál. Milyen előadásokat láttál, melyik volt a legemlékezetesebb?
Barna Zsombor: Volt egy fizikai-színházi előadás, az Institute, amit Londonban láttam a Gecko Theatre Company-tól, ez egy nagyon felszabadító élmény volt. Itthon ezzel eddig főleg Horváth Csaba foglalkozott, most kezd csak elterjedni a dolog. Egészen új távlatokat nyitott előttem ott az a darab.Dolgoztál már együtt Alföldi Róberttel és Szikszai Rémusszal is a Budapest Bábszínházban. Miben formáltak a tanácsaik színészként leginkább?
Barna Zsombor: Nagyon tisztelem mindkettőjükben azt, hogy hihetetlenül őszinték. Néha kicsit nyersek, de nem azért csinálják ezt, mert rosszat akarnak, hanem hogy a legtöbbet hozzák ki belőled. Szeretem, ha valaki azt a részét akarja előrángatni a színészetemnek, vagy az énemnek, amihez már nem szívesen nyúlok hozzá, mert a komfortzónámon kívül esik. Amikor Rémusszal próbáltuk A vihart, az elején nem is a díszletben tettük a rendes kellékekkel, csak a szövegkönyv volt meg – és azt, hogy mit akarunk csinálni a jelenetben. Különböző variációkat hoztunk rá, ez a kísérletezés, a műhelymunka nagyon szimpatikus volt. A végén persze rögzítve lett az egész, de előtte bejártunk 20 különböző utat, amiből megszületett egy szintézis. Robinak viszont hihetetlenül konkrét elképzelései vannak már az első próbától kezdve arról, hogy mit akar látni – elképesztő iramot tart, meg kellett tanulnom lépést tartani vele. El kellett dobnom azt, amit én gondoltam a szerepről, és alávetni magam a rendezői koncepciónak – egy idő után persze abba is bele tudtam tenni a saját elképzeléseimet is.

Két darabod is jubilált nemrég: a Budapest Bábszínházban A csillagszemű juhász, és a Hatszín Teátrumban játszott Vitéz László menyecskét keres is elérte az 50. előadást és mindkettő nagyon szép eredményeket tudhat magáénak. Mi a legkedvesebb emléked ebből a 100 alkalomból?
Barna Zsombor: A Vitéz László kapcsán az jut eszembe, még a korai szakaszban elvittem az előadást Zalába, ahol a nagynéném óvónő. Amikor bejöttek a gyerekek, én már bent voltam a paraván mögött, szóval akkor láttak először, mikor kijöttem meghajolni. Az egyik kislány ránézett a nagynénémre nagy szemekkel, és azt kérdezte: „Ez élő volt?” Ez nekem hatalmas elismerés volt, hiszen nekik megszületett a csoda, bele sem gondoltak abba, hogy van hátul egy srác, aki mozgatja a bábokat. A Csillagszeműnél nagyon szeretem a hétvégi előadásainkat is, mert akkor van felnőtt közönség is. A darab alapvetően a gyerekeknek szól, de van egy másik mondanivalója az idősebb korosztálynak is. Vannak olyan mondatok, amik a szülőket érintenek meg igazán, elképesztő nyelvi poénokat írtak bele. Pont ez a jó a bábszínházban, hogy úgy tudja az egyébként súlyos mondanivalókat közölni, hogy nem kell közben feszengeni – gyermeki naivitással áll a dolgokhoz.Azt mondtad, a gyerekek a legőszintébb közönség, ha unják, akkor kikapcsolnak, beszélgetnek, sétálgatnak ezért nagyon kell őket tartani. Emlékszel arra a pillanatra, vagy előadásra, amikor először azt érezted, ez már ösztönösen jön?
Barna Zsombor: Ezt főleg a Vitéz László előadások alatt tapasztaltam ki, hiszen nem volt semmi segítségem a paraván mögött, nem is láttak. Fognom kell a gyerekek figyelmét 45 percen keresztül. A kicsik megérzik, ha zavarban vagy, egy egyszemélyes előadásnál minden jelenetet zsigeri szinten tudni kell. De ahogyan te adsz nekik energiát, úgy nyerhetsz is belőlük. Ha rossz napom van, de meghallom, hogy a gyerekek élvezik és válaszolnak, az hatalmas pluszt ad nekem.

Mi vár Rád 2019-ben?
Barna Zsombor: Január 17-én mutattuk be a Budapest Bábszínházban a Coraline-t, Ascher Tamás rendezésében, ebben két kisebb szerepet játszom, és folyamatosan megy a másik vásári bábjátékom, a Batu-tá kalandjai, melyet nemrég mutattunk be a Kemény Henrik teremben. Tervben van két saját előadás is: az egyik a Vitéz László folytatása, aminek a szövegét ismét Markó Robi írja. Ha minden jól megy, áprilisban be is tudjuk mutatni, már találtunk pályázatot a megvalósítására. A másik ötletem pedig egy önálló est, Karinthy műveiből, amit Robi rendez majd.

Előadás fotók: Éder Vera

Portré fotók: Puska Judit

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)