Családon belüli titkok után nyomoznak az Orlai Produkciós Iroda idei évadának egyik új előadásában, melyet Novák Eszter rendezett. A Három esős nap bemutatja nekünk, mennyi mindent nem tudunk a rokonainkról, főleg a szüleinkről. A darab hat karakterét mindössze három színész alakítja, felváltva ugrálva az idősíkok között. A Kultúrjunkie Blog az anya-lánya párost játszó Kovács Patríciával beszélgetett.A darab szereplői olyan titkokra bukkannak rá a szüleik múltjából, amiket eddig nem is sejtettek. Mit gondolsz, mi lehet az oka annak, hogy családon belül nem nyílunk meg egymásnak, illetve nem merünk feltenni kérdéseket?
Kovács Patrícia: Ez nehéz dolog nekem is, a szüleimmel és nagyszüleimmel is csak abban a birtokviszonyban voltam mindig, hogy ők az apám és az anyám, mama és papa, akiknek nem lehetnek titkaik előttem, nem is voltak mielőtt megszülettem volna - csak az én felmenőimként értelmezhetőek. Nekem is meg kell tanítanom az öt éves lányomat arra, hogy értelmeznie kell engem, úgy is, mint egy önálló individumot, nem csak a saját mamájaként. Természetesen nem most kezdem ezt el, de arra fogok törekedni, hogy amikor kicsit nagyobb lesz, akkor megismerje azt az embert, aki én vagyok. Ez azért is fontos, mert így közelebb tud kerülni egy anya a gyerekéhez. Szerintem ez egy generációs probléma is, azt hiszem mi sem kérdeztünk eleget, a szüleink a nagyszüleinktől pedig végképp nem. Talán a mai gyerekek már bátrabbak lesznek ebben!

Kettős szereped van a darabban, az anya-lánya páros (Nan és Lina), akik mondhatni teljesen ellentétes személyiségek. Melyikük karaktere forrott ki nehezebben benned?
Kovács Patrícia: Ez érdekes kérdés! Nehezebben született meg a lányé, miközben elsőre azt gondoltam, hogy pont az lesz a könnyebb. Az anyát fiatalként ismerjük meg, a húszas évei végén - a borderline személyiségzavar és az alkoholizmus keverékét lehet rajta látni, ez az, amiben ő létezik. Borzasztóan szélsőséges és csapongó, hol sír, hol nevet, hol pedig őrjöng - egyébként egy lenyűgöző személy, csak hatalmas bajban van. Akkor azt hittem, hogy ezt nehezebb lesz megcsinálni, de aztán mikor elkezdtünk próbálni, inkább élveztem ezt az ellentmondást. A lányát, aki egy hihetetlenül visszafogott, korrekt, harmonikus nő, egyszerűen valahogy unalmasnak éreztem, így többet küzdöttem vele: nincsenek poénjai, szélsőségei, nem adja könnyen magát. A történet egyik főhőse, Ned életének talán legmeghatározóbb 3 napját csupán egy tőmondatban írja le: „Három esős nap”. Ha mindössze pár szóban kellene leírnod ezt a darabot, mit mondanál?
Kovács Patrícia: Semmit se tudunk. Ez a történet arról szól, hogy fogalmunk sincsen arról, kivel és hogyan élünk, kik a szüleink, honnan jöttünk. Sokat olvastam egyébként az utóbbi időben arról, hogy a pszichológiának van egy olyan ága, amiben az embert generációkra visszanézve kezelik. Ugyanis az élet megismétli önmagát és hordozunk magunkkal rengeteg olyan dolgot, amiről nem is tudjuk, hogy létezik - de ha beszélgetnénk a felmenőinkkel, akkor lehet, hogy sok kérdésre választ kapnánk. Transzgenerációsan valóban alig ismerjük a rokonainkat, ez elképesztően kétségbeejtő bizonytalanságot okozhat az emberben. A három esős nap Nednek egy valódi csoda az életében, de közben fogalma sincs róla, hogy ki ez a nő akivel megéli ezeket a napokat, később pedig egy katasztrófa lesz a házasságuk. Igen, igazából senki nem tud semmit sem!

Szabó Kimmel Tamással több darabban is játszol együtt az Orlai Produkciós Irodánál (Dühöngő ifjúság, Vőlegény, Várj, míg sötét lesz), főként romantikus szállal összefűzve. Mondhatjuk, hogy ehhez a bevált recepthez keresik a darabokat?
Kovács Patrícia: Úgy gondolom, ebben a darabban egyáltalán nem fontos a szerelmi szál. Az anya múltjában egy nagyon rossz kapcsolatot látunk két ember között, akik már csak veszekednek. Mivel  jól ismerjük egymást, nagyon könnyen tudunk együtt dolgozni, ez egy színházban borzasztóan fontos. Felszabadultság, biztonság és  szabadság van kettönk között, amit úgy értek, hogy nincsenek felesleges körök amiatt, hogy zavarban lennénk egymástól. Ráadásul teljesen azonos színházi nyelvet beszélünk. Ez pedig inspirálja a rendezőket, erre megtalálják ezeket a darabokat, de nem hiszem, hogy a szerelmi vonal miatt keresnének minket, hiszen a Vőlegény vagy Dühöngő ifjúság is két egészen más típusú kapcsolatot mutat be, ezért nem szeretném, hogy azt gondolják az emberek: nahát mindig ők a szerelmes pár.
Azt is hozzá kell tenni, hogy ez egy kis társulat, a Milánnal is ez már a harmadik darabunk itt, az Orlai Produkciós Irodánál. Jövő tavasszal mutatjuk be Molnár Ferenc Riviéráját, amiben szerepelni fog Szabó Kimmel Tomi is, de Milánnal alakítjuk a szerelmes párt. Lehet, hogy jövőre azt fogod megkérdezni, miért mindig vele? (nevet)Péntek esténként a Korhatáros szerelem második évadában találkozhatnak Veled a nézők a TV képernyőkön. Nemrég azt nyilatkoztad, hogy az a népszerűség, amit a sorozatok hoznak, nem összehasonlítható semmivel. Mit gondolsz, mi az oka az egyeduralmuknak?
Kovács Patrícia: A sorozatok beköltöznek az emberek nappalijába, rengeteg a letöltés, iszonyatosan sok helyre eljutnak így. Gondolj bele, engem mondjuk egy dupla előadásos szombati napon lát ezer ember, a tévében pedig akár közel egymillióan megnéznek egy este. A csatorna, a tévé ereje sokkal erősebb, a letöltésekkel együtt iszonyatos számokat produkál, ezért nem hasonlítható össze semmivel - azt kell, hogy mondjam,  hatalom.

Ha jól tudom, még 2 bemutatód lesz ebben az évadban: egy a Belvárosi Színházban, a másik pedig a Centrál Színházban. Mik lesznek ezek?
Kovács Patrícia: Igen, a Riviéra az Orlai Produkciós Irodával és a Nemek és Igenek a Centrál Színházban, ez egy kortárs darab. Ezek azok, amelyek már publikusak.

Havonta gyakran 20 előadásod is van, sorozatot forgattál, a SUHANJ! alapítványnál is aktívan tevékenykedsz, és ha jól látom, gyakorlatilag minden hozzászólásra válaszolsz a közösségi oldaladon – így egyszerűen adja magát a kérdés: mi a hatékony időbeosztás titka? 
Kovács Patrícia: Versenyló típus vagyok, keveset alszom: nem tudom megmondani, hogy meddig lehet ezt csinálni. De így érzem jól magam, tevékeny ember vagyok, aki képtelen unatkozni. Egy ideig nem reagáltam a kommentekre, de megbántam, mert azt gondolom, igazán megható a rajongásuk. Mindig azt kapom visszajelzésként, hogy pontosan tudják, én válaszolok és nem egy ügynökség, nem egy gép. Ezzel az ember közelebb kerül a követőihöz, hétköznapibb lesz. Nekem mindig az  a fontos, hogy megmutassam: én nem egy körömcipős-tipptopp színésznő vagyok - hanem egy hétköznapi, megközelíthető ember, ezért ha csak tehetem, válaszolok mindenkinek. 

Profil fotó: Tiszeker Dániel

Előadás fotók: Orlai Produkciós Iroda

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)