2018. november 25. írta: Barna Borbála

„Nem tenne boldoggá, hogyha csak egy valamit csinálhatnék”

Interjú a Zsebuniverzum megalkotójával, Kemény Gabriellával

Kezdetben csak Instagram profilként ismerhettük a Zsebuniverzumot, azon mára azonban verseskötetté nőtte ki magát, melyet szeptemberben adott ki Kemény Gabriella. A költő – dalszerző lány számára fontos a multifunkcionalitás, a versírás mellett social media managerként dolgozik és ékszerkollekciók tervezésében is részt vesz. A Kultúrjunkie Blog a Zsebuniverzum fogalmának megszületéséről, a kötet részeiről és a meghatározó gyerekkori emlékekről beszélgetett Kemény Gabriellával. Ha olvasgatom a Rólad szóló cikkeket, mindig úgy hivatkoznak rád, mint social media manager, költő és dalszerző – akinek már ékszerkollekciója is van. Ha elhagyjuk ezeket a „munka jellegű címkéket”, mit mondanál, ki is Kemény Gabriella?
Kemény Gabriella: Jelzők nélkül kicsit nehéz beszélni magadról szerintem, de akkor maradjon csak az, hogy művész. Lehet, hogy ez is egy címke, de igazából számos dolgot is jelent, mivel a legtöbb tulajdonságom ezekből következik. Tehát ha le kéne festeni magamat, mint embert, akkor ezt mondanám. Bohém vagyok, szétszórt, meg kicsit hedonista is - nyilván nagyon érzelmes, kapkodós. Próbálok mindenre figyelni, inspirálódni belőlük, emiatt nem is tudnék magamról csupán egy dolgot mondani. De a polihisztorság és a multifunkcionalitás is fontos számomra. Nem csak azért, mert a Z generáció tagja vagyok (amit ez jellemez), hanem amúgy is olyan embernek tartom magam, akit nem tenne boldoggá, hogyha csak egy valamit csinálhatnék. Elkezdenék unatkozni és megutálni azt az egy dolgot.

A verseid egyik legfőbb megjelenési színtere a Zsebuniverzum elnevezésű Instagram profilod – azonban szeptemberben megjelent az azonos címet viselő első köteted is. Az említett közösségi oldal térhódítása a mai világban teljesen megkérdőjelezhetetlen, s gyakran halljuk, hogy már kevesen vesznek könyveket. Miért vágtál bele a nyomtatott megjelenésbe? Mit gondolsz arról, hogy leáldozott az offline olvasás kora?
Kemény Gabriella: Ez nagyon jó kérdés, mert azt hiszem, hogy a nyomtatottság ez egyfajta presztízskérdés. Tehát ha valami így is megjelenik, akkor automatikusan azt gondoljuk, hogy jobb, vagy nagyobb jelentősége van. Igazából már azelőtt megkeresett a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ), hogy megfordult volna a fejemben: akarok könyvet. Az is lehet, hogy ha nem veszik fel velem a kapcsolatot, akkor nem is lett volna nyomtatott kötetem és örökre csak online terjednének a verseim. Azért van könyvem, mert kaptam egy lehetőséget. Tetszik nekem a dolog, úgyhogy lehetséges, hogy lesz még, én szeretnék többet. De igazából nekem tökéletesen megfelelt volna az is, hogyha egy PDF-et terjesztek. Ugyanis amikor megjelent a verseskötet, akkor annak ellenére, hogy hihetetlenül szép lett (én pedig boldog voltam, hogy van egy ilyenem), közben azt gondoltam: szegény fák! Nincs teljesen összhangban az életfilozófiámmal az, hogy feleslegesen tárgyakat bocsátunk ki, fákat vágunk ki.

A Zsebuniverzum szó egy versedben jelent meg először. Elmeséled nekünk, milyen pillanat, vagy esemény ihlette?
Kemény Gabriella: Szerintem legelőször az Aliz Csodaországbanról jutott eszembe, amikor a lány beleesik a nyúlüregbe. Nagyon közel érzem magamhoz ezt a figurát, a barátaim is rengetegszer hasonlítottak már hozzá. Nekem még most is borzasztóan fontosak a mesék, és nagyon sokat nézek, amikor van egy kis szabadidőm. Tim Burtonnek a Coraline és a titkos ajtó című filmjében megjelenik egy ilyen különleges álomtér-kialakítás, én is sokszor álmodok úgy, ahogy a valóságban a körök meg a négyzetek jellemzőek a terekre. Arról jutott eszembe igazából ez az élmény, hogy a fejemben nagyon sok kis saját univerzum szerepel.
A kötet hat részből áll: tudatos volt a rendszerezés, ha igen, mi az alapja?
Kemény Gabriella: Az első rész az egyfajta szereplő áttekintés: megismerünk embereket, akikről aztán a további részében szó esik majd. Az, hogy pont hat rész van, nem tudatos volt, nincsen mögötte számmisztika, mindössze ennyi felé tudtam szétszedni jelentés és hangulat alapján a verseket. Azon igyekeztem, hogy a különböző szereplőknek sikerüljön révbe érni a végére, vagy hogy nyomon tudjuk követni, mik történtek velük azóta: ezt pont ennyi részből tudtam kihozni.

Borda Réka azt írta a kötetről, hogy megtanít emlékezni a „felnőtté felejtés” közepette. Miért volt fontos számodra ez a „misszió”?
Kemény Gabriella: Alapvetően nagyon foglalkoztatnak a gyerekkorral kapcsolatos dolgok, ahogyan a mesék is és olyan kis tárgyak, amik egyébként a Borda Réka leírásában is szerepelnek (világítós toll, matrica). Ezek a kis zsebben hordozható univerzumok, amikhez gyerekként könnyen tudsz kötődni. Szóval akaratlanul nagyon sokat foglalkozom ezzel a témával, de csak azután tűnt fel, hogy gyakorlatilag az egész kötet egy ilyen gyerekkor-feldolgozás. Nem missziónak nevezném, hanem azt érzem, hogy a legfontosabb dolgok azok akkor és ott történtek velem. Amin a legtöbbet tudok gondolkodni, azok az életem első pár évben zajlottak, onnan tudok meríteni szerintem.

Ahogyan a szülő is ugyanúgy szereti mindegyik gyermekét, úgy természetesen tőled sem kérhetjük, hogy válaszd ki a kedvenc versed. De megtennéd nekünk, hogy véletlenszerűen kinyitod valahol a kötetet és elmesélnéd az adott írás történetét?
Kemény Gabriella: Azon az oldalon nyitottam ki, ahol „Az eperhold éjszakáján történt” című, első ciklusnak az utolsó verse van, a 05:17. Ez egy olyan lányról szól, aki elmegy egy buliba, ahol nem ismer senkit, és nem tudják a nevét. Egyedül érzi magát, másnap felkel reggel, takarít. Egyébként később már nevet is kap a könyvben, ő a kólásüveghez öltözött lány, akinek szerelmi drámája van, láthatjuk őt kibontakozni. A karakterét egy csomó személyből raktam össze, nyilván belőlem is van benne. Nem tudom, hogy ez kortünet, vagy egyéni dolog, de a magány is egy elég fontos aspektus a gyerekkorra való visszagondolásban, ahogyan a könyvben is. A másik oldalon pedig a következő ciklus címe szerepel: „Eltévedt felnőttek”. Ehhez az alábbi megjegyzést fűztem: „Lehet, hogy a béka nem béka volt, hanem gyűrött papírpénz, talán a gyerekek csak berúgott felnőttek voltak.” Azért raktam ilyen kis idézeteket minden rész elejére, hogy új értelmet adjon az előzőnek. Szerintem nincs nagy különbség a gyerekek és a felnőttek között, valószínűleg ugyanazokon a dolgokon mennek keresztül, csak máshogy kommunikálják.
Nemrég összefogtál Csermák Dóra ékszerésszel és együtt megalkottátok a költészet és az iparművészet fúzióját, mely kollekció a Riverside elnevezést kapta. Hogyan zajlott az alkotási folyamat? Hogy tudtátok összekapcsolni a két művészeti ágat?
Kemény Gabriella: Beszéltünk arról, hogy szeretnénk valamit, de még nem tudtuk, hogy pontosan mit. Gondolkodtunk azon, hogy mi lehetne nyáron érdekes, melyik az a színvilág, ami ehhez az évszakhoz köthető. Megállapodtunk abban, hogy valami kékes-zöldes dolgot szeretnénk, ehhez kellene valamilyen témát találni. Én akkoriban meditáltam életemben először. Van egy szintén ékszertervező barátnőm, aki buddhista táncterapeuta, ő egyszer megmutatta, milyen az, amikor meditálunk – erről jutott eszembe, hogy érzem magam a folyóparton. Akkor írtam egy versciklust, ami arról szól, hogyan mélyed el magában az ember ezen a helyen, hogy aztán felfrissülten vissza tudjon térni a világba. Ezekhez a formákhoz, gondolatokhoz talált ki a Dóri dolgokat. Van például egy vers a mohaszigetről, ahhoz egy sötétzöld fülbevalót készített arany foltokkal, amik olyanok, mint a mohán a vízcseppek, vagy mint a kis reményfoltok. Nem lehet igazán és ugyanúgy elmondani valamit iparművészettel, ahogyan a költészettel. Viszont ez nem is biztos, hogy feladatunk: inkább az volt a lényeg, hogy alkossunk valamit együtt, ami kiegészíti a másikat.

Terveztek még kollekciókat a közeljövőben?
Kemény Gabriella: Most Meyer Eszter Virággal tervezünk egy vászontáska kollekciót. Csermák Dórinak van egy másik márkája, ami otthoni kiegészítőkkel foglalkozik. Haikukat írtam neki, valószínűleg azokat tesszük majd kaspókra.

Az első kötet mindig fontos mérföldkő egy író, költő életében. Te mit tűztél ki következő célnak?
Kemény Gabriella: Szeretnék írni egy mesekönyvet. Ez volt az, amit kitaláltam magamnak 16 évesen a verseskötet mellett. Borzasztóan szeretem Budapestet, és így jó lenne valamilyen, a fővárossal kapcsolatos dolgot alkotni - ami csak arról szól. Megpróbálok most egy fantáziaelemekkel teletűzdelt, Budapesttel kapcsolatos mesét összehozni. Ez hatalmas kihívás, mert én ezelőtt csak kis impressziókat írtam, vagy novellákat – hosszabbakat nem. Igazából már is kezdtem, de ez egy teljesen más folyamat, és nehéz. Azt szeretném, ha 1-2 éven belül meg tudna jelenni.