Bár a gyermekkora nagy részét színházakban töltötte Ullmann Mónika és Miller Zoltán fia, először mégis a sportolást tűzte ki maga elé célnak. Aztán nem sokkal az érettségi előtt Miller Dávid szakított az addigi terveivel és gőzerővel a színészetre fókuszál, mára számos Magyarországon forgatott külföldi produkcióban való szerepet tudhat a háta mögött. A Kultúrjunkie Blog a londoni oktatásról, Jennifer Lawrence-ről és az improvizációs éneklésről beszélgetett Dáviddal. Egyszer azt nyilatkoztad, hogy szinte minden gyerekkori emléked a színházhoz köthető, ettől függetlenül viszont korábban más irányba is kacsingattál. Mikor vált tudatossá, hogy mégis ezzel szeretnél foglalkozni?
Miller Dávid: Pontosan emlékszem erre a pillanatra, mert el is utaztam Miskolcra anyukámhoz amiatt, hogy elmondhassam neki: abba fogom hagyni a sportolást. Ez az érettségi éve előtt egy - másfél évvel történt. Őszintén szólva mindig éreztem, hogy ez érdekel engem a legjobban. Annak örülök, hogy kimaradtam a színjátszó körökből és az ehhez hasonló dolgokból. Nem azért, mert rossznak tartom ezeket, csak nem az én világom. De aztán egyszer csak eljött az a pont, amikor már én is láttam: most már jó lenne elindulni valamerre.

A színésztanulmányaidat a London School of Dramatic Art-ban végezted. A kortársaiddal beszélgetve, mit tudnál említeni, miben más a képzés ott, mint itthon? Hogyan képzeljük el az ottani oktatást?
Miller Dávid: Nem ástam bele magam olyan mélyen, hogy milyen a Színművészetin az oktatás. De nem azért mentem Londonba, mert többnek gondoltam magamat az itthoni képzésnél és azt sem hittem, hogy én majd kimegyek megváltani a világot - egyáltalán nem ezért tettem. Igazából nagyon féltem az elutasítástól, hogy ha nemet mondanak és majd minden álmom szertefoszlik. Azt sem szerettem volna, hogy befolyásoló tényező legyen, kik a szüleim, nem akartam senkinek jobban megfelelni. Ami nagy különbség, hogy Londonban borzasztóan gyakorlatias az oktatás, nem nagyon ültünk egy helyben. Vagy ha igen, akkor is interaktív beszélgetés keretében. Nem körmöltünk, füzetem sem volt... (mosolyog) Szerintem én hihetetlenül sokat profitáltam abból, hogy kint tanultam: az angolom nagyon jó, így tudok itthon külföldi mozikban forgatni. Ez különösen nagy előny, hiszen most már Magyarország lett a második legnagyobb filmpiac Európában.

Különleges élményben volt részetek édesanyáddal, hiszen A tanár című tévésorozatban szülő-gyerek párost alakítottatok. Ő azt mesélte, jóval kevesebb eszközt használt arra, hogy a képernyőn láttassa, a fia vagy. Neked milyen élmény volt a forgatás? Inkább megkönnyítette a helyzetet a jelenléte, vagy jobban izgultál?
Miller Dávid: Nem izgultam, igazából mindketten örültünk neki, mert ez egy tök jó dolog. Én az eszközhasználatra nem annyira figyeltem oda, annyira keveset forgattunk együtt, ezt így nem igazán volt időm felfogni. Nagyon szeretem a szüleim munkásságát (azt érzem, hogy nem vagyok velük elfogult), szerintem ők igazán érdemes művészek, és ugyanúgy megtiszteltetés volt vele együtt dolgozni, mint ahogy Nagy Ervinnel, vagy Anger Zsolttal is. Milyen felnőni színész szülők mellett annak, aki maga is azzá szeretne válni? Miért különleges?
Miller Dávid: Ugyanazért, mintha az embernek doktor szülei vannak. Akkor ő él olyan privilégiumokkal, amikkel egy nem orvos szülőkkel rendelkező gyerek élhet. Én pedig az ezzel járó előnyökkel nőttem fel: bejárhattam a színházba, nézhettem a díszletet, próbákra mehettem. De teljesen átlagos élet volt a mienk mindig is, semmilyen nagy varázslat nincs ebben.

Szinte kikerülhetetlen a téma, hogy szerepet kaptál a hazánkban forgatott Vörös Veréb című filmben. Úgy tudom, mikor megtudtad, hogy Jennifer Lawrence nálunk dolgozik majd, eldöntötted, ha kell, vizet viszel neki a forgatáson, de akkor is találkozni akarsz vele. Végül pedig nem ilyen apró feladatot kaptál a filmben, közös jeleneted van a színésznővel. Milyen élménnyel zártad a forgatást? Ilyennek képzelted Jennifer-t?
Miller Dávid: Elképesztő atmoszférája van, amikor belép egy helyre. Oscar-díjas színésznő, rengeteg pénzt keres, azért az ember agyában csak ott motoszkál hátul, mikor ott áll valaki, aki 20 millió dollárt kap egy filmért. Hihetetlenül pozitív, nagyon szeretem őt, mint színésznő. Akkor beszélget, hogyha ő szeretne, de szerintem ez rendben is van így, hiszen ez egy komoly munkahely. Sokan azt hiszik, az ember csak beáll a kamera elé. Nem, ez kemény, fárasztó, mindent meg kell tenni, hogy tehermentesítsék, de beszélgettem vele sokat és nagyon jó fej volt.

Ha jól tudom, zenéléssel is foglalkozol. Mesélnél nekünk róla? Komoly terveid vannak vele?
Miller Dávid: Igen, kiskorom óta énekelek, illetve dobolni is tanultam, de inkább autodidakta módon. A Deep Glaze nevű bandában játszottam, akik azóta már nagyon királyul nyomják – most, hogy kiléptem (nevet). Azért kellett otthagynom őket, mert elmentem Londonba tanulni. Azt mondták, megvárnak engem, mert szeretnek velem zenélni (régóta ismerjük egymást, még általános iskolából), de úgy éreztem, nem tehetem meg velük, hogy hátráltatom őket ezzel. Aztán két éve úgy éreztem, most már szükségem van arra, hogy énekeljek, mert én imádom - úgyhogy az unokabátyámmal csináltunk egy formációt Qzins (azaz unokatesók) néven. Műfajilag főként elektronikus zene, techno, melancholy deep techno. akár keményebb, sunrise boogie, én pedig arra vokálozok improvizációs jelleggel - tehát amit érzek, az jön. Kevés alkalommal, nem sok helyen játszottunk még, de ahol igen, ott nagyon szerették. Abszolút egyedi dolognak tartom, azt gondolom, ebből még többet ki lehet hozni: komolyan tervezek ezzel.

Milyen munkák várnak Rád a közeljövőben?
Miller Dávid: Most három magyar sorozat is el fog indulni, amiben szerepelek. Ezek közül kettő a Viasat 3 csatornán lesz, az egyikben (200 első randi) olyan szerepem van, amit eddig még nem volt lehetőségem játszani. Mindig a visszahúzódó, saját nemi identitásával tisztában nem lévő fiúkat alakítottam - ebben pedig egy adonisz vagyok, a jó csávó, akiért odavan a főszereplő nő. A Tanár című sorozatnak is lesz második évada, ebben egy nagyon picike szerepem lesz. Illetve, még áprilisban forgattam egy amerikai szériában 11 napot. Imádom a színházat, de túl nagy kötöttség. Még szeretnék utazgatni, találni magamnak egy londoni ügynököt, aki onnan közvetít ki engem munkákra – ehhez mobilisnek kell lenni. Ha szeretnék színdarabokban játszani, lenne rá lehetőségem, de azt érzem, hogy ez a szabadság, ami most van, (a forgatások, hogy tudom, mettől-meddig tart) nagyon jó.

Fotók: Horváth Rea

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)