Inspirációk Portugáliából
2018. szeptember 17. írta: Barna Borbála

Inspirációk Portugáliából

Interjú a Lóci játszik frontemberével, Csorba Lóránttal

loci_1.jpg

Nem unatkozott az utóbbi hónapokban a Lóci játszik csapata, ugyanis a tavalyi Nagy-Szín-Pad! győzelmüknek köszönhetően elképesztően sűrűre sikeredett az idei fesztiválszezon. A 2018-as nyárról és a készülő új dalokról Csorba Lóránttal, azaz Lócival beszélgettünk az 5. DreherFeszten.loci_2.jpg

„Rengeteg olyan helyen játszottunk, ahol a verseny körüli felhajtás miatt felfigyeltek ránk, most pedig sikerült is elhívni minket. Szerencsére a ’Nem táncolsz jobban, mint én’/ ’Nem strandolsz jobban’ továbbra is kitartóan szerepel a rádiókban, így tovább tudta növelni a népszerűségét.” – mesélte Lóci. 

„Volt olyan, hogy 14 napig folyamatosan játszottam, összesen 16 koncertet adtam.  Elég megterhelő, de ezzel inkább „dicsekszem”, mint panaszkodom, hiszen rengeteg olyan helyre eljutottam, ahová nem gondoltam, hogy fogok valaha az életemben – vagy azt, hogy ott lesz az egyik legjobb buli a nyáron.”

A nyár és a fesztiválszezon szélsebességgel elrepült a zenekar mellett, hiszen egymást érték az emlékezetesnél-emlékezetesebb esték.  „Erdőbényén (Bor, Mámor, Bénye – a szerk.) óriásit mentünk, imádtuk a Tura Városi Napokat is. Utóbbinál olyan meglepetés ért minket, hogy kiderült, a helyi színház feldolgozta a ’Nem táncolsz jobban, mint én’ című számunkat és beépítették egy darabba, ezért a koncertünk végén a színészekkel együtt táncoltuk el a koreográfiát. Teljes őrület volt! Kitaláltak egy egész koreográfiát nekünk úgy, hogy erről nem is tudtunk. Abszolút váratlanul ért minket. Szentendrén (Szentendre Éjjel-nappal Nyitva – a szerk.) pedig csodálatos nyárzáró esténk volt a rossz idő ellenére. Azt hittem, alig lesznek, de nagy tömeg gyűlt össze és végig üvöltötték a szövegeket, nagyon funky buli volt. A Budapest Parkban 4000 ember előtt, vagy a SZIGET-en külföldieknek játszani; a VOLT nagyszínpadán állni – mind olyan élmények, amik után nem panaszkodhatok, sőt!”loci_3.jpgA Lóci játszik közismert az elegáns stílusáról, azonban az idei Strand Fesztiválon eldobták az inget és a csokornyakkendőt és kimondottan lazára vették a figurát Zamárdiban. „Mivel tavaly mi írtuk a Strand himnuszát, a „Nem strandolsz jobban, mint én” című dalt, ezért úgy éreztük, hogy ez az esemény külön helyet foglal el a zenekar életében. Gondoltuk ezt megkoronázhatnánk azzal, hogy nem a szokásos fellépő ruhánkban megyünk, hanem hawaii mintás ingben. Ezelőtt sohasem játszottam még fürdőgatyában, de most sikerült!” – árulta el a stílusváltás okát Lóci.

Bár a nyár és a fesztiválszezon véget ért, a banda nem pihen, hiszen hamarosan új dallal jelentkeznek. „Most olyan lemezt csinálunk, amibe 2-3 napos stúdióidőket tudunk egymás mellé rakni, ez gyakorlatilag nyár közepe óta folyamatosan készül. Az első dalunk október 12-én jelenik meg Szív-láb-dob címmel, a teljes lemez pedig tavasszal érkezik. Sokat gondolkozom azon, hogyan alkossanak egységes egészet az albumon a dalok, annak ellenére, hogy külön jönnek ki. Már támadt is pár ötletem: a portugál inspirációkból kiindulva, „azulejos” (arab, spanyol és portugál nyelvterületen jellemző csempe – a szerk.) vonalat tudnék elképzelni, a portugál élményeket tükrözve. Nem akarok semmit sem elkiabálni, mert még össze kell, hogy álljon valamivé.”

Az új dal mellett december 21-ére a Lóci játszik egy nagyon különleges dologgal készül – azonban szeretnék, ha ez még meglepetés maradna a rajongóik számára.

Azzal viszont nem árulunk el nagy titkot, hogy a banda következő kiemelt koncertje Budapesten lesz október 12-én, a Kürtőskalács Fesztiválon. „Nagyon régóta szeretnek minket, amit azzal viszonzunk, hogy az év egyik legorbitálisabb Lóci játszik koncertjét fogjuk előadni.”

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr8814244861

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása