„Egy kicsit nyugodtabbak lettünk mindannyian”
2018. május 18. írta: Barna Borbála

„Egy kicsit nyugodtabbak lettünk mindannyian”

Interjú a Kensington zenekar tagjaival

k8.jpg

Fontos év a 2018-as a Kensington életében, ugyanis a zenekar tizedik születésnapját ünneplik. A fiúk nem unatkoznak idén sem, hiszen kezdésképpen egy elképesztően sűrű európai klubturnéba vágtak bele tavasszal, melynek egyik állomásaként Budapestre is ellátogattak. A banda már otthonosan mozog Magyarországon, hiszen számos alkalommal felléptek már nálunk, s azt mondják, itt mindig nagyon jó energiák áramolnak. A Kensington tagjaival Eloi Yousseffel, Jan Hakerrel és Niles Vandenberggel az elmúlt tíz évről és a jövőről beszélgettünk. k7.jpgIdén ünnepelitek a zenekar fennállásának tizedik évfordulóját. Mi az, amiben a legtöbbet változtatok ezalatt az idő alatt zenészként, vagy akár személyesen?
Eloi Youssef: Oh jesszus! Rengeteget változtunk! A legfontosabb dolognak azt tartom, hogy egy kicsit nyugodtabbak lettünk mindannyian, így együtt valamelyest kiegyensúlyozottabbak vagyunk már. Ha bandát alapítasz négy emberrel, mindenkinek megvannak a saját ötletei és dolgai, amit beletesznek a zenekarba, így Te is elkezdesz egyre több teret kisajátítani: „Ez vagyok én, így akarom, úgy szeretném.” Amikor négyen csinálják ezt, kicsit zsúfolt lesz a hely. Azt gondolom, mára megtaláltuk az utat ahhoz, hogyan adhatunk több teret és szabadságot egymásnak, így igazából egy kiegyensúlyozott helyzetben vagyunk az együttesen belül. Sosem vitázunk, nincsenek nagy problémáink, hiszen tiszteljük egymást és a többiek személyes életét, és…

Jan Haker: Nagyon unalmasak vagyunk!

Eloi Youssef: Igen, elég unalmasak. Semmi ökölharc, de… Nekünk működik.

Mi lenne a születésnapi kívánságotok, ha elfújhatnátok a gyertyákat egy képzeletbeli tortán?
Niles Vandenberg: Eladni egy millió albumot!

Eloi Youssef: Igen, de azt hiszem, ha eladsz 1 milliót, úgy gondolod, oh, kettő még jobb lenne! A legnagyobb kívánság a zenekar számára az lenne, hogy mindig élvezzük azt, amit csinálunk. Azt gondolom, ez a legfontosabb dolog. Ha szuper sikeres leszel a számok szerint: tehát, eladsz rengeteg albumot, de nem vagy boldog azzal, amit csinálsz… Az nem ér semmit. Ha elégedett vagy, tiszteled a zenésztársadat és jól szórakozol, annál nagyobb vagy jobb kívánságod nem is lehetne!k6.jpgMesélnétek nekünk a legelső koncertetekről? Ha jól tudom, Franciaországban volt, és elég kalandosra sikerült.
Niles Vandenberg: Nagyon vicces volt, 3 napot töltöttünk ott. Igazság szerint a rendezvényen aludtunk, asztalokon. Sőt, a színpad, amin felléptünk szintén azokból készült. A koncert után ugyanabban a helységben buliztunk. Amikor felkeltem, mindenfele alkoholos üvegeket láttam…

Eloi Youssef: És hányást… Azt hiszem ez az oka annak, hogy az asztalokon aludtunk, mert nem lett volna muszáj. Úgy emlékszem, az egyikünk, Casper….

Niles Vandenberg: Mindenfelé szétdobált üvegeket!

Eloi Youssef: Aztán rosszul lett, mivel rengeteg abszintot ittunk, ami egy kimondottan halálos alkohol! Mivel Casper összehányta a termet, az asztalokon kellett aludnunk. Aztán reggel felébredtünk, szétnéztünk és arra gondoltunk, mi a sz*rt csinálunk az asztalon?

Niles Vandenberg: Továbbá tele volt a föld üvegekkel. (nevet)

Eloi Youssef: Aztán azt mondtuk: „na ezaz, amit csinálni akarunk!” (mosolyog)

Melyik dalotok fejezi ki legjobban ezt az évet számotokra?
Eloi Youssef: Szövegileg azt mondanám, hogy a "Control", nekem személy szerint mindenképpen, hiszen ez fejezi ki legjobban az életemet. A dal a kontroll elengedéséről szól, mert abban a pillanatban, hogy mindent ellenőrzés alatt akarsz tartani, történik valami az életedben, amit egyáltalán nem tudsz kontrollálni. Egyszerűen csak úsznod kell az árral. Úgy érzem, ez a dal passzol most legjobban ahhoz, amit épp megélünk. Néha egyszerűen csak engedd el magad, és nézd meg mi történik!

Mi a legjobb túlélő-tippetek egy ilyen sűrű turnészezonra?

Eloi Youssef: Ne igyatok a napon! (mosolyog)

Niles Vandenberg: Ez egy jó tipp, fontos!

Számos alkalommal jártatok már nálunk. Mi az első dolog, ami eszetekbe jut Magyarországról, vagy Budapestről?
Jan Haker: Az időjárás! Mindig elképesztő hőség van Magyarországon - most is! Nálunk Hollandiában éppen csak elkezdődött a tavasz, itt pedig máris rettentő meleg van. Ez mindig eszembe jut az országról!

Niles Vandenberg: Gyönyörű épületek, szép tó.

Jan Haker: Jó ételek, kedves emberek.

Niles Vandenberg: Pozitív energia! Az első vakációm a szüleim nélkül Magyarországon volt.

Eloi Youssef: Elmentem egyszer nyaralni a Balatonhoz, Siófokra. Az aztán nem volt semmi! Rengeteg hollanddal találkoztam, még egy snack bár is volt hollandiai ételekkel. Szóval képzeld el azt, hogy vakációra indulsz, vezetsz vagy 18 órát, erre szembetalálod magad az otthoni kajákkal. (nevet)k3.jpgMik a terveitek az év második felére?
Eloi Youssef: Írunk néhány új dalt! Tulajdonképpen már el is kezdtük, de azt hiszem, a turnézás után jobban tudunk fókuszálni rá. Rég volt már, kicsit vissza kell rázódunk az alkotás folyamatába, mert teljesen más az energiája, mint a koncertezésé. Ha turnézás alatt adnál Niles kezébe egy gitárt, nem tudna írni semmit sem. De ha teljesen kipiheni magát… Adhatsz neki akár fuvolát, vagy harmonikát is mert bármilyen hangszeren képes alkotni!

Interjú fotók: Horváth Rea

Koncert fotók: Vidus Móni

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1113989492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása