Aligha akad olyan, aki még ne hallott volna Molnár Ferenc nagy sikerű könyvének musical változatáról, mely immár másfél éve elképesztő érdeklődést tudhat magáénak: az előadások mindegyike gyakorlatilag azonnal telt házas, s kígyózó sorokkal találhatjuk szembe magunkat a jegyárusító napokon. De vajon mi lehet a siker titka? A Kultúrjunkie Blog a vörösinges idősebb Pásztor testvért alakító Ember Márkkal a darabról és A GRUND - vígszínházi fiúzenekarról beszélgetett. Molnár Ferenc regénye megjelenésének immár 111. évfordulóját ünnepli idén, ennek ellenére ma is töretlen népszerűségnek örvend, a színpadi változata pedig folyamatosan telt házas nézőtérrel büszkélkedhet. Mit gondolsz, mi A Pál utcai fiúk történetének titka?
Ember Márk: Ez egy összetett kérdés: egyrészt maga a regény 111 éven keresztül is izgalmas tud lenni, másrészt maga az előadás is hihetetlenül sikeres. Nagyon jól megfogalmazta Grecsó Krisztián nemrég: A Pál utcai fiúk úgy tud beszélni a hazaszeretetről, hogy közben nem döngeti látványosan a mellét. Szerintem ez egy valóban találó és igaz gondolat, én sem tudnám jobban leírni. Emellett a mű olyan találkozás a felnőtt léttel, amire minden gyermek vágyik. Kiskorodban olvasni arról, miként tudnak fiatalok úgy felnőttek lenni, ahogy te is szeretnél, vagy arról, ahogy egy társaság, egy csapat felelősséget vállal másokért – ez olyan dolog, amiről gyerekként álmodozunk. Molnár Ferenc műve nagyon pontosan és átélhető stílusban beszél a fentiekről. Az előadás pedig azzal a lökettel indul, hogy mindez benne van. Másrészről ott áll a színpadon közel 30 fiú, akik vállvetve mennek harcba a nézők kegyeiért, a darab sikerességéért, önmagukért, ami pedig azt gondolom, példa nélküli, kivételesen ritkán van ilyen összetartó és közös ügyért küzdő csapat. 

Milyen gyermekkori emlékeid vannak a regényről? Hogyan gondoltál rá vissza, mikor megkaptad a szerepet?
Ember Márk: Én úgy olvastam el A Pál utcai fiúkat, hogy nem volt még teljesen kötelező, csak az első két fejezetet adták fel feladatként. Épp Magyarország és Horvátország határán voltam egy kis faluban, Tótszerdahelyen és az ottani barátaim felajánlották, hogy kölcsönadják, mert nagyon jó, én pedig a kocsiban hazafelé végigolvastam az egészet: annak ellenére, hogy éjszakába is átcsapott az utazásunk és rettenetesen zavart a sötét, a rossz látási viszonyok, de annyira tudni akartam mi lesz ebből, hogy be kellett fejeznem. A színdarabot másfél éve mutatták be. Van-e olyan előadás, ami igazán emlékezetes marad számodra?
Ember Márk: Fogalmunk sem volt arról, hogy ekkora siker lesz, nem gondoltunk erre, azzal foglalkoztunk, hogy dolgozzunk. Amikor az első előadás végén hallottuk az ovációt, elképesztő volt. Aztán elértünk a századik alkalomhoz, ami egy hasonló élmény, mert ilyen rövid idő alatt megélni ezt a számot ritkaság. A harmadik emlékezetes pillanat pedig az volt (amit úgy gondolom, fontos megemlíteni, de bővebben beszélni nem biztos, hogy tudnék róla) az az első olyan előadás, amikor a rendezőt, Marton Lászlót érintő ügy már elindult és beszédtéma lett. Ekkor egymás szemébe néztünk és azt mondtuk, hogy a nézők, a darab, a színház mindenek fölött állnak és most így kell, hogy kilépjünk a színpadra – ez egy elég erőteljes emlék.

A történetben karakterek színes skálájával találkozhatunk. Ha a jellembeli hasonlóságot néznénk, kinek a szerepét választanád, játszanád el?
Ember Márk: A jellemvonásokat tekintve az eddigi 25 évem alatt mondhatni végigmentem ezeken a szerepeken. Meg tudom találni azokat a pillanatokat, amikor Boka, Nemecsek, Pásztor, vagy Leszik voltam az osztályban. Nincs erre konkrétan egy válaszom, mert azt gondolom, nálam időszakos, hogy éppen mi jellemző rám, vagy azok közül a karakterek közül, akiket Molnár Ferenc megalkotott, melyik helyzetbe tudnám beleképzelni magam éppen. Színész szemmel borzasztóan szeretem az idősebbik Pásztort, mert elképesztően sokféle szinten játszhatok benne: lehet esszenciálisan rossznak lenni, gondolkodni, felnőni, rájönni a hibáidra, elégedetlennek lenni (mondjuk egy vezetéssel kapcsolatban, Áts Feri irányában), lehet benne görcsösnek lenni és fájdalmakat is átélni. Ezt igazán érdekesnek tartom és nagyon szeretem. 

A vígszínházi előadás szereplői közül öten, (Wunderlich Józseffel, Zoltán Áronnal, Medveczky Balázzsal és Fesztbaum Bélával) A GRUND - vígszínházi fiúzenekar néven egy éve együttest is alapítottatok. Ez örömzenélésnek indult a részetekről, de úgy tűnik, hogy lassan kinövi magát, hiszen gyakorlatilag pillanatok alatt elfogytak a jegyek a február 18-i koncertre is.
Ember Márk: Úgy történt, hogy meghirdettünk egy koncertet a 3K - Kaszásdűlői Kulturális Központba, aztán egyszer csak akkora lett a jelentkezők száma és az érdeklődés, hogy csinálnunk kellett még egyet aznap. Tehát az eredetileg tervezett egy helyett két koncertet adtunk, erre a két eseményre fogyott el kevesebb, mint 24 óra alatt az összes jegy.

Van-e komolyabb terv a zenekarral, látva ezeket a sikereket?
Ember Márk: Mivel mind az öten sok-sok vígszínházi előadásban érintettek vagyunk, így nehéz olyan estét találni, amikor egyikünk sincs színpadon. Ebből adódóan is eléggé korlátozottak a lehetőségeink, nekünk az első számú munkahelyünk a színház. Elképesztően jó találkozás, hogy van öt ember, akik tudnak együtt zenélni is és van rá igény, hogy ezt megtegyék, úgyhogy amikor tudunk, akkor nagyon szívesen koncertezünk. Vannak és lesznek is fellépéseink, de a hivatásunk mindig a színészet lesz.Hogyan, milyen érvek alapján állítjátok össze a koncertek repertoárját?
Ember Márk: Egyrészt olyan dalokat keresünk, amelyek közel állnak a Vígszínházhoz – például a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, A Pál utcai fiúk egy-egy száma, Presser Gábor- vagy Dés László-szerzemények -, vagy pedig azokat, amik a mi személyiségünkhöz is közel állnak. Az a kulcs, hogy legyen valamilyen közös nevező a zenekar és a dal között.

Mikor kezdtél el zenéléssel foglalkozni? Honnan ered az eziránti szereteted?
Ember Márk: Nekem ez is a színházhoz köthető, körülbelül olyan 9 -10 éves lehettem, amikor anyukámmal a Radnóti Színház emeletéről néztük a Bástya sétány 77. című darabot, amiben volt egy klarinétos. Akkor azt mondtam édesanyámnak, hogy ezen a hangszeren szeretnék játszani, ezért alakult úgy, hogy beírattak engem a Teleki-Wattay Művészeti Iskolába, ami otthon, Pomázon egy nagyon híres zeneiskola. Ott kezdtem el klasszikus klarinéton játszani, aztán egy ideig jazzklarinétot tanultam, majd lett egy szerb népzenekarunk, ahol én a fúvós szekciót töltöttem be, Janka László vezetésével balkáni népzenét játszottunk. Később, amikor elmentem gimnáziumba, akkorra már tudtam tamburán játszani, furulyáztam is, de gitározni nem, ott pedig az volt a menő, úgyhogy gyorsan megtanultam, kértem karácsonyra egy gitárt. (mosolyog) Belevetettem magam a rejtelmeibe, egészen hamar úgy alakult, hogy elkezdtem dalokat írni, aztán lett egy zenekarunk, a Slamasztika és viszonylag rövid idő alatt – körülbelül egy év - egy nagyon izgalmas utat tudtunk bejárni. Az egy éves szülinapunk már a Dürer nagytermében volt 200-300 ember előtt, ahhoz képest, hogy gimnazisták voltunk és gyakorlatilag nem voltak erőforrásaink, kapcsolataink. Egyébként ezen a születésnapi koncerten drámai fordulatot vettek az események, mert a basszusgitáros, Szűcs Ákos azon az estén kapta meg az e-mailt, hogy felvették őt Hollandiába, hotel business & management szakra, ami abszolút meghatározta az időnk végességét, majd egy hónap múlva engem is felvettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Nekem rögtön az volt az első kérdésem - miután szembesítettek minket azzal, hogy nem vállalhatunk külsős munkát az első három évben, itt leszünk az egyetemen hétfőtől vasárnapig -, hogy a zenekaromat megtarthatom-e? Akkor Máté Gábor mosolygott egyet és az mondta, hogy nem biztos, hogy lesz rá időd, és igaza is lett. (mosolyog). Ez persze nekem egy szívfájdalmam, szóval, ezzel kapcsolatban elégedetlen vagyok. Ott van a fiókomban körülbelül 15-20 dal, amik nem kerültek elő. Mindig úgy éreztem, hogy én igazán ezekkel tudtam E/1-ben beszélni a világról. Egy színésznek az a dolga, hogy elmondja a saját gondolatait, de főként szerepeken keresztül teszi ezt. Nekem ott voltak ezek a dalok, a szövegek, amikkel azt éreztem, hogy üzenetem van, és hogyha valaki kíváncsi, szeretettel megmutatom neki, de most csak a fiók hallgatja őket.

A zenekar is A Pál utcai fiúk elhíresült birodalmáról kapta a nevét, neked személy szerint mit jelent a Grund fogalma?
Ember Márk: Ez is időszakosan változik, de több Grundom volt nekem is. Volt ez a zeneiskola, amit már említettem, de Grund most már a szerbségem, a közösség. A magyarországi szerbek között éltem 15 éves koromig, amikor úgy döntöttem, hogy szeretném ezt a világot kicsit itt hagyni, akkor felvételiztem a Vörösmarty Gimnáziumba. Nekünk van egy szerb tannyelvű iskolánk Budapesten: óvoda, általános iskola és gimnázium is beletartozik. Én pedig úgy döntöttem, hogy a gimnáziumot nem ott szeretném végezni. Azért volt ez egy érdekes lépés a közösség szempontjából, mert a szüleim és a nagyszüleim is mind ott érettségiztek. Anyukám és apukám a kulturális életében abszolút stafétahordozók, hiszen mindketten a Magyarországi Szerb Színház színészei, nekik ez a szeretetből és az odaadásból jött, hogy tenni akarnak valamit ezért a közösségért, a kultúrájukért. Ők tehát ebben a körben közismert és elismert emberek és furcsa volt a bejelentésem. De igazából én csak valami másra vágytam, például, hogy ne a szüleimhez hasonlítgassanak. Akkor úgy döntöttem, hogy ebből kilépek, de azért megmaradt ez is Grundomnak. Ha abból az életből, ami most az állandóságot jelenti, egy kicsit ki akarok lépni, akkor találkozom a szerb barátaimmal, és az megint egy Grund-helyzet számomra, ahogyan nyilvánvalóan a Vígszínház is az, abszolút.

Decembertől felváltva játszod Rádiós szerepét a Vígszínházban Wunderlich Józseffel. Hogy érzed, magabiztosan mozogsz már A padláson?
Ember Márk: A múltkor az fogalmazódott meg bennem, hogy már ki mertem mondani magamnak és másoknak is: kezdem otthon érezni magam. Minden előadásnak van egy saját atmoszférája, amit pontosan ismer az ember. A Vígszínházba naponta kétszer bemegyek, 365 napon keresztül, tehát több mint hétszázszor lépem át az épület küszöbét, mégis minden előadásnak más a levegője, ezért az olyan darabok, amikben nem próbáltam még, egy teljesen új hellyé változatják a színházat számomra. A padlás viszont nagyon különleges előadás, hiszen már olyan sok színész lehelt már bele abba a levegőbe, hogy nagyon gazdaggá és sokrétűvé vált. De kezdem jól, otthonosan érezni magam, ez az atmoszféra már nem idegen, nem fuldoklom benne, már ott vagyok ebben én is, tehát ha valaki vesz egy nagy levegőt, akkor az remélem engem is érezni fog mostantól.Milyen terveid és munkáid vannak az idei évre?
Ember Márk: Most próbáljuk az Egy éj a Paradicsomban című bohózatot, ez egy rendkívül érdekes darab lesz az én eddigi repertoáromban. Az én szerepem egy olyan fiú, aki a tudományért él és létezik, Freud-ot, Husserl-t olvas – ennek kapcsán én is elkezdtem Husserl-t olvasni, érdekes dolgokat mond – és egyszer csak belép az életébe az, ami minden emberébe, tehát a másik nem. Téthelyzetbe kerül, vajon lerakja-e a könyvet és a nőt válassza, vagy maradjon a könyvek világában? Ez egy roppant érdekes szerep lesz, mert idáig valahogy - nem tudom miért -, de a rosszfiúkat, a nem egyenes utat választó karaktereket vittem a hátamon, mint például Sir Kán, az idősebbik Pásztor, vagy Carter, a Földrengés Londonban című darabban. Most pedig elkezdtek jönni ezek a lehetőségek, mint Lysander a Szentivánéji álomban, A padlásban Rádiós, vagy az RTLII Oltári csajok című sorozatában a Kornél nevű srác, ami engem is tükörbe nézésre késztet önmagammal szemben. Anyukám az mondta, miután megnézte A padlást: fiam, nem gondoltam, hogy te ilyen is vagy. Akkor azt éreztem, hogy valami jót sikerült megmutatni magamból, hogyha ő így érezte.

A színház és a zenekar mellett szinkronizálsz, filmekben és sorozatban játszol: van még olyan szerep, vagy feladat, amiben nem próbáltad ki magad, de nagyon szeretnéd?
Ember Márk: Gyerekként voltam egyszer műsorvezető. Az M2-n volt egy Csudaszombat nevű műsor, ami ráadásul élőben ment, ezt például szívesen kipróbálnám újra. De lennék akár kocsmatulajdonos is, ki nem? (nevet).

Fotók: Horváth Rea

 (Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)