„Hiszem, hogy sokakat nem csak a TikTok videók fognak meg”
2022. március 19. írta: Talabos Dávidné

„Hiszem, hogy sokakat nem csak a TikTok videók fognak meg”

Interjú Jónás Verával

wxvlsm3c.jpeg

A találkozások az élet legszebb velejárói. A Soharóza és a Jós Vera Experiment produkció egy különleges és nagyon jó találkozás, amelynek kapcsán csodás művek születtek már. „A nyolcas sáv” című lemezük, amely elsősorban nagyobbacska gyerekeknek szól, nem klasszikus, mondókás meselemez, hanem ennél jóval több: a sztori Tibi, egy hatodikos fiú hétköznapjain fut végig, amely a tizenéves gyerekek nehézségeiről, vágyairól és kihívásairól szól az alkotók személyes élményein keresztül. A zenei anyag nagy része a karantén időszakban született meg online, a váltakozó prózai és zenés részekhez a két formáció tagjai adják hangjukat. A lemezhez most további három szám jelent meg, amelyek pedig a Kincskereső kisködmönnek –sokak traumatikus gyerekkori olvasmányélményének- rendhagyó átdolgozásai, amelyben természetesen Tibinek most is segítségére van két képzeletbeli bölény barátja, Olga és MC Senki.

Verával a lemezről, a dalokról és a tervekről beszélgettünk.

Hogy találtatok egymásra a Soharóval?

Jós Vera: Már régebben is tudtunk egymásról, 2016-2017-ben rendezték meg Rubik Ernő Zeneakadémia diplomakoncertjét, erre készítettünk egy közös performanszot.

A lemez úgy született, hogy 2020 márciusában beütött a karantén és törölték a Soharóza és a Jónás Vera Experiment közös előadását hat nappal a premier előtt.Ekkor találtuk ki, hogy folytatjuk a közös munkát egy karanténprojekt formájában, amelyen otthonról, zoomon keresztül is tudunk dolgozni. Hatalmas munka van ebben a lemezben mindenki részéről, mindent közösen találunk ki, Eörsi Sarolta, Halas Dóri és én fogtuk össze és rendeztük az anyagot. A saját gyerekkori élményeinkből építettük fel a lemezt, a történet összes mozzanata magában foglalja gyermekkorunk világát, vicceit, félelmeit és fantazmagóriáit. Imádtam újraélni ezeket az emlékeket.

3eod1amm.jpeg

Miért a kamasz korosztályt választottátok célközönségnek?

Jós Vera: Az az igazság, hogy a kisebb gyerekeknek nagyon sok zenekar szól hazánkban, azonban a kamaszokra ez nem igaz. Mi egy igazán „vagány” projektet szerettünk volna készíteni azok számára, akik már nem kis gyerekek, de még nem is felnőttek.

Jól ülnek a rock-os, pop-os vagy akár gospel-es dalok, akár felnőtt zenének is lehetne titulálni, annyi csak a különbség, hogy a szövegeke egy ifjúsági történethez illeszkednek.

Melyik a kedvenc karaktered a szereplők köl?

Jós Vera: Mindenkit imádok, de talán Ilonka a bolt mellett ácsorgó nő és Szabina, a közértes néni a kedvenceim. Nagyon szeretem a kisvárosi történeteket, ők pedig hihetetlenül jól színesítik a bolt közönségét.

Van kedvenc dalod?

Jós Vera: Talán „Az én apám” és a „Menned kell” a kedvenceim, illetve a „Bölényrap”, és a „Tudatosság” is nagyon jól sikerültk. Szerintem a legjobb ebben a lemezben pontosan az, hogy nem csak többféle nézőpontot képvisel, hanem számos dologra reflektál is a világban.

Mik a terveitek?

Jós Vera: A „Kincskera” a Kincskereső kisködmön alapján készült 3 újabb dalunk, most ezeknek a megjelenése volt a fontos, újabb fiataloknak szánt lemezt nem tervezünk jelenleg.

A Kincskera egy Móra Ferenc feldolgozás trilógia, ami az alkotók (egy részének) közös edukációs traumájának feldolgozására tesz kísérletet. A nyolcas sáv megalkotása közben merült fel, kiben milyen irodalmi sebeket ejtett a Kincskereső kisködmön kötelező jellegű olvasása, majd kikérdezése egy túl korai életkorban és ez hogyan nyomta rá a bélyegét a későbbi irodalomórák kötelező olvasmányaira, vagy az elszenvedők irodalom fogyasztására általában.

Nagyon örülnénk, hogyha nem is koncertek formájában, de az iskolákban osztályfőnöki vagy kreatív irodalomórák keretében is bemutatkozhatnánk. Én nagyon remélem, hogy lesz egy réteg, akinél jól betalál a lemez, mert hiszem, hogy sokakat nem csak a TikTok videók fognak meg, hanem mélyebb, hosszabb tartamú szórakozásra vágynak.

tmebtiiq.jpegA fotók a Jónás Vera Experiment és a Soharóza tulajdonát képezik. 

Nagyon köszönjük az interjút és további nagyok sok sikert kívánunk nektek!

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr3517783500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása