„A legtöbben felszabadultság érzése miatt jönnek a koncertjeinkre”
2020. március 05. írta: Barna Borbála

„A legtöbben felszabadultság érzése miatt jönnek a koncertjeinkre”

Interjú Fekete-Szűcs Dániellel, a The Scarlet zenekar tagjával

scarlet7_jav.jpg

Különleges koncerttel készül március 7-re a The Scarlet, ugyanis a zenekari merchből befolyó teljes összeget egy Parkinson-kóros betegekkel foglalkozó egyesületnek ajánlják fel. A bandát egyébként már régóta foglalkoztatta a gondolat, hogyan segíthetnének másokon a zenéjükkel, és szerencsére a BARhole Music is melléjük állt ebben a jótékonysági eseményben. Az együttes gitárosa, Fekete -Szűcs Dániel elárulta nekünk, mik a The Scarlet szívügyei, és azt is, hogy mivel készülnek 2020-ra. scarlet-durer-00764.jpg

Március 7-én fog ingyenes akusztikus koncerttel léptek fel a BARhole Musicban, és az ebből az alkalomból kedvezményes áron kapható a zenekari merch teljes bevételét egy Parkinson-kóros betegekkel foglalkozó egyesületnek fogjátok adni. Miért volt fontos számotokra, hogy kiálljatok egy ilyen ügy mellett?
Fekete-Szűcs Dániel: Egy-két éve már felmerült, hogy segítsünk másokon a zenénkkel: vagy élőben a koncerten, vagy annak bevételével. A Parkinson-kórt egyébként aktív mozgásórákkal segítik több helyen, amelyeknek a felvételein kifejezetten az örömködés, a jókedv, a humorizálás jellemző – ezek tökéletes kapcsolódási pontok a mi dalainkkal. Ha nem lenne annyira torz a gitár, és nem lennénk fülsüketítőek, akkor talán még terápiás céllal receptre is felírnának Scarlet-koncert jegyet az orvosok. (nevet)

Szerinted miért a BARhole Music az ideális helyszíne ennek a jótékonysági kezdeményezésnek?
Fekete-Szűcs Dániel: Egy korábbi zenekarommal már léptünk fel itt, és pincehelység létére korrekt akusztikával rendelkezik egy nyugalmasabb hangerejű koncerthez. Viszont ennél is fontosabb, hogy maga a BARhole amolyan olvasztótégelye a magyar underground zenekaroknak, rengeteg bandatag fordul meg itt, no meg az, hogy a itt most már csak kivételes esetekben van zenei rendezvény, és a tulajdonosok úgy vélték, hogy szívesen beállnak egy ilyen kezdeményezés mellé.

Új pólódizájnnal is készültök az estére. Milyen lesz a megújult kollekció, mi inspirálta?
Fekete-Szűcs Dániel: Úgy bizony, elkezdtünk kísérletezni. Azt szeretnénk elérni, hogy egy kicsit kiszakadjunk a hagyományos zenekari pólók bűvköréből, és olyan dizájnnal rukkoljunk elő, amit nem csak koncertre, de egyébként a hétköznapokban, más ruhaneműkkel együtt is szívesen hordanak a rajongók. A grafikáinkat eddig kivétel nélkül Domi (a hegedűsünk) készítette, a koncepciókat pedig én szoktam megálmodni.

Egyre több művész áll ki a számukra fontos ügyek mellett. Mi a Scarlet szívügye? Mi az, amiről szeretnétek még többet beszélni a követőiteknek?
Fekete-Szűcs Dániel: A legtöbben felszabadultság érzése miatt jönnek a koncertjeinkre, ahol a barátaikkal mulatva kicsit kizárhatják a bajaikat – amelyekről viszont beszélni kell. Az újonnan írt dalok között is vannak olyanok, amelyek azzal foglalkoznak, hogy belül az emberben mi zajlik, milyen érzések kavaroghatnak benne. Mi reméljük, hogy többen is azonosulni tudnak majd ezekkel a gondolatokkal. Arra, hogy Parkinsonos betegekért tegyünk, személyes motivációm volt, de nem ez az egyetlen ügy, ami foglalkoztat. Az egyik legnagyobb félelmem, hogy teljesen elvesztem a látásomat. Ebből az fejlődött ki bennem, hogy akárhányszor világtalan emberrel találkozok, és lehetőségem van rá, akkor inkább elkísérem egy darabon, át a zebrán, aluljárón, vagy végig pár utcasarkot – még akkor is, ha elkésem onnan, ahová igyekszem.

Ritkán van akusztikus koncertetek, azonban most mégis ebben a felállásban léptek fel. Miért döntöttetek úgy, hogy most egy kicsit könnyedebbre veszitek a hangzást?
Fekete-Szűcs Dániel: Az egész onnan indult, hogy mivel régebben volt már akusztik est a saját nevemmel fémjelezve, most is tartanék egy amolyan egyszálgitáros, esetleg 1-2 vendéggel kiegészült estet, kifejezetten a születésnapom környékén, márciusban. Ahogy az imént is mondtam, arra is volt már ötlet, hogy valami nemesebb cél ügyéért zenéljünk, ne magunkért. Ez a két gondolat hamar egybeforrt, felvetettem a zenekar többi tagjának, akik kivétel nélkül támogatták a dolgot és beszálltak. Tőlünk amúgy sem áll nagyon távol az akusztik koncert, bár nincs benne nagy rutinunk, mivel nagyjából évente egyszer ilyen muzsikálást, akár a Deákon, akár a Zsiráf teraszán.

Mennyire alakítjátok át a szokásos setlistet erre az estére?
Fekete-Szűcs Dániel: Az utóbbi időben már egy elég fix műsorunk van, amelyet most kicsit meg fogunk bontani: előásunk olyan régi saját dalt és feldolgozást is, ami régen nem volt a tálcán. Plusz, míg a legtöbb számban mindannyian részt veszünk, akad majd olyan nóta is, amelyben csak ketten vagy hárman zenélünk. Sőt, lesz olyan dal, amely még ugyan nincs kiadva, de ahogy az eddigi rockos koncertjeinken játszottuk, nagy sikernek örvendett, szóval most sem hagyjuk majd ki.

Mivel készültök még 2020-ra?
Fekete-Szűcs Dániel: Igazából már egy éve az új lemezt tervezzük, de nem jutottunk oda, sőt, időközben egy gitáros cserén is átestünk. Ilyenkor minden projekt megtorpan kicsit, szóval mostanra szabtuk át az anyagot úgy, hogy idén kiadható legyen. Szent Patrik-napkor Brno-ban játszunk majd, meghívást kaptunk a Rockmaratonra és egy nyári minifesztiválra Svájcban, tehát apránként, de zajlik az élet.


Stúdiófotó: Savovic Andelka
Koncertfotó: Hegyi Júlia Lili

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr7215506522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása