Interjú a Nylon Group formációval.

„Az alkotócsoport megalakulása óta kísérletezik, a cselekmény színház és az interaktivitás színházi formanyelvének határainak keresésével, belevonva a báb műfaj progresszív irányait, art gasztronómiát, élmény színházat, mindezt színházi eszközökkel és dramaturgiával szabályozva, egyedi atmoszférateremtő zenei kísérletekkel fűszerezve” – olvashatjuk a Nylon Group formáció oldalán. A csoport tagjai (Eke Angéla és Márkus Sándor) a bábszínház népszerűsítésén dolgoznak. A Kultúrjunkie a kezdetekről, a darabok megszületéséről, az eddig elért eredményekről és a jövőbeli tervekről kérdezte a Nylon Group-ot.

Meséljetek a kezdetekről!

Angéla: a Színművészeti Egyetemen kellett csinálni egy egyszemélyes vizsgaelőadást. Mivel báb szakra jártam azt gondoltam valami „bábos” dolgot kéne csinálni, de az addig megtanult hagyományos bábtechnikák egyáltalán nem érdekeltek, kísérletezni viszont volt kedvem. Az érdekes, látványos dolgok foglalkoztattak, végül egy óriás felfújt nylon kockában, kockával született egy előadás. Amit aztán Európa szerte színházi fesztiválokra hívtak meg, díjazták is. Jó bulinak tűnt, de nem akartam egyedül menni és Sanyit megkértem, hogy jöjjön velem. Aztán az egyik belgiumi szereplés után örömünkben felmásztunk egy fa tetejére és ott töltöttük az éjszakát, lemásztunk, hazajöttünk, nem tudtuk, hogy kell majd csinálni, de elkezdtük felépíteni ezt az egész formációt, ami most a Nylon Group.

Miért pont Sanyit kérted fel a közös munkára?

Angéla: Mi osztálytársak voltunk a Színműn, már a felvételin amikor először megláttam, azt hittem az elszakított ikertestvéremmel találkoztam. Ez nyolc éve történt, ez idő alatt pedig olyannyira megerősödött és elmélyült a barátságunk, hogy képesek vagyunk együtt dolgozni, elviselni, segíteni egymást, ami kivételes dolog. Egy ilyen független színházi bizniszt vinni, mint a miénk nagyon nehéz mulatság, de szerencsére van mögöttünk jó pár átdolgozott, átbulizott, átbőgött év, mostmár felnőttünk, húzzuk a saját igánkat. 

Sanyi: Már azelőtt, hogy Angéla megcsinálta a "Kisasszonyt", azon gondolkodtunk, hogy jó lenne a jövőben együtt dolgozni. Először arra gondoltunk, hogy érdekes lenne a party kultúrát, a színházat és a bábszínházat vegyíteni. Aztán ahogy Angéla elkezdett dolgozni a nylonnal, az engem is nagyon inspirált. Sok lehetőséget láttam benne, és ez nagyon jó kiindulási pont volt. Valami olyan formát kerestünk, ami kompatibilis a színház és parti vegyítésével. Az első performanszunk  a Trafóban volt, ami tulajdonképpen egy kísérlet volt arra, hogy hogyan tudjuk a parti elemeket vegyíteni a színházzal ezzel pedig egy hatalmas összművészeti event-et csinálni.

Fotó: Noval Goya

Hogyan születik meg egy Nylon Group előadás? Közös munka eredménye?

Sanyi: Mindig helyzet, lehetőség és emberfüggő. Van olyan, hogy az egyikünknek formailag van egy ötlete, amit nagyon szeretne kipróbálni. Máskor van egy koncepció, és ahhoz rendelünk formát. De ezek megoszlanak.

Angéla: Az alap koncepció az a mi fejünkben születik meg, és utána összeállítjuk a stábot akikkel kidolgozzuk a produkciót, az előkészítéstől a megvalósításig. Amikor csináltuk a „Halotti Thor”-t (ami egy egész estés előadásunk volt), előtte egy fél éves kutatómunkát végeztünk. Erre nincs mindig lehetőség, a második bemutatónkat az egyik színház egyik próbatermében stikában raktuk össze, bekéredkeztünk két héten át mindennap, majd előrukkoltunk egy előadással. Résen kell lenni mindig, amilyen lehetőség tárul elénk azt megragadjuk.

Sanyi: A „Halotti Thor” előtt egyébként éppen a Budapesti Bábszínházban volt egy bemutatónk. A próbafolyamat közben az egyik dolgozó a Bábszínházból segített nekünk, elvitt minket megvásárolni a dolgokat az előadáshoz. Pont bementünk az egyik bevásárló központba, és arra jöttünk ki, hogy éppen újraélesztik, de sajnos nem sikerült. Ez nagyon sokkoló volt nekünk, le is akartuk mondani az előadást. De nagyon győzködött minket az igazgató, hogy ne tegyük. Sajnos az élet megy tovább. Akkor úgy döntöttünk, hogy foglalkoznánk a halál témájával. Ezután jött a fél éves kutatómunka. Az eddigi előadásaink nagyon személyesek voltak, éppen az aktuális érzelmi állapotunkat tükrözték.

Nagyon egyedi műfajt képviseltek. Mit gondoltok, nehéz Magyarországban érvényesülni egy ilyen előadással?

Angéla: Különböző a felvevőpiac. Ha színházi szemmel tekintünk a dolgokra, akkor minket egyelőre egy underground és alternatív közegbe sorolnak. A bábszínházon belül mi úttörőként most egy új műfaj születésén dolgozunk. A magyar színházi élet annyira színesedik, és annyira sokféle műfajt szoktak vegyíteni akár már prózai előadásokban is. Ezért azt gondoljuk, hogy teljes mértékben bele tudunk férni akár egy prózai színházba is - nagyon látványos elemként. Ugyanakkor megpróbálkoztunk a kereskedelmi TV-vel is. Szerepeltünk egy tehetségkutató versenyben, ahol teljesen más műfajokkal versenyeztettük meg a felfújt nylon elemeinket. Ott is helyet kaptunk a finalisták között. Művészként is terméket kell gyártani ez tiszta sor, de nem leszünk hirtelen Pokemon színház.

Sanyi: Színházi műfajnak nagyon nehéz bekerülni kereskedelmi televízióba. A színház élő műfaj, ezért televízión keresztül nem feltétlenül adja vissza azt, amiért az emberek szeretnek színházba járni. Nagyon örültünk, hogy a tévé képernyőn is megélt az előadásunk. Az emberek szerették és be tudták fogadni.

Angéla: Pont amiatt, hogy nagyon erős látvánnyal is bír. Még mi is csak próbáljuk behatárolni, de olyan sok fórumon megél ez a dolog, hogy egyelőre egy ilyen univerzális művészeti csoportosulásnak gondoljuk magunkat.

Sanyi: Még azt is ki tudtuk próbálni, hogy milyen az, ha ezeket a felfújt nylon figurákat, mint egy élő installáció vagy performansz kivigyük a budapesti éjszakába. Kaptunk meghívást újonnan nyíló budapesti helyekről, hogy a megnyitóra csináljunk valamilyen performanszt.

Be lehet határolni a közönségeteket?

Angéla: Az eladhatóság topikban mindig megkérdezik ezt tőlünk, de mivel mi az életben előforduló dolgokról beszélünk, azt gondolom, arra mindenki rá tud kapcsolódni, attól hogy egy három méteres tüdő van a színpadon, attól még halál, szerelem, fájdalom, öröm miegymás a téma.

Sanyi: Igen, ez így van, de ha az emberek látnak egy felfújhatós nylon bábot, ami életre kel, - azt gondolom, hogy ez kortól és nemtől függetlenül mindenkinek érdekes. A témaválasztás az, ami jobban be tudná határolni az előadásainkat. Ugyanúgy megélhet, mint gyerekelőadás, és mind progresszív, fiataloknak szóló előadás is. De mint forma, mindenkinek érdekes.

Mi volt az eddigi legnagyobb kihívás a Nylon Group életében?

Angéla: Azt gondolom, hogy a televízióban való szereplésünk volt eddig a legkomplexebb kihívás, mert ott tulajdonképpen egy egész országnyi embert kellett szórakoztatunk, úgy, hogy ne hazudtoljuk meg közben önmagunkat. Egy olyan kompromisszumot kellett találnunk, ahol megmaradunk mi magunk és az a művészi nyelv, amin beszélünk – de olyanná formáljuk, hogy az akár minden TV nézőhöz el tudjon jutni és befogadható legyen a számukra. Szólni szeretnénk az emberekhez, megérinteni őket és valamilyen hatást kifejteni rájuk a színház eszközeivel és nyelvén keresztül. Ami egyre nehezebb. Mert ma már minden csillog, pattog, vibrál és egy érintőképernyőn ott van az egész világ. Ki sem kell mozdulni. Minden utcasarkon folyik valami, ami nagyon érdekes, nagyon színes és figyelemfelkeltő. Mi a színház nyelvén tudunk beszélni, ez a szakmánk, ezt próbáljuk minél modernebbé és fogyaszthatóvá tenni. A legnagyobb kihívás ennek teljesítése.

Sanyi: Dolgoztak már az emberek felfújt nylon elemekkel – tehát ez nem egy új dolog. Az viszont igen, hogy mi ezeket a felfújt elemeket mechanikával látjuk el amitől úgy tudjuk őket mozgatni mint például egy marionett babot. Nincs előttünk példa, akit tudnánk követni, mindent nekünk kell kitalálni. Kísérletezünk magával a technikával, azzal, hogy milyen platformon tudjuk ezt megmutatni. Amin eddig kipróbáltuk, ott sikerült. Működik a kocsmában, működik a színházban és a képernyőn is. Talán nem is kell megfogalmazni, hogy hova szeretnénk tartozni. Itt van ez a dolog, ami mindenhol kompatibilis és több lábon tud állni.

Fotó: Mészáros Csaba

Mire vagytok a legbüszkébbek?

Sanyi: Minden egyes lépcsőfokra, amit megtettünk. Minden előadásra, a TV-re. Most bejöttek a fesztiválok, amire nagy megtiszteltetés volt, hogy meghívtak. Ezek nagyon jó dolgok. Mindig ahol éppen tartunk, arra vagyunk a legbüszkébbek. Most például nagyon büszkék voltunk az amerikai útra, hogy ezt össze tudtuk hozzuk. Nagyon sok ember segített, hogy ez létrejöjjön, mert nagyon nehéz volt ketten megszervezni. Még mindig csak ketten csinálunk mindent.

Tudatos döntés, hogy csak ketten vagytok?

Angéla: Alapvetően a dolog felelőssége a mi kezünkben van. Amikor megalapítasz valamit, akkor annak minden részlete a verítékedből van, éppen ezért neked a legfontosabb. Ezért ott van a veszélye, hogy nehezen adsz ki kezedből dolgokat, mert mindent te akarsz csinálni, annyira félted. De a fejlődéshez elengedhetetlen a bővülés. Minden projektnél újabb és újabb csapatjátékosokat és szövetségeseket veszünk be, akik onnantól csapattagok.

Idén világkörüli turnéra indultatok. Mit lehet róla tudni?

Angéla: Fél évvel ezelőtt Sanyi talált 2 amerikai színházi fesztivált, aminek a programjába szerinte mi beleférnénk. Mondta, hogy jelentkezzünk – én igazából ezt egy jó viccnek találtam akkor. De ő annyira rákapott a nemzetközi színházi fesztiválok kutatására, hogy végül több helyre is leadtuk a jelentkezésünket. Nagyon sok helyre meg is hívtak bennünket. Ezek azok a visszajelzések, amik szintén kicsit mellbe vágják az embert, mert meg is kell valósítani ezeket az utakat. 

 Fotó: Eke Angéla

Sanyi: Ez egyébként kicsit a Nylon Group-ról is szól és a munkamegosztásról is, hogy milyen élet és helyzetfüggőek a dolgok. Angéla éppen próbált egy darabban, én pedig csak másfél hónappal később kezdtem, ezért egyedül vezettem a Nylon Group irodát. Reggeltől estig küldtem a jelentkezési lapokat különböző fesztiválokra. Rengeteg helyre leadtuk a pályázatunkat. Egyik nap azzal hívtam fel Angélát, hogy meghívtak minket Kanadába, másnap pedig azzal, hogy New Yorkba is. Egy hét múlva pedig válaszoltak Afrikából is, hogy hivatalosan meghívnak minket. Aztán pedig Vietnámba is. Mikor én próbáltam, akkor pedig Angéla próbált szponzorokat keresni. Nagy megtiszteltetés meghívást kapni ezekre a fesztiválokra. Sajnos útiköltséget nekünk kell állnunk és a Nylon Group nem egy szervezet, nem rendelkezünk bugdet-el. Annyi tőkénk van, amennyit mi magánemberként beleteszünk. Egy ilyen turnét képtelenség lenne magánemberként finanszírozni. Vagy legalább is nekünk képtelenség.

Mik az állomások?

Angéla: Amerika, Németország, Lengyelország, Kenya és Vietnám. Kenyára és Vietnámra még gyűjtjük a pénzt.

Mit lehet tudni a készülő legújabb bemutatótokról?

Angéla: Erre a színházi évadra nem tudtunk önálló színházi bemutatóval készülni. A televíziós versenyzés eléggé lefoglalta az évadunk felét, nem volt arra időnk, hogy pénzt és helyet találjunk egy új egész estés előadásra. Aztán a turnét szerveztük, és kisebb megjelenéseink voltak. Nagy szerencsénkre a Momentán Társulat megkeresett minket, hogy idén a Művészetek Völgyében szeretnének egy Nylon Group-os performanszt. Ők abszolút a beszédet, mint formanyelvet használják, mivel improvizációs társulat – ezért azt gondoljuk, ez egy nagyon merész és jó ötlet, hogy minket meghívtak. Formailag még jobban színesítjük a programot.

Sanyi: A színpadon megint csak ketten leszünk. Az utolsó este fogunk fellépni. Egy 20 perces előadás lesz, megint felfújt nylon elemekkel dolgozunk. Csak ami most megnehezíti a dolgot, hogy megpróbáltunk különböző bábos technikákat ötvözni. Megpróbáljuk a marionett elemeket vegyíteni a nylonnal. Már nemcsak belülről mozgatott a nylon, hanem kívülről is. Azon is kísérleteztünk, hogy egy felfújt elemből hogy tud felfújódni egy másik. Két felfújt elemet akartunk ötvözni egyben, ami rengeteg munkával járt. De úgy néz ki, hogy megvalósult, és tudunk újat mutatni.

Fotó: Noval Goya

Mit jelent számotokra a Nylon Group?

Sanyi: Ez a gyermekünk. A Nylon Group-ban próbáltuk megfogalmazni, hogy nekünk mit jelent a bábszínház - illetve saját magunkat is.

Angéla: A Nylon Group az a klub; az a gyermek, ami minden szabad percünket, agykapacitásunkat, lelkünket viszi. Közben olyan dolgokat hozott és hoz folyamatosan be az életünkbe, amiről nem is álmodtunk. Mint emberek és alkotók olyan határokat tudunk megugrani, amiket nem hittünk soha. A világ teljesen más mederbe kerül, ha össze kell hoznod egy dolgot és össze kell tartanod egy csapatot. Helyet, pénzt és időt kell rá találnod. Innentől színészként is máshogy viselkedünk, felértékelődik amikor „csak” színészként bemegyek egy színházba dolgozni, és minden energiámat a játékra fordíthatok. Minden megváltozik, ha önállóan csinálsz dolgokat.

Sanyi: Szeretnénk mi is kicsit megújítani a báb szakmát. Meg akarjuk mutatni az embereknek, hogy a báb egy nagyon cool műfaj tele lehetőségekkel nem feltétlenül csak gyerekeknek.

Vannak kitűzött céljaitok?

Angéla: Az, amit mi elképzelünk, és az a tempó, amit az élet diktál – teljesen más. Ezért is nagy tanulási folyamat az egész. Pont az a jó, hogy nem látjuk a végét. Eddig is mindig nagyon jó helyekre sodort minket az élet. Azt gondolom, hogy a befektetett munka borzasztó lassan térül meg, de akkor mindig nagyon nyomatékosan. Szerintem 2 út van: vagy az égig megyünk, vagy betesszük a fiókba.

Főkép: Mészáros Csaba

Az interjút készítette: Barna Borbála 

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)