Szeplős váll, metróhuzat, szívtakarítás, szerelemtabletta… Ismerősen csengenek ezek a szavak? Akkor biztosan Téged is elvarázsolt már a Magashegyi Underground a dalaival. Jó hír a rajongóknak: a zenekar idén új albummal jelentkezik! Addig is, míg erre várunk, a Kultúrjunkie Bocskor Bíborkával beszélgetett – múltról, jelenről, jövőről.

Ha megkérnék, hogy mesélj a "nem énekesnő" Bíborkáról: mit mondanál?

Nagyon nehéz kérdés. Általánosságokat mondhatnék csak egy ilyen tág kérdéskörről, azokat meg nem nagyon szeretem, egyébként meg nem törekszem egy ilyen leválasztásra: nem létezik nem énekesnői vagy énekesnői énem, az vagyok, aki vagyok, ebbe beletartozik minden velem kapcsolatos dolog. Mindig szerettem énekelni, ez a kifejezési forma már kisgyerekként is sajátom volt, nem szívesen választom le magamról, ahogy más tulajdonságommal se tenném ezt.

Lassan 10 éve, hogy az életed része a Magashegyi Underground. Ha visszagondolsz ezekre az évekre, úgy sült el a dolog, amire számítottál - vagy teljesen más irányban alakult? 

Teljesen olyan az egész, mint amire számítottam. Én anno arra gondoltam, hogy ez egy olyan társaság és egy olyan kollektíva lesz, ahol lehetőségek vannak: ahol nem zár minket egy cég, egy mecénás, egy lemezkiadó, vagy egy menedzser keretek közé. És ez így is van, így is maradt. Talán ami változó, az az, hogy az évek folyamán kialakul az embernek egy második családja, és ezt mindenféle pátosz nélkül mondom: biztos, hogy ez a második családom, mert több időt töltök velük, mint a sajátommal. Ők egyfajta spontán, választott közösség. És mint a rendes családban is, az évek során mindenféle tevékenységen keresztül, folyamatosan megismered a többieket, a Magashegyiben is ez van. Ami állandó, az az, hogy szeretem és tisztelem őket; tehetséges, nyitott embernek tartok mindenkit a zenekarból.

Befolyásolja a zenekar működését, hogy Te vagy az egyedüli női tag?

Érdekes, mert nem annyira jellemző. Úgy érzem, én már egy ilyen tiszteletbeli fiú vagyok a zenekarban. Én is szoktam poénkodni, hogy ők a barátnőim. Inkább emberi a dolog. 5 évvel ezelőtt szembesültem ezzel a kérdéssel, amikor meghívtak egy műsorba, „Nő ennyi férfi között” témával kapcsolatban. Talán akkor gondolkodtam el ezen, és megijedtem egy pillanatra, hogy ennyi fiút én fogjak össze, mint nő. Vagy, hogy vajon milyen érzés lehet nekik, hogy egyfajta női aspektus, egyfajta női lélek kibontakozása körül vannak. De aztán rájöttem, hogy vannak univerzális, állandó dolgok: én nem húznék ilyen női és férfi határvonalat, és úgy érzem, hogy a többiek sem. Úgyhogy nagyon jól megvagyunk. Van egy közös irány, amire fókuszálunk, és együtt - egymáson keresztül csináljuk meg.

A dalszövegeitek témáit mi alapján választjátok ki? Hogyan döntetek róla?

A dalszövegeink nagy részét Tariska Szabi jegyzi. Ebben a műfajban nagyon fontos, számomra is, mint előadónak, hogy mit közvetítek, mit élek meg a színpadon, ennek szerves része a szöveg is természetesen. Annál is inkább, mert amikor én színművészetire jártam, akkor pont az zavart a színészi létben, hogy egy színész rostálás és válogatás nélkül beenged az életterébe, az életenergiájába egy csomó mindent. Ez nem is lenne baj. Csakhogy mindenki más törvényszerűséggel jön erre a világra: én például egy nagyon szenzitív ember vagyok, és nagyon nagy bennem az empátia, hamar tudok azonosulni érzésekkel, és ez mindig nehézzé tette számomra azt, hogy őszintén mit hiszek, teszek, gondolok. Az én személyemnek nem mindegy, ezért is hagytam ott a színművészetit akkor.

A dalok témájában is nagyon tudatosan figyelek arra, hogy miről énekelek. Fontosabb egy hangulat, egy zenei atmoszféra számunkra, mint a szöveg. Az atmoszféra a legfontosabb, és abból bomlik ki mindig a szöveg, így közvetíthetünk igazi, őszinte tartalmakat szerintem.

Ha egy szóval kellene jellemezni, hogy milyen érzés az, amikor állsz a színpadon, és az egész közönség Veled együtt énekli a dalaitokat – mit mondanál?

Nem tudom, hogy egy szóban lehet-e válaszolni erre. Van, amikor megható. Én általában megpróbálok egyénenként is fókuszálni az emberekre, akkor pedig nagyon sok gondolat és érzés van bennem. Végső konklúzióként azt mondanám, hogy egy jóleső érzés számomra, hogy átmegy bizonyos fajta üzenet - ami nemcsak az enyém, hanem a zenekaré is: hogy ezt meg tudtuk fogalmazni, és elfogadják. Ez mindenképpen metakommunikáció, és az jó dolog.

Mit gondolsz, mi az ami megfogja a zenétekben a rajongóitokat? Mi a sikeretek titka?

A sikernek a téziséről nagyon sokat tudnék beszélni és gyakran foglalkoztat. Ez ugyanolyan, mint az idő: megvan a belső idő és megvan a külső idő. Mindenkinek mást jelent a siker. Általában a külső világnak a siker az, hogy a TV-ben szerepelj, minél több pénzed legyen, minél befolyásosabb, minél dominánsabb legyél. Ezek számomra annyira nem értékek, nem alapértelmezett értékek. Nyilván ahhoz, hogy tudjon működni a mi kollektívánk, ahhoz valamilyen szinten ezeknek a külső elvárásoknak meg kell felelni. Nagyon sokat próbálkozom, hogy úgy találjam meg ebben az arányokat, hogy ne hazudjak sem saját magamnak, sem másoknak. Ez nem könnyű.

Sok mindent mondanak az emberek: hogy megvigasztalja, jókedvre deríti, vagy elszomorítja őket a zenénk. Azt gondolom, hogy lehet, hogy mélyre húz, de vissza is visz egy biztonságos helyre a zenénk. Szerintem nem kockázatos hallgatni - de azt sem gondolom, hogy egy felszínes és könnyű műfaj lenne.

Milyen a kapcsolatotok a rajongóitokkal?

Általában az életemben vannak mérföldkövek, amikor szent elhatározásokat hozok meg. Néha van, hogy eltérek tőlük, de végül is mindig sikerül tartanom magam az elhatározásokhoz. 18 évesen volt egy elhatározásom, hogy nem fogok hazudni. Nem fogok olyat tenni, ami miatt esetleg jobban megszeretnek, vagy menőbb leszek. 18 évesen ez volt a nagy elhatározásom, úgy érzem, hogy azóta ezt tudom tartani. Pár évvel ezelőtt pedig (tudom, hogy nem menő, mert tudom, hogy a közöny a menő) azt döntöttem el, hogy én nem leszek az az énekes, vagy az az előadó, aki elzárkózik. Aki manírosan azt fogja mondani, hogy nem állok Veletek szóba, vagy, hogy „beszéljetek a menedzserrel”. Nem tudok elutasítani egy embert. Ha azt gondolom, hogy én egy másik Te vagyok, akkor nincsen szakadék közöttünk. Tehát úgy érzem, hogy ha valaki bekopogtat hozzám, akkor azt valamilyen szinten be fogom engedni. Én nem zárkózom el, nem akarok elefántcsonttoronyban élni.

Nem hoztam soha olyan döntéseket magam számára, ami esetleg hangzatos lehetne, de betarthatatlan. Próbálok a saját törvényemnek, a saját lelkiismeretemnek megfelelni.

Mi számodra a szakma legszebb – és legnehezebb oldala?

A legszebb oldala az, hogy tényleg egy közösség a zenekarunk, és hogy együtt csináltunk mindent hosszú évek során. Úgy érzem, hogy tényleg alulról kezdtük. Én hiába voltam egy tehetségkutatóban, utána annyira lebontottam magamat, és annyira leapasztottam a lehetőségeimet, hogy tényleg a nulláról, az első lépcsőfokról kellett kezdenem, ami nekem jól esett.

Nemrég Szegeden voltunk a JATE-ban, és ott jöttem rá arra, hogy volt olyan fellépésünk  mikor 40-en jöttek el. Nekünk Budapesten nagyon jól indult a „Szeplős váll”-al az egész. Úgy robbantunk be, és annyira bátor volt abban az időben az egész. A Petőfi Rádió is akkor indult. Jó helyen, jó időben voltunk. Budapesten még olyan koncertünk is volt, ahová 3 dalt vittünk, mégis nagyon sokan eljöttek, és kíváncsiak voltak.

Viszont vidéken már más volt a helyzet. A JATE-ban emlékszem konkrétan a 23 emberre. Most olyan sokan eljöttek, és ez mindenhol tetten érhető. Hógolyóként amit eldobsz, egyre nagyobb lesz. Így építkeztünk, és ez nagyon szép és jó érzés. Mert azon kívül, hogy az emberek szerettek és befogadtak, és koncertről-koncertre eljöttek nem volt külső segítségünk.

Amit árnyoldalnak tudok nevezni, az valahol egy kényszeredett állapot. Amikor már eljutottál valameddig, és már csak nagyon tudatosan tudsz a kezdeti naivsággal és az összes kezdeti lehetőséggel létezni. Mert ha elértél már valamit, akkor van egy csomó elvárás is. Ha elmész egy nagy klubba fellépni, akkor a klub elvárja Tőled, megtöltsd azt. Ha nem töltöd meg, akkor legközelebb nem fognak hívni, vagy átkerülsz a kisterembe. Ez igaz a fesztiválokra is: ha nem kíváncsi Rád annyi ember, akkor legközelebb délutánra raknak be, vagy délelőttre. Ha nem tudsz minél hamarabb rádiós slágert produkálni, akkor azt mondják: „mi lett, megbuktál?” Ez nagyon nehéz dolog. Talán ez az, ami árnyoldal. Illetve, hogy azt érzem, van pár olyan dalunk, amelyek a világon bárhol megállnák a helyüket. Mégis ezeket csak pár ezren hallgatták meg.

Van egy erős mag, aki odafigyel a zenénkre. De egy-egy szofisztikáltabb munkánk nem tudja úgy behívni a tömegeket, mint egy rádiós sláger. Viszont a zenekart szerencsésnek tekintem rádiós slágerek terén is, mert úgy érzem, sikerült az a kezdetleges célunk, hogy úgy csináljunk populáris zenét, hogy ne a mainstream legegyszerűbb színeivel és formáival foglalkozzunk, hanem tényleg - mind szövegben, mind zenében, mind pedig előadásmódban – kísérleti stádiumokat érintő zenéket csináljunk.

Számos rajongóval büszkélkedhettek. Te kik iránt rajongsz? Vannak kedvenceid?

Sok kedvencem van, valahogy nem vagyok egy rajongó típus. Nem volt soha poszterem. Egyetlen egy poszterem volt - egy Jézus kép a szobámban. Azt nagyon csodáltam pici koromban. Nagyon szépnek tartottam a feminin férfivonásokat. Kicsit szerelmes voltam belé. De igazán nem rajongtam, kamasz koromban sem. 17-18 éves koromban Tori Amos-t nagyon szerettem – a mai napig is. A Radiohead-et, ami kiemelkedő zenei dolog volt. Most a Florence and the Machine kedvéért képes voltam kimenni a Szigetre, ami egy nagy dolog a részemről, mert nem szoktam eljárni szórakozni. Általában úgy megyek el bulizni, hogy otthon maradok. Olyan is van, hogy az ajtóban vagyok, mennék ki, és mégiscsak visszafordulok. Úgy érzem, hogy jobb lesz otthon. Ilyen szempontból egy kicsit zárkózottabb, begubózottabb, magányosabb ember vagyok.

Magyar színtéren is van sok minden, amit kedvelek. A Belgának számos lemezét nagyon szeretem, és kívülről fújom a dalaikat.

Olvasnivaló is mindig akad bőven. Hamvas Bélát gyakran leveszem a polcról. Most egyébként Mina Loy személye csábított el.

Nyilatkoztad, hogy tartózkodsz a „rutin” szótól, hogy nem rutinból énekelsz egy-egy koncerten. Egy feszített fesztivál szezon mellett mi az ami feltölt, hogy minden koncerthez ugyanazzal a lendülettel tudj hozzáállni?

Hangoztattam ezt a rutin dolgot, nagyon sokszor. Művész barátom - illetve a zenekarból a fiúk is azt mondják, hogy van jó rutin. Volt egy pár helyzet, amikor megtapasztaltam. Például annyira náthás voltam, hogy egyszerűen tényleg egyfajta – utólag azt mondom, hogy rutin – volt az, ami megmentett. De általában mindig megpróbálok olyan fajta létezésmódot megtalálni és kialakítani egy-egy koncert előtt - még akkor is, ha egy teljes napomat elveszi ez a fajta felkészülés-, hogy ez nekem is új legyen, és nekem is kellően érzékeny pillanat legyen az este. Én pontosan tudom azt, hogy egy koncert megismételhetetlen. Ha 30 ember jön el, akkor is meg kell teremteni a maximumot, még akkor is, ha komikusan veszi ki magát az egész. Vagy erőlködésszagú az, hogy 30 embernek akarsz odaadni valamit, ami nem 30 embernek való. Akkor is muszáj a maximumot kihozni.

Hogy mivel töltődök fel? Mindig teljesen más dologgal, de általában olyan módszereim vannak, amik nem a legkellemesebbek: vagy jön a hideg zuhany, vagy nem eszem, vagy hajnalok hajnalán elmegyek úszni. Szeretem a kiegyensúlyozott nyugalmat, de azon túl a kiegyensúlyozott fáradtságot is imádom - főleg nyáron. Nagyon szeretek nagyon fáradt lenni, napokig nem aludni, majdnem fehér zajt hallva a fülemben beszélgetni emberekkel, mert a maximális érzékenységet tapasztalom meg. Nem azt a komfortot, amikor az emberben minden rendben van. Úgyhogy egy-egy turné nagyon jó tréning számomra, megcincálja az életemet. Vannak azért a kimerülésnek fázisai, amin egy idő után szeretek korrigálni. Ilyenkor a meditációtól a macskaszerelemig minden belefér.

Van esetleg olyan koncert, ami valami miatt nagyon kedves emlék számodra?

Nagyon sok ilyen van, nem is tudom, hogy ki tudnék-e emelni egyet. A Művészetek Palotáját azért tudom megemlíteni, mert egy nagy volumenű dolog volt: több mint 40 zenész ott volt, és a hárfástól a második hegedűsön át, a kórusig egyenként mindenkire nagy szeretettel gondolok. Abból a koncertből 5 darab volt, és soha nem fogjuk megismételni, és ezért talán ezt tudnám kiemelni.

Közelít az év vége - a jövő évre milyen tervek vannak?

Új dalokat próbálunk, az új dalok színpadra állításának a fázisai ezek. Nagyon érdekes, mert még esetlenek, és ettől nagyon szerethetőek. Most tapasztaljuk az utat a végeredményig. Szerintem ez mindenkinek nagy élmény a zenekarból. Akkor is, ha félreüt, vagy ha félrepenget, vagy hogyha én nem énekelek tisztán. Ez a szenvedés is jó. Az új lemez kontúrja látszik belőlük, nagyon szép egységes íve lesz ,anélkül, hogy ezt szájba rágnánk - elkezdett körvonalazódni. Ez a folyamat is nagy élmény: elkezdesz csinálni valamit, van egy elképzelésed, de lehet, hogy teljesen más lesz. Olyan ez, mint a színházi előadás: elkezd a rendező dolgozni a díszlettervezővel, a színészekkel, a rendezőasszisztenssel, még 1-2 ember beleszól, és a végeredmény nem csak a rendező elképzelése lesz, hanem egy teljesen megfoghatatlan csoda, varázslat.

Vannak még megvalósítatlan Magashegyi álmok?

Biztosan. A Magashegyinek éppen az az erénye, hogy nem lehet igazán megmondani,  milyen. Most, hogy kicsivel több szabadidőm van, mint nyáron, érnek benyomások Nagyon sok kolozsvári barátom van, nemrég látogattam meg őket, és beszélgettem velük. Általam nagyon kedvelt színészek mesélik el, hogy mi a kedvenc Magashegyi daluk. És én újraélem velük. Beszélgetek, kérdezősködnek, és aztán rájövök, hogy tényleg, volt egy olyan dalunk, aminek a nagy része a dobra épült, és csak két rész ének van benne, ami nyúlfarknyi, nincsen hagyományos formája. Ezt is megcsináltuk? Van recept-dalunk, ami egy leves receptje megénekelve, és nem is akármilyen.

Azt gondolom, hogy nagyon dús, és nagyon tág tere van a zenekarnak, én engedem, hogy engem is meglepjen a mi közös szellemiségünk.

Készítette: Barna Borbála

Képek forrása: Zsólyomi Norbert

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)