November 6-ig látogatható a Határtalan Design kiállítás a Kiscelliben
2022. október 27. írta: Kultúrjunkie

November 6-ig látogatható a Határtalan Design kiállítás a Kiscelliben

dwb_2022_digitaliskepmuhely_33.jpg

November 6-ig tart nyitva a régió egyik legjelentősebb független dizájn- és összművészeti rendezvénysorozata, az utolsó héten is tárlatvezetések és zenei programok várják az érdeklődőket.

A 18 éves múltra visszatekintő kezdeményezés idén 24 ország 214 alkotójának munkáit mutatja be Budapesten. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az alkotások, projektek, tárgyak a legkülönfélébb területeket – a dizájnt, a képzőművészetet, a formatervezést, a vizuális művészeteket és az előadóművészetet – kapcsolják össze.

A sorozatban gyártott darabok mellett kis szériában készülő bútorok és kiegészítők, prototípusok, sőt kísérleti darabok is helyet kaptak. A kiállítás középpontjában a régiós tervezők bemutatásán túl a finn formatervezésé a főszerep Alvar Aalto és az Aalto Egyetem Dizájn és Építész Tanszéke hallgatóinak munkáinak köszönhetően. Hagyományosan a kiállítás szerves részét képezi a TEXHIBITION című projekt, amely a gyártók és a tervezők egymásra találását, együttműködését hivatott elősegíteni.

Az idei fejlesztések közül 20 dizájner újdonságai, a kortárs ékszertervezőket bemutató sorozat keretében pedig széles körű nemzetközi és magyar válogatás látható. Külön egységet alkotnak a művészeti egyetemek hallgatóinak munkái, ahol észt, cseh, lengyel, szlovák, román és magyar egyetemek hallgatóinak munkáit mutatják be a szervezők. Az Üveg Nemzetközi Évéhez kapcsolódóan a Templomtér apszisában egy reprezentatív nemzetközi összeállítást, az Állandó Kiállítótérben pedig Lukáš Jabůrek cseh üvegművész tárgyaiból és a Kiscelli Múzeum gyűjteményében található üvegtárgyakból láthatunk két kisebb kamarakiállítást.

A szervezők nem titkolt szándéka a dizájn szélesebb kontextusba helyezése, a különböző művészeti ágak alkotóinak összekapcsolása. Immár második éve vesznek részt a kiállításon képzőművészek. A Hermina Alkotócsoport művészeinek munkáival a Toronyszobákban találkozhatnak.

Október 28. és 30. között kerül sor a 3, 2, 1 - Zene a Határtalanban című komolyzenei minifesztiválra, amelyen a Trio Y - Matuska Flóra (cselló), Varga Oszkár (hegedű), Dani Imre (zongora), valamint Érdi Tamás, Radnóti Róza, és Ránki Fülöp zongoraművészek lépnek fel.

A koncertek előtt 16:30 órai kezdettel a Határtalan design kiállítás kurátorai tárlatvezetést is tartanak.

November 5-én a salzburgi Mozarteum SpotOnMozART projektje a salzburgi bemutató után Budapesten látható először! A projekt keretében komolyzenei videók, kisfilmek, installációk, kutatások születtek, melyek Mozart zenéjét helyezik új kontextusba. A budapesti bemutatón három filmet láthat a közönség, valamint a filmek rendezői és a SpotOnMozART két projektmenedzsere mesél a létrejött alkotásokról és a közös munkáról a Határtalan Design kiállítás keretében a Kiscelli Múzeumban.

dwb_2022_digitaliskepmuhely_04.jpg

A kiállítás november 6-án kurátori tárlatvezetéssel és a Hermina Alkotócsoport zeneszerzőinek koncertjével zárul.

Alapító kurátorok: Radnóti Tamás belsőépítész és Szigeti Szilvia Ferenczy Noémi-díjas textilművész

Bővebb információ részletes program és információ:

https://design-without-borders.eu/2022/hu/home-magyar-2/#prog http://kiscellimuzeum.hu/mi_zajlik_epp

2022. október 2. – november 6.

Kiscelli Múzeum, 1037 Budapest, Kiscelli u. 108.

Sajtóinformáció: Rothman Gabriella

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr9717964076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása