„Mindig jó, és mindig jó lesz majd ide hazajönni, egyszer és mindenkorra”
2022. augusztus 25. írta: Talabos Dávidné

„Mindig jó, és mindig jó lesz majd ide hazajönni, egyszer és mindenkorra”

Interjú Kiss László íróval

20220727_183456.jpg

Kiss László író, szerkesztő, magyar-történelem szakos középiskolai tanár, a Bárka folyóirat szerkesztője. A kisvárosok életérzése, szülővárosának, Gyulának a szeretete hatja át nemcsak műveit, hanem mindennapjait is. Mai világunkban, amikor sokan nagyvárosokba vagy külföldre költöznek, és messze vágynak, különösen szép, hogy egy művész a szülőhelyén találja meg későbbi élete boldogságát is. Mit jelent számára Gyula? Mit adhat ma az irodalom a fiataloknak? Kiss Lászlóval beszélgettünk.

Gyerekként szerette az irodalmat?

Kiss László: Viszonylag hamar, még iskola előtt megtanultam és nagyon szerettem is olvasni. Sok mesekönyvünk volt otthon, azokat szamárfülesre lapozgattam, és anyukám is sokszor mesélt, miközben a hajamat vágta. A meséket ifjúsági regények követték, állatos, főleg kutyás történetek, és nagyon bejöttek a nosztalgikus hangulatú kalandregények is. Jól emlékszem arra a pillanatra, amikor felismertem, hogy szeretek történetekhez kötődni. Ha egy jó MIkszáthot vagy Verne-t olvastam, és valamiért le kellett tennem, bármerre is mentem, bármit is csináltam aznap, tudtam, hogy van egy biztonságos hely, ahová nemsokára hazatérhetek. Ezt az élményt nyújtotta az olvasás, igaz, sokszor a könyvön kívüli valóság rovására. A szüleim nem értették, hogyan lehetséges, hogy míg a Tátra szerpentinjein kanyarog a Skodánk, én nem a varázslatos tájat figyelem, hanem belefeledkezem a könyvembe. Folyton mondogatták, hogy emeld fel a fejed, nézz körül, mert amit itt látsz, azt egy életre magaddal viszed. Hát, én magammal vittem.

Gyuláról származik, műveiben a kisvárosok gyakran megjelennek. Mit jelent Önnek Gyula? Mit jelent egy kisvárosi közösség?

Kiss László: Többek között a novelláimban szereplő kisvárosok mintáját, de legalábbis az alapot, ahonnan el tudok indulni, amikor kisvárosi miliőt kell megrajzolnom. Romantikus túlzással azt is mondhatnám, Gyula jelent mindent, hiszen az albérletes, gyakran hazavágyós egyetemi éveken kívül csupán fél évet éltem távol a szülővárosomtól, amikor felköltöztem a páromhoz, Fannihoz Pestre, hogy nyugodtabban dolgozhassak az új könyvemen. De a gyulai munkámmal akkor sem szakítottam teljesen, maradtam a munkahelyemen félállásban.

Gyulán születtem, itt jártam általános iskolába, és itt végeztem a gimnáziumot, amelynek ma a tanára vagyok. Itt él a családom, itt nyugszanak a felmenőink. Mindig jó, és mindig jó lesz majd ide hazajönni, egyszer és mindenkorra. A kisvárosi közösségekről sokszor hallom, hogy mindenki ismer mindenkit, mindenkiről tudnak mindent (szép is volna!), az ember egy lépést sem tud tenni anélkül, hogy ne botlana ismerősökbe. Van, aki bosszankodva mondja, van, aki az idetartozás örömével. Tény, karnyújtásnyira van minden. De egy nagyváros is kisvárosnyi egységekből épül fel. Ha megkérdeznék, otthon érzem-e magam egy kisvárosban, azt felelném, igen.
kiss_laci.jpg

Középiskolában tanít. Mit adhat az irodalom ma a fiataloknak?

Kiss László: Nem mindegy, milyen irodalomról beszélünk. Régóta tapasztalom, hogy a szöveggyűjteményben kínált szövegek vagy a kötelező olvasmányok – amelyek javarészt még a kilencvenes években is kötelezők voltak – csak kivételes esetben kötik le a diákokat. Ezt értem és megértem, de próbálunk közösen valami kulcsot találni ezekhez a művekhez. Az utóbbi években egyre jobban figyelek arra, hogy ne csak irodalomtörténeti összefüggésében nézzünk egy-egy verset vagy regényt, de azon is gondolkodjunk, van-e üzenete a ma embere számára.

A kortárs irodalom láthatóan érdekesebb a diákoknak, mint a klasszikus. Természetesen nem arról van szó, hogy az Anyegint vagy a Csongor és Tündét ki kellene hajítani a Jelenkor Gőzhajójából, az értéküket és nagyságukat ugyanis egy pillanatra sem vonjuk kétségbe. De egy ma élő költő jobban megszólítja őket, mint Berzsenyi bármelyik ódája, hiszen kortársul beszél. Ezért is feladata egy magyartanárnak, hogy kortársul szóltassa meg, ezáltal hozzáférhetővé tegye a klasszikusokat.

A közvélekedéssel ellentétben ráadásul igen sok diák olvas. Zsánert, nem zsánert, tudományos irodalmat, sokfélét. Sőt nem kevesen írnak is, van, aki komplett regényt tesz le az asztalra. Amikor írói kurzusfélét tartok a gimnáziumban, mindig vannak jelentkezők, akik aztán a vakáció idején is megkeresnek új verseikkel.
20220730_135932.jpg

És mit adhat a ma emberének az irodalom?

Kiss László: Bármit, amit szeretne vagy keres. Végtelenül sokszínű a paletta.

Kik a példaképei?

Kiss László: Nem tudom, jó szó-e a példakép, de egy időben rajongtam Kosztolányi Dezsőért, elolvastam tőle és róla mindent, amit csak találtam. Hasonló szenvedéllyel vetettem magam a Hrabal-életműbe, és Karinthy Frigyes is a kedvencek közé tartozott. Most veszem észre, hogy múlt időben írok róluk, pedig nem engedtem el őket, és ha nem olvasom is a műveiket minden egyes nap, folyton gondolkodom rajtuk, és bármikor könnyedén visszatalálok hozzájuk. Amikor egy írót nagyon megszeretek, fontos, hogy alkatilag is rokonszenvesnek találjam, vagy hogy valamiért közel álljon hozzám. Kicsit a sorstársat láttam bennük, az idősebb testvért, nagybácsit, rokont.

20220727_194837.jpgA fotók KIss László tulajdonát képezik. 

Mi a kedvenc irodalmi műve és irodalmi hőse?

Kiss László: Nincs állandó kedvenc, sok, számomra nagyon fontos mű van, amelyre ilyen-olyan okból szükségem van időnként. Súlyos, depresszióközeli állapotból húztak ki annak idején a Kakuk Marci-regények, a Vendégjáték Bolzanóban vagy a Kivilágos kivirradtig, és hálás vagyok az olyan művekért is, mint amilyen a Háború és béke, amelyet egy éven keresztül gyűrtem, többször meg kellett szakítanom az olvasást – a tanári munka nem kedvez az értelmiségi létformának –, mégis valahányszor fellapoztam, azonnal magába rántott, minden a helyére került. Egyes könyveket mostanában írás előtti melegítéshez olvasgatok, ilyen A bádogdob, a Harmonia caelestis vagy az Ondrok gödre. A napokban fejeztem be a Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja című történelmi krimit, amely az olvasás hat napja alatt végig a kedvencem volt.

Kedvenc hősöm sincs, de ha el akarom feledni mindazt a szörnyűséget, ami odakint zajlik, szívesen gondolok Švejkre. Egy ideje elég sokat gondolok rá.

Min dolgozik most?

Kiss László: Egy második világháborús regényen, amely egy részben svábok lakta kisvárosban játszódik 1944-1945-ben. Alakul a szöveg, formálódnak a karakterek, de nem kapkodom el. Soha ilyen komótosan nem dolgoztam, és nagyon jólesik. Néhány novellaszerűn lekerekített darabja megjelent már folyóiratokban.

 Nagyon köszönjük az interjút és további nagyon sok sikert kívánunk!

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr5717914809

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása