„Halva születtem!” – tudjuk meg Kégl Ágnes könyvéből, aki aztán csodálatos módon visszatért az életbe. Tegyük hozzá, nem utoljára. Az oxigénhiányos világrajövetel után, amikor szinte lemondtak róla, más megpróbáltatások is vártak rá később: iskolai bántalmazás, a Való Világ sajátos közege, melyben a résztvevők mintha kísérleti majmok lettek volna: hol éheztették őket, hol a teraszon kellett aludniuk a hidegben, hol egymásnak ugrasztották őket különféle feladatokkal. Az Óriáskerék az útkeresés könyve is, egy őszinte élettörténet, ami akár a miénk is lehetne, de mégis más.

Ágit a Való Világban szerzett ismertsége jó darabig elkísérte, sőt akadályozta Ágit a későbbi érvényesülésben: mint egy rossz, rátapadt gúnyát, nem tudta levetni magáról a VV-szerepet. Újabb krízissel kellett szembenéznie, amikor saját születéséhez hasonlóan kisfia is oxigénhiánnyal érkezett a világra, melynek következtében sírós, fejfájós kisbabaként kezdte az életét, majd később ADHD-t diagnosztizáltak nála.

Az elé gördülő akadályok és a sors fricskái ellenére Ági a szépséget és az örömet is bőven megtapasztalhatta eddigi életútja során, és soha nem felejtett el hálás lenni: amikor balettot tanult, amikor gyerekszínésznek, rádiósnak, énekesnek vagy újságírónak készült, amikor találkozott a szerelemmel, és megérte, hogy anya legyen, vagy amikor belevágott nagy álma megvalósításába, hogy Londonba költözzön. A nehézségek után mindig igyekezett talpra állni, akár a piros keljfeljancsibábu, melyet egykor édesanyjától kapott ajándékba a nagy Való Világ-kalandhoz. 

Kégl Ágnes hatalmas utat járt be, míg megtalálta igazi önmagát és bátorságát, s ennek eredményeként ma már szilárd belső békével neveli egyedülálló anyaként ADHD-s gyermekét. Ez az állhatatosság pedig olyan erőt ad neki, hogy a COVID idején, a légi közelkedés szünetelésének hónapjaiban a legtermészetesebb vagánysággal fogta magát, és bepattant kis fekete Smartjába, hogy hazajöjjön fiával és kutyájával, átszelve egész Európát. 

Nem véletlenül került Kégl Ágnes mainhaedi házának falára a „Tiszta udvar, rendes ház”-tábla sem, melynek szavait ugyan senki nem érti a környéken, ő viszont pontosan tudja, minek a jelképe. Annak, hogy bár rengeteg dolgot kellett rendbe tennie az életében, és megannyi felesleges lomot eltakarítania, végül meglett a munka eredménye, és sikerült megteremtenie maga körül a béke szigetét.

Kégl Ágnes kötete nemcsak visszaemlékezés, hanem a közösségi tapasztalatcsere élményét is adja a nőknek: azt a fajta lelki támogatást, amelyet annak idején a fonóban érezhettek meg, amíg megosztották történeteiket egymással. E regényt olvasni olyan, mintha a szomszéd lányt hallgatnák, aki elmeséli, hogyan haladt életének újtán, miként vitték előre nemcsak sikerei, de kudarcai is. És milyen az, amikor valaki a szorongásait hátrahagyva, önfeledten megéli saját létezését. Ági sorsa épp attól érdekes, hogy sok ismerős válaszutat mutat be, ám ő maga olyanokon indul el, amelyeket mi magunk talán elkerülnénk – és könnyen lehet, hogy mi tévednénk. 

Sajtóinformáció: Next21 Kiadó

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)