Ónodi Eszter ezúttal énekesnőként is megvillantja tehetségét!
2021. szeptember 30. írta: Kultúrjunkie

Ónodi Eszter ezúttal énekesnőként is megvillantja tehetségét!

Koncert és lemezajánló

oeop_band.jpg

Új oldaláról ismerhetjük meg Ónodi Esztert: a Katona József Színház színésznője ezúttal énekesnőként tűnik fel egy frissen alakult zenekar, az Ónodi Eszter & The Open Pub frontembereként. A formáció első nagylemeze a napokban jelent meg 'Amikor összegyűrtük az eget' címmel, Kirschner Péter dalszerző-producer zenei vezetésével, valamint Karafiáth Orsolya mellett Szabó Balázs, Egressy Zoltán és Vető János szövegeivel. A lemezbemutató október 2-án, szombaton lesz a Király utca 50. szám alatt újranyílt megújult Gödör Klubban.

oeop_fb_cover.jpgAz Ónodi Eszter & the Open Pub 2020-ban, Kirschner Péter (Müller Péter Sziámi AndFriends, Bródy János zenekara) kezdeményezésére állt össze, először csak egy dalt szerettek volna felvenni, illetve klipet forgatni hozzá, a közös munka azonban olyan jól sikerült, hogy "közfelkiáltással" eldöntötték: folytatják. A zenekar tavaly hallatott magáról először az ’Én úgy alszom’ című dalhoz készült videoklippel, idén tavasszal pedig akusztikus duófelállásban játszották el néhány dalukat a stúdióban, ezzel vezetve fel készülő nagylemezüket.

Az album, amely az ’Amikor összegyűrtük az eget’ címet kapta, most végre elkészült: az egyéves munka során összesen 15 felvétel született. A szövegek többségét Karafiáth Orsolya költő jegyzi, de helyet kapott az albumon egy Vető János-, egy Egressy Zoltán- és egy Högenwarth Richárd-szöveg is, valamint felkerült a lemezre két eredeti, Kirschner Péter által producerelt Szabó Balázs-dal, egy Trabant- és egy Bródy-feldolgozás is. A zenekart igazi szupergroupnak is nevezhetjük, hiszen a nagybőgőn a (többek között a) Mörkből jól ismert Szeifert "Jason" Bálint játszik, Bakos Zita billentyűs Bródy János zenekarában és a Müller Péter Sziámi AndFriendsben is zenél, Tóth Mártonhoz hasonlóan, aki a zenekar legfiatalabb és "legütősebb" tagja. A lemezbemutatót a zenekar október 2-án, szombaton tartja a régi-új Gödör Klubban, a Király utca 50. szám alatt.

Ónodi Eszter, a zenekar énekesnője elmondta: „Kirschner Péterrel kb. 5 éve ismerjük egymást, mióta vendégeskedtem pár alkalommal a Müller Péter Sziámi AndFriends zenekarnál. Aztán más felállásban találkoztunk egy Bowie emlékkoncerten is, innen indult a közös munka. Először csak egy dalt terveztünk, de a klipforgatáson olyan jó volt a hangulat, hogy abszolút spontán felvetődött, mi lenne, ha folytatnánk. És hipp- hopp már ott tartunk, hogy kész a lemez! Nem tervezek pályát módosítani, keresem a hangom, érdekel, milyen formát fog ez az egész ölteni. Ami biztos az az, hogy addig fogjuk csinálni, amíg mindenkinek jólesik. Az egészet egy izgalmas kalandként élem meg, a lemezbemutatót is nagyon várom, remélem jó sokan leszünk és igazi klubhangulatot varázsolunk majd az új Gödörbe!”

Kirschner Péter, a zenekar gitárosa, és a lemez hangmérnöke elmondta: „A dalok egy része ötletszinten megvolt már korábban is, de a többségüket az első videoklip forgatása után írta, némelyiket nagyon gyorsan, egy fél délután alatt. Kifejezetten Eszter számára íródtak a dalok, tehát az album akár egy Ónodi Eszter szólólemez is lehetne, de a teljes zenekari tagság olyan odaadással állt a projekthez, és mindenki annyira sokat tett hozzá, hogy kétségtelenül zenekari lemezről van szó.”

Az esemény Facebook oldala

Jegyvásárlás

Ónodi Eszter & the Open Pub Facebook

Ónodi Eszter & the Open Pub Instagram

 
Sajtóinformáció: OEOP csapat

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr5516704688

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása