Október 10-ig még látogatható az olimpiatörténeti kiállítás
2021. szeptember 28. írta: Kultúrjunkie

Október 10-ig még látogatható az olimpiatörténeti kiállítás

A tárlat a Millenárison tekinthető meg

unnamed_8_11.jpg

 2021. szeptember 28. – Október 10-ig várja látogatóit az idén 20 éves Millenáris Világraszóló Bajnokaink − 177 mesés győzelem című olimpiatörténeti kiállítása, mely egyedülálló módon mutatja be a hazai olimpiai bajnokok relikviáinak gyűjteményét. Az elkövetkező két hétben újabb legendák emlékeit nézhetjük meg, a képernyőkön a magyar sport legnagyobb alakjaival találkozhatunk.

Legendás olimpiai bajnokainak sora tette eddig tiszteletét a Millenáris olimpiatörténeti kiállításán, amely együtt, egy térben mutatja be a legsikeresebb hazai sportolók győzelmi relikviáit. A szervezők célja az élményalapú tudásátadás és a sportszerű versengés népszerűsítése, ezért a látogatókat szellemi és fizikai kihívások és interaktív elemek is várják a Millenárison.

Az eddigi vendégek között szerepelt – mások mellett – Keleti Ágnes, a Nemzet Sportolója, az idén 100. életévét betöltött tornász, ötszörös olimpiai bajnok, a magyar tornasport legeredményesebb versenyzője csakúgy, mint a 25 éves olimpiai bajnok, Európa-bajnok, világkupagyőztes és magyar bajnok gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor a teljes győztes csapattal, vagy az újkori hazai vízilabdázást világszintre emelő sportolók, élükön Kemény Dénessel, aki szövetségi kapitányként három olimpián vitte győzelemre a válogatottat.

A Világraszóló Bajnokaink kiállítás még az utolsó két hétre is tartogat meglepetéseket.

2021. október 5-én 19 órától Nagy Tímea és Fodor Rajmund olimpiai bajnokok mellett Balatoni József „Jocó bácsi” történelemtanár, író lesz a kiállítás vendége. Velük beszélget Tibenszky Móni Lisa újságíró, a Felelős Szülők Iskolájának alapítója − Komfortzónán innen és túl címmel − a sport általi nevelésről. A Millenáris és a Felelős Szülők Iskolája Tanárklub közös estje ingyenes, a kötetlen beszélgetésre várnak minden érdeklődőt, szülőket, tanárokat, edzőket. Regisztrálni a millenaris.hu oldalon lehet.   
unnamed_9_10.jpgEmellett a kiállítás a hét minden napján továbbra is látogatható, a változó tartalmú Hét műtárgya vitrin jelenleg Papp László három aranyérmét mutatja be. Október 4-től a “Magyar Delfin”, azaz Hajós Alfréd magyar építészmérnök, gyorsúszó, labdarúgó, labdarúgó-játékvezető, újságíró, magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitány és az első magyar olimpiai bajnok két győztes érme 1896-ból együtt lesz látható a legújabb aranyéremmel, melyet Bodonyi Dóra szerzett kajak négyesben, Tokióban.   

Október 10-ig tehát még sok ismeret szerezhető a hazai olimpiatörténet fényes eseményeiről és eredményeiről a Millenárison.

Sajtóinformáció: Presspresso

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1316702982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása