Isteni végjáték címmel érkezik az Átrium új bemutatója
2020. szeptember 08. írta: Kultúrjunkie

Isteni végjáték címmel érkezik az Átrium új bemutatója

Isten szerepében Alföldi Róbert

1200_imgl7835.jpg

A héten mutatja be az Átrium David Javerbaum darabját, az Isteni végjátékot, amely a Broadway és a West End után érkezik meg Budapestre, Isten szerepében Alföldi Róberttel.

David Javerbaum sikerdarabjának története nem hagyományos: az ötlet egy hatmilliós követőbázissal rendelkező Twitter-fiókból származik. A tizenháromszoros Emmy-díjas szerző (többek között a Daily Show, az Agymenők, a Disjointed és a Kominsky-módszer című sorozatok producere, szöveg- és forgatókönyv-írója) a Twitter-csatornán található anyagot először kötetté formálta, majd Jim Parsons, az Agymenők főszereplője számára írt belőle darabot.

1200_imgl7892.jpg

Az Isteni végjáték egyfajta one-man show, amelyben Isten a létezés alapvető kérdésein és az emberiség alapértékein keresztül közelíti meg mindennapjainkat, miközben a legidőszerűbb kérdésekre is reflektál, mindezt korszerű formában, élénk humorral. Javerbaum darabjának sajátja, hogy a szerző bátorítja, hogy szövegét az adott országra és társadalomra formálják az alkotók, így lesz darabja valóban friss, közvetlen és éles.

Az új bemutató szorosan beleillik az Átrium szórakoztatást a metsző társadalmi kérdésekkel vegyítő repertoárjába. Alföldi Róbert mellett a két arkangyal szerepében Kovács Máté/Varga Ádám/Csiby Gergely, valamint Ivanics Tamás látható. A premierre szeptember 11-én 19:30-kor kerül sor az Átriumban.

Fotók: Lakatos Péter

Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr9816194828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása