Exkluzív közönségtalálkozókon mutatja be új albumát a Margaret Island
2018. augusztus 17. írta: Kultúrjunkie

Exkluzív közönségtalálkozókon mutatja be új albumát a Margaret Island

vikibalintkristof_rgb.jpg

Szeptember 10-én jelenik meg a Margaret Island új, III című lemeze. Az együttes rajongói azonban már az előtte lévő napokban, exkluzív környezetben, a zenekar tagjaival együtt hallgathatják végig bakelitről az album dalait. És a különlegesség itt még nem ér véget!bakelit_borito.jpgAkkor kezdjük az elején! Létezik egy Lemezjátszó nevű programsorozat, tavaly tavasszal indult, helyszíne a budapesti B32 Galéria és Kultúrtér. Az újbudai hely – a nyári időszakot leszámítva – havonta egy vagy két ismert zenészt vendégül lát. A muzsikus kedvenc albumát lejátsszák bakeliten, és előtte, közben és utána Horváth Gergely, a Petőfi Rádió egykori vezetője beszélget a zenésszel a dalokról. A közönség számára azért is jelent élményt az eseménysorozat, mert az albumokat kiváló minőségben, az Audio-Technica csúcstechnikáján hallgathatják meg. Horváth Gergely vendége volt többek közt Harcsa Veronika, Vitáris Iván, Beck Zoltán, Likó Marcell és Felcser Máté.

A Lemezjátszót szervező Bársony-Németh Péter és a Fülesbagoly blog most csavart egyet a történeten, és a Margaret Island zenekart kérték fel, hogy ezúttal ne egy másik, hanem a saját, új nagylemezükről meséljenek, ráadásul megjelenés előtt. Ha már lúd, legyen kövér, gondolták a szervezők, és egy hat állomásos országos turnét hoztak tető alá a Lemezjátszó special-ből. Így szeptember 3-án Pécs, 4-én Szeged, 5-én Debrecen, 6-án Győr, 7-én Székesfehérvár és 9-én Budapest egy-egy klubjában hallgathatják meg a rajongók a teljes albumot. Az esteken ott lesz a Margaret Island három oszlopos tagja, Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf. Amellett, hogy Horváth Gergellyel beszélgetnek a lemezről, a dalokhoz köthető személyes élményeikről, zárszóként minden este előadnak élőben 2-3 új dalt akusztikusan. A program exkluzivitása miatt is már nagyon fogynak a jegyek, érdemes hamar beszerezni a belépőket!

A Lemezjátszó Facebook-oldala

A Margaret Island Facebook-oldala

 Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr3114186757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása