Új dallal és koncerttel indítja a nyarat a Konyha
2018. június 07. írta: Barna Borbála

Új dallal és koncerttel indítja a nyarat a Konyha

15_4.JPG

Izgalmasan indul a nyár a Konyha számára, ugyanis gőzerővel készülnek a június 19-i koncertjükre a Művészetek Palotájában, ami előtt még egy vadonatúj dallal is jelentkeznek. A készülő szerzeményről az énekes-gitáros Szepesi Mátyás mesélt.2_5.JPGÉrdekes módon ez egy reggel született dal: ilyenkor nagyon ritkán szoktam írni, ez mégis kiszakadt. A barátnőmet vártam, hogy hazaérjen munkából - mondjuk épp délelőtt dolgozott, annyit változtattam a szövegben a valósághoz képest hogy este történt, az kicsit átélhetőbbé teszi a dalt. Szóval a szerelem és a várakozás jól ismert, kellemes borzongása inspirálta, tudjátok, amikor a Kisherceg rókája időben elkezdi ünneplőbe öltöztetni a szívét.” – árulta el a Hazaérsz címet viselő szerzemény megírásának történetét Szepesi Mátyás. A frontember azt is hozzátette, hogy a szöveg mellett a zenei vázat is ő rakta össze, azonban a dal hangszerelése, amelynek fontos része Márkó és Dani karakteres, izgalmas alapja, szinte magától állt össze az első próbán.
„Minket is meglepett, hogy egy olyan zenei világba csöppentünk, ahol Konyhaként még nem nagyon jártunk - de nagyon jól érezzük magunkat!”

Természetesen klip is készült a felvételhez, melynek elkészítésére Kálló Pétert kérte fel a zenekar, mivel nagyon szeretik a munkáit: az álomszerű, lebegős drónos felvételei remekül passzolnak a dal hangulatához. „Közös ötletek mentén indultunk el, de a teaserhez képest is nagy csavarral készülünk a végső verzióban - ennél többet nem árulunk most el.” – mesélte a frontember.

Jó hír a rajongóknak, hogy a videó már az utómunkálati szakaszban jár és még a MÜPA koncert előtt nyilvánosságra hozzák, hiszen július 19-én már élőben is hallható lesz a koncerten.

Ketten fogunk gitározni benne Füstös Bálint (Margaret Island) barátunkkal, pont tegnap próbáltuk, nagyon ütősen szól!” – árulta el Szepesi Mátyás. 

Fotók: Dancs Enikő Bianka

Facebook esemény

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr3114029936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása