Egy új évad, egy új kezdet
2017. június 02. írta: Barna Borbála

Egy új évad, egy új kezdet

15.JPG

Tudósítás az Átrium-Filmszínház 2017/2018-as sajtótájékoztatójáról

Idén decemberben ünnepli fennállásának ötödik évfordulóját az Átrium Film-Színház, ám nem csak ezért különleges év ez az intézmény életében. Szeptemberben átveszi a vezetést a Kultúrbrigád nevű fiatal csapat, akik már egészen a kezdetek óta a színházban dolgoznak. Ugrai István a színház intendánsaként, Zsedényi Balázs operatív managerként, Nyulassy Attila technikai managerként vesz részt az irányításban. Az Átrium a 2017/2018-as évadban megújul, melynek részleteiről a május 23-án megtartott sajtótájékoztatón számoltak be a média képviselőinek. 9_1.JPGAz új vezetőség bemutatása után szó esett az Átrium készülő előadásairól is, s annyit máris elárulhatunk a színház szerelmeseinek, hogy idén sem fognak unatkozni! A 2017/2018-es évadban Alföldi Róbert, Horgas Ádám és Bodó Viktor rendezésével is találkozhatunk az új darabok között.

Októberben tartják Rainer Werner Fassbinder „A félelem megeszi a lelket” című filmje alapján készült színpadi adaptációnak az ősbemutatóját. A darab rendezője, Alföldi Róbert a sajtótájékoztatón elárulta, hogy nagyon kedveli Fassbinder filmjeit. „Ez egy nagyon egyszerű, szép szerelmi történet, arról szól, hogy egy idősödő takarítónő beleszeret egy bevándorló fiatalemberbe. Sok mindenről beszél, főleg arról, hogy mit jelent a valódi szeretet és összetartozás, egy másik ember tisztelete és megbecsülése. Ami talán különlegessé teszi a bemutatót, az az, hogy egy olyan térelrendezésben szeretnénk használni a termet, amiben eddig még nem, és bízunk benne, hogy nagyon jól fog sikerülni.” – nyilatkozta Alföldi Róbert. A színdarabban Hernádi Judit, Bányai Kelemen Barna, Parti Nóra, Bercsényi Péter, Mihályfi Balázs és Szatory Dávid fognak szerepelni.  4.JPGAz új évad elhozza a Lepkegyűjtő Produkció negyedik előadását is, mely George Orwell „1984” című re­gé­nyé­nek új adaptációja lesz. A februárban bemutatásra kerülő darab főszerepét Bereczki Zoltán kapta, a további szerepekben k2 Színház színészeivel találkozhatunk. A beszélgetésen részt vett a rendező, Horgas Ádám is, aki úgy gondolja, hogy az 1984 egy olyan klasszikus mű, ami mára elkeserítően aktuálissá vált, ennek szeretnék egy nagyszabású előadását létrehozni.

Alföldi Róbert és Horgas Ádám mellett Bodó Viktorral is találkozhatunk az idei év bemutatóinak rendezői között, akinek ebben az évadban ez lesz az egyetlen magyarországi munkája. A Bodó Viktor által íródó darab munkacíme a Vendetta” lett. A történet egy színházi társulatról, pályázatról és a politikáról fog szólni, a februárban bemutatásra kerülő előadás főbb szerepeit Lukáts Andor, Molnár Piroska, Gyabronka József, Lázár Kati játsszák.11_1.JPGMegtudhattuk az is, hogy továbbra is műsoron maradnak az évek óta töretlen népszerűségnek és hatalmas érdeklődésnek örvendő előadások is, mint például a „Parasztopera”, a „BÁRKIBÁRMIKOR”, „Az Őrült Nők Ketrece”, az „Igenis, miniszterelnök úr!”, a színház nyitó­előadásaként bemutatott „Vaknyugat”, a „II. Edward”, a „Pillanatfelvétel”, az „Egy, kettő, három”, a „Nők az idegösszeomlás szélén” a „Sirály”, a „Frida”, a „Makbett”, „A Soha Vissza Nem Térő” vagy az „Át­rium­klorid”.

Az Átrium Film-Színház elsődleges célja, hogy olyan darabokat tűzzön műsorára, melyek szórakoztatóak, azonban társadalmi szempontból érzékenyek és érzékletesek, továbbá művészi értelemben tartalmas és összetett előadások. Továbbá ahogyan eddig, úgy az új vezetőség irányítása alatt is befogadó színház marad az Átrium. A Lepkegyűjtő Produkció, a Budapesti Operettszínház és a Pintér Béla és Társulata továbbra is fontos művészeti és stratégiai partnerük marad, az intézmény az idei évadban is folyatni fogja az eddigi sikeres közös munkát a társulatokkal.

Találkozhatunk még a 2017/2018-as évadban Vidovszky György rendezésében a Majdnem 20” című előadással, melyet a Bárka Színház majdnem húsz éve kapcsán Tasnádi István és a Majdnem Színház csapata írt adaptált színpadra. A március 25-én bemutatott „Semmi kon­fe­ren­cia” zenés színházi est is beköltözik az Átriumba idén decembertől, a nézők egy teljesen új változatát fogják látni a darabnak. Földes Eszter rendezését a Kiscsillag zenekar dalai festik alá. A történet egy kisfiúról szól, akinek az anyukája folyton szomorú, és mikor megkérdezi tőle, mi a baj, mindig azt válaszolja, hogy semmi. Ezért a kisfiú kitalálja, hogy rendez egy konferenciát a semmiről. A „Semmi konferencia” egy miniatűr bábelőadást is tartalmaz, ehhez a bábokat Márkus Sándor készítette.1_1.JPGAzonban nemcsak színdaraboknak ad otthon ősztől az Átrium Film-Színház, ugyanis az új évadban már itt fog forogni Krizsó Szilvia tévéműsora is, mely egy beszélgetős, színházi est. „Azt gondolom, hogy az Átrium nagyon jó hely egy televíziós felvételnek. A felszabadultságra törekszem a műsoraimban, ezt szeretném kihozni azokból az emberekből, akiket meghívok.” – nyilatkozta Krizsó Szilvia. Azt is hozzátette, hogy olyan vendégeket invitál meg műsorába, akikre mind szakmailag, mind emberileg felnéz.

Irodalmi-zenés programot is tervez a színház a 2017/2018-as évadra, mely a Csavard fel a szöveget” címet kapta.

Ifjúsági színházi nevelési programot is kínál ősztől az Átrium. Ennek egyik részeként tovább játsszák és bővítik a Mentőcsónak Egység repertoárját, mely elsősorban középiskolások és felsőoktatásban részt vevő fiatal felnőttek számára készít programokat. A Mentőcsónak mindig társadalmi problémákat feszeget, mint például a hajléktalanság, az előítéletek, a rasszizmus. Egy állandó diákcsoport. Céljuk, hogy társadalmi aktivitásra buzdítsák a fiatalokat. Az évad második felében Fábián Gábor rendezésében új, interaktív, társasjáték jellegű előadás mutatatnak Mentortársas” címmel. Emellett pedig Pass Andrea rendezői munkája nyomán Gimesi Dóra: A vezér című Lorenzaccio-feldolgozása is felkerült a bemutatók sorába.

Nemcsak a nagyok, a kicsik számára is tartogat programokat a színház. A zenei nevelési programok egészen óvodás korú gyermekek és kisiskolások részére is elérhetőek lesznek. A legkisebbeknek számára Farkasházi Réka és a Tintanyúl zenekar, a felső tagozatosok és a középiskolások számára a Buda­pest Jazz Orchestra bigbandje tart koncerteket, melyek célja az, hogy már a legfia­ta­labbakkal is megismertessék és megszerettessék az élő zene varázsát.

A színház és a zene mellett a képzőművészet is kiemelt helyet kap idén az Átrium életében, ugyanis a színház galériája egész évben kiállítóhelyként fog működni a tervek szerint, melynek programjait Alföldi Róbert állítja össze művészeti tanácsadóként.

 Az Átrium Film-Színház bemutatói a 2017/2018-as évadban

 

Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket

a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház előadása

bemutató - 2017.október 14.

rendező - Alföldi Róbert

szereplők - Hernádi Judit, Bányai Kelemen Barna, Parti Nóra, Bercsényi Péter, Mihályfi Balázs, Szatory Dávid

Alfred de Musset Lorenzaccio című drámája nyomán Gimesi Dóra: A vezér

a Mentőcsónak Egység és az Átrium Film-Színház előadása

bemutató - 2017. november

rendező - Pass Andrea

George Orwell:1984

a Lepkegyűjtő Produkció és az Átrium Film-Színház előadása

premier - 2018. február 9.

rendező - Horgas Ádám

főszereplő - Bereczki Zoltán

Bodó Viktor: Vendetta (munkacím)

a Kultúrbrigád és az Átrium Film-Színház előadása

bemutató - 2018. február 16.

rendező - Bodó Viktor

szereplők - Lukáts Andor, Gyabronka József, Molnár Piroska, Szatory Dávid, Kurta Niké, Némedi Árpád, Lázár Kati, Lugosi György, Mihályfi Balázs, Dékány Barnabás, Rainer-Micsinyei Nóra

Mentortársas: színházi társasjáték

a Mentőcsónak és az Átrium Film-Színház részvételi színházi előadása

bemutató - 2018. március

rendező - Fábián Gábor

 

Fotók: Dancs Enikő Bianka Photography 

Forrás: Átrium Film-Színház

 

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr9512559663

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása