Novemberben érkezik Richard Osman világhírű Csütörtöki nyomozóklubjának negyedik része
2023. október 29. írta: Kultúrjunkie

Novemberben érkezik Richard Osman világhírű Csütörtöki nyomozóklubjának negyedik része

Negyedszer térnek vissza kedvenc nyugdíjas nyomozóink Richard Osman világhírű sorozatában

ghy5htndk7dutgld.jpg

Mikor boltokba került Richard Osman A csütörtöki nyomozóklub című kötete, a siker azonnali volt, ám az ezt övező felhangok egyetértettek abban, hogy ahogy minden nagyobb könyvsiker, ez a sorozat sem fogja tudni megtartani az olvasóbázisát. A tévésből és producerből lett író azonban kétségkívül eltalált valamit nyugdíjas és önkéntes nyomozócsoportjának kalandjaival, a széria további kötetei ugyanis éppen hogy növelték az egyes epizódok olvasóbázisát.

A széria eddigi első három kötete immáron több mint 150 hetet töltött a brit sikerlistákon, és világszerte összesen 9,5 millió példányban talált gazdára, már a tavaly megjelent harmadik epizód, Az eltévedt golyó is átlépte a milliós eladási határt, és minden idők egyik leggyorsabban fogyó felnőtteknek szánt könyve lett.

Természetesen a negyedik kötet, Az utolsó ördög is a brit és nemzetközi listák élén nyitott, és azóta is kimozdíthatatlan onnan, ráadásul a kritikák szerint Osman történetei egyre-egyre jobbak, és ebben a magyar olvasók is egyetértenek a nemzetközi véleményekkel. Hogy mi a gigászi siker titka? Osman a WMN.hu újságírójának, Fiala Borcsának adott interjújában két évvel ezelőtt így fogalmazott: „Azt hiszem, az, hogy olykor megnevettet, máskor megkönnyezed, és van benne rejtély. És mivel a főhősök mind elmúltak hetvenévesek, azaz egy olyan generáció tagjai, amit gyakran nem vesznek számításba, vagy egyenesen alábecsülnek, az olvasók szerették ezeket a szereplőket. Talán arra gondoltak, „amikor megöregszem, én is ilyen szeretnék lenni! Én is lehetnék egy ilyen banda tagja, készen új kalandokra.” Úgy hiszem, a könyvem optimizmusra buzdítja az olvasót, arra pedig nagy szükségünk van mostanában.”

A negyedik kötet története szerint karácsony napján veszélyes szállítmány érkezik Angliába, és amikor köddé válik, a csütörtöki nyomozóklub sokkoló hírt kap: valaki megölte egy barátjukat. A banda a gyilkos nyomába ered. Műkincshamisítók, internetes csalók és drogdílerek keresztezik útjukat, ráadásul a halottak száma is egyre nő, de az eltűnt csomagnak továbbra is hűlt helye. Vészesen fogy az idő, egy gyilkos tart Coopers Chase felé, a csütörtöki nyomozóklubnak pedig fel kell tennie a kérdést: végül mégiscsak kifogytak a szerencséből? És vajon ki lesz az, aki utoljára marad?

Forrás: Agave Könyvek

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr8018246091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása