Kozma Lilla Rita egy olyan témához nyúlt nemrég, amely mindannyiunkat érint. A hajléktalanok, otthontalanok helyzete megrázó, aktuális és sajnos mellőzött téma. Sokakban ezek az emberek viszolygást keltenek, pedig néhány jó szó és kedvesség sokat jelenthetne számukra. Bevallom én is szakaszokban tudtam elolvasni a kötetet, nyers, szókimondó, rendkívül erőteljes stílusa magával ragadott, megdöbbentett és végtelenül szomorúvá is tett. A könyvből készült hangoskönyv Nagy Zsolt, a kiváló színművész közreműködésével valósulhatott meg, aki Ritával volt kedves időt szánni ránk egy beszélgetés erejéig.
Jómagam is jogász vagyok, ezért nagy örömmel olvastam egy korábbi veled készült interjúban, hogy ügyvéd szerettél volna lenni. Miért nem jogász lettél végül? Elképzelhető, hogy a joggal foglalkozol majd a jövőben?
Kozma Lilla Rita: Még nagyon kisiskolás koromban foglalkoztatott a jog. Emlékszem a Katalin bírónő című sorozatra és arra, hogy kezdésre mindig a tévé előtt ültem egy jegyzetfüzettel és minden fontos momentumot feljegyeztem magamnak és próbáltam megoldani az ügyet a magam 11 éves fejével. Aztán ez valahogy kikopott amikor pályaválasztásra került sor, ám úgy gondolom, hogy a szociális szakmám is egyfajta védelem az emberek irányába.
Nem szerepel a terveim között, hogy a jövőben joggal foglalkozzak.
Miért ezzel a szakmával kezdtél el foglalkozni?
Kozma Lilla Rita: Gyakran kérdezik ezt tőlem, és ilyenkor általában azt mondom, hogy nem nagyon tudom, hogy mi vezetett a szociális pályára, ami mögött persze ott van az, hogy tudom, csak nem akarok elriasztani senkit.
Szóval én elsősorban családi traumák feldolgozása miatt jelentkeztem szociális munkásnak. Ebből a traumából fakadóan akartam mindig másoknak segíteni; célom volt, hogy mással ne történhessen meg az, ami velem. Valahogy így jött a szociális munka. :)
A könyv nagyon felkavaró és elgondolkodtató. Melyik történet áll a legközelebb hozzád? Miért ezek a történetek kerültek bele?
Kozma Lilla Rita: Mindegyik történetet közel érzem magamhoz, hiszen testközelből éltem át a leírtakat. Nagyon sok élettörténettel találkoztam az utcás munkám során, a kötetben mégis azoknak adtam helyet, amik olyan hatással voltak rám, hogy évekkel később is velem maradtak. Ezen történet szereplői már vagy nem élnek, vagy élnek és nagyon jó életük van. Szerettem volna az olvasó elé tárni a mélységeket és a magasságokat is. Szerettem volna, ha ezeknek az embereknek a történetei valahogyan fennmaradnak.
Mert mindenki szeretné, ha emlékeznének rá.
A kötet végén otthagyja ezt a munkát, elképzelhető, hogy folytatja majd?
Kozma Lilla Rita: A kötet Utóhangja valóban az én töprengésem, magam, a szakma és a rendszerrel kapcsolatban. Ebben a novellában a legmélyebb érzéseimet fogalmazom meg.
Tudni kell és azt hiszem ez még nem mondtam el, hogy ez a novella akkor íródott, amikor nagyon mély szakadékban éreztem magam, teljesen elveszettnek a munkában. A hajléktalan törvény módosítása után, 2019 őszén. Azóta eltelt sok idő és azt hiszem most már mondhatom azt, hogy feldolgoztam az utcás traumákat, így talán már tudom kicsit távolabbról nézni ezt a szöveget. Ugyan még mindig megráz amikor szembejön velem valahol, de nagyon büszke vagyok rá, hogy tudtam beszélni róla, és arra is, hogy minden nehézség ellenére visszataláltam a munkámhoz: Idén télen kezdtem el újra szociális munkásként dolgozni.
Egy valamit még kérlek engedj meg, hogy elmondjak ezzel kapcsolatban. Egy nagyon kedves barátomtól tanultam ezt, és ma már tudom, hogy mennyire igaza volt mikor ezt mondta. Most tőle idézek: “Emlékezz, Lilla! Csak annyit segíts, amennyit jó szívvel tudsz.” - bárcsak előbb tudtam volna ezt. 
A könyvhöz hangoskönyv is készült, honnan jött az ötlet?
Kozma Lilla Rita: A Tarandus kiadó (a könyvem gondozója) ötlete volt tulajdonképpen. Felhívtak tavaly egy nyári napon és kérdezték, mit szólnék hozzá. Persze, örültem, és rögtön igent mondtam. Ugyanebben a beszélgetésben hangzott el az, hogy bármi van én Nagy Zsoltot akarom felkérni.
Miért Nagy Zsoltra esett a választásod?
Kozma Lilla Rita: Az első pillanattól tudtam, hogy én őt akarom felkérni erre a projektre. Egyszerűen Zsoltban megvan minden, ami a könyvem szereplőibe is: empátia, törődés, szeretet. Ennél több meg ezen kívül nem is kell.
Mindemellett persze ott volt az is, hogy nagyon szeretem Zsolt színészi játékát, valójában egy zseninek tartom, és senki más nem jöhetett szóba.
Hogyan találtátok meg egymást Lillával?
Nagy Zsolt: Lilla és a kiadó együtt találtak meg, ami nagyon szerencsés találkozás volt. Azt gondolom, hogy annak, aki bármilyen szinten is közszereplő, mint én, kötelessége fontos társadalmi kérdésekben állást foglalni és ez is egy ilyen téma. Sajnos a Lilla által is említett törvény nem segített a helyzetükön, amibe valljuk be sokan belecsúszhatnának nagyon könnyen. Én is végig gondoltam, hogyha csak a színházi fizetésemből élnék és elválnék nagyon nehéz helyzetbe kerülhetnék, hiszen a lakás a feleségem nevén van.
Milyennek találtad a kötetet?
Nagy Zsolt: Rendkívül nyers, szókimondó, erős gondolatokkal, élethelyzetekkel. Bevallom, hogy többször is megálltam mikor először olvastam, annyira megérintett, hogy elsírtam magam. Nagyon örülök, hogy valaki foglalkozik ezzel a témával.
Mit gondolsz, hogyan lehetne ezt a problémát megoldani?
Nagy Zsolt: Bár nem vagyok a téma szakértője mindenképpen munkalehetőségekkel, a szállók bővítésével és a társadalomba történő visszaintegrálással kellene. Sajnos azt tapasztalom, hogy sok ember alattomos, közönyös, mohó és kapzsi és egyáltalán nem lenne képes segíteni ezeken az embereken.
A terveidről mesélhetsz?
Kozma Lilla Rita: Ha minden jól megy, akkor nemsokára elkészül a második könyvem. Annyit elárulhatok, hogy nem lesz valami vidám, de ezt már megszokhatták tőlem 🙂
Lesz folytatása a közös munkának?
Nagy Zsolt: Egyelőre nem tudom, de örülnék neki.
A fotók Kozma Lilla Rita tulajdonát képezik.
Nagyon köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk a munkátokban!
(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)
