Megnyitotta kapuit az Erdei Bazár online piactér!
2023. március 10. írta: Kultúrjunkie

Megnyitotta kapuit az Erdei Bazár online piactér!

megnyitja_kapuit_az_erdei_bazar.jpg

Az idei tavasz legsokszínűbb vására mindenki számára elérhetővé vált, ugyanis március 10-én pénteken tárta ki kapuit az Erdei Bazár online piactér, ahol hazai és határon túli termelői, kézműves és művészeti alkotások közül válogathatnak a vásárolni vágyók.

img-9755.JPGKézműveseknek, kistermelőknek és művészeknek egyaránt lehetőséget ad egy új online piactér, melyet egy hazai házaspár azért hozott létre, hogy egy helyen lehessen válogatni minden jóból, ami szebbé teheti a szürke hétköznapokat. Az Erdei Bazár március 10-én pénteken nyitja meg kapuit.

A minőségi élelmiszerek és a kortárs festők, szobrászok műalkotásai egy helyen lesznek megvásárolhatók. Ezzel támogatva a hazai termékek népszerűsítését Magyarországon belül és az országhatáron túl élő magyar termelőket, alkotókat is.

Az online piactér attól lesz igazán egyedülálló, hogy azoknak, akik itt bocsátják áruba portékáikat lehetőségük lesz arra is, hogy vásárlóik alkut kössenek velük. Így azok, akik nem félnek a kofákkal való alkudozástól akár jóval olcsóbban is megkaphatják a kívánt terméket. Ezzel mindenkinek az otthonába költözik a hamisítatlan piaci hangulat.

A bazári nyüzsgésre még néhány napot várni kell, de az előregisztráció már megkezdődött!

Weboldal
Instagam
Facebook

Sajtóinformáció: Bécsi Éva

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr3118068440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása