November 5-én mutatja be új nagylemezét a Fiúk zenekar
2022. október 30. írta: Kultúrjunkie

November 5-én mutatja be új nagylemezét a Fiúk zenekar

image00003.jpeg

Október 21-én jelent meg a Fiúk zenekar „Ha neked nem” című EP-jének utolsó két dala. A tehetséges fiatal zenészekből álló, egyedi hangzású alternatív popzenekar igen korszerű módon havi rendszerességgel hozott ki dalokat, amelyek a mostani megjelenéssel állnak össze teljes EP-vé. A lemezbemutató koncertre november 5-én kerül sor a budapesti Instantban.

A 2018-as alapítású, saját stílusát „földalatti pop”-ként aposztrofáló zenekar indulása óta aktívan koncertezik és publikál. 2020-ban bekerültek az NKA Hangfoglaló program támogatott zenekarai közé, majd 2021-ben kiadták az első nagylemezüket, ami a Velem egyedül címet kapta. A debütáló albumot Lázár Dodi (Esti Kornél zenekar vezetője és fő dalszerzője) segítségével rögzítették, a produceri munkát Diaz (Wellhello) végezte.

Ha neked nem…

A Ha neked nem kislemez számai közös koncepció mentén íródtak, a fiatal felnőttkor nehézségeit bontják ki dalról dalra, minden dalnál más-más perspektívából közelítve meg a témát. A dalokhoz készült klipek és szövegvideók egy összefüggő történetet visznek végig, vizuálisan is erősítve a lemez mondanivalóját. Az audiovizuális anyagokon a hazai zeneipar egyik legfelkapottabb fiatal arcával, Drakulaoutoftown-nal dolgoztak együtt, jellegzetes képi világa végig felismerhető. Az album különleges közreműködője a hazai modern rapszcéna egyik legfelkapottabb arca, 6363 (korábban: Gege). Zeneileg nagy változáson ment keresztül a csapat korábbi anyagaikhoz képest: saját bevallásuk szerint most találták meg igazi hangjukat - megszólalásukat.

 Indulhat a dalmustra?

Játszom

“Jó volt, szép így, csak fáj azért”

Ezzel a klippel indul a történet - a dal a be nem teljesült tervek előli menekülésről szól.

Hogyan rontsuk el ft. 6363 

“Abban vagyunk jók, hogyan rontsuk el” 

Ez a dal a felelősségvállalással való viaskodásról szól. Abban vagyunk jók, hogyan térjünk ki a hibáink következményei elől, de ezek valójában mégsem hagynak minket nyugodni.

Majd beszélünk

“…de egyszer valami szépet ígérem én is itt hagyok”

Minden hibánk ellenére arra törekszünk, hogy bárhogy is lesz, végül elérjük azt, amit elképzeltünk. Ez a dal azokról a helyzetekről szól, amikor a kudarc ellenére bele tudunk kapaszkodni valamilyen apró részletbe, bármibe, amitől motiváltak maradhatunk.

Bárcsak

“Tudod bárcsak, újra választhatnék, elindulnék egy másik úton. Hogyha onnan hátra nézek, ne kelljen már adni a jobbik arcom”

 A hibáinkkal való tényleges szembesülésről szól a dal - amikor arcon csap a valóság.

Ha neked nem

“Úgysem írom le, hogy mi a szívem”

Az üres egyéjszakás kalandokról szól. Elhitetjük a másikkal - és sokszor magunkkal is - hogy többet akarunk a történteknél.

Előbb-utóbb

“Előbb-utóbb a hó, a sár nem fáj már”

Az album lezárásaként ez a dal azt az állapotot írja le, amikor már fájdalom nélkül, közömbösen tudunk szembenézni a hibáinkkal.

A Ha neked nem EP-t ide kattintva találod! 

Az EP lemezbemutató koncertjére november 5-én az Instant-Fogas Komplexumban kerül sor. Természetesen vendégelőadók sora egészíti ki a csapat alapfelállását, akik óriási bulit ígérnek - nem érdemes kihagyni. A közönséget a Máklikőr fogja bemelegíteni, akik - saját bevallásuk szerint - minden szabadidejüket és gondolatukat arra fordítják, hogy zenéjükkel történeteket meséljenek el és érzéseket közvetítsenek. (A Facebook-eseményt itt találod.)  

Nyitókép: Ornella Mari
Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr6117966398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása