Így újulhatsz meg füstöléssel
2022. március 29. írta: Kultúrjunkie

Így újulhatsz meg füstöléssel

sgb8f3oc.jpeg

A tavasz időszaka, mikor a természet új életre kel, kiemelten szól az embereknél is a megújulásról, az újrakezdésről. Ekkorra esik a Húsvétot megelőző negyven napos böjt, mely fizikai szinteken a testünket elnehezítő salakanyagok kitisztításáról szól, lelki-szellemi szinteken pedig a bennünket már nem szolgáló érzelmek, gondolatok, hitrendszerek elengedéséről.

Papp Csilla, a füstölés egyik hazai szakértője részletezi, hogy nemcsak testünknek, lelkünknek és szellemünknek van szüksége a tisztulásra és az elengedésre, hanem a bennünket körülvevő kisebb-nagyobb térnek is, legyen az lakás, iroda vagy kert. Ezért vágunk bele tudatosan vagy tudattalanul a tavaszi nagytakarításba, rendrakásba, szortírozásba és lomtalanításba, melynek végeztével legalább annyira megkönnyebbülünk, mint amikor böjtölünk.

- Hála Istennek egyre többen ismerik fel, hogy a „láthatatlan” szintek tisztítása legalább annyira fontos, mint a láthatóké, és egészítik ki a böjtöt és a lomtalanítást energetikai tértisztítással valamint auratisztítással, melyet ősidők óta füstöléssel végeznek. A füstölés - mint a tradicionális növényhasználat egyik legősibb ága - egyidős az emberiséggel: a különféle gyógy- és fűszernövények tűz általi elhamvasztása során felszabaduló illatok és energiák különféle jótékony hatásait hamar felfedezték őseink. Hagyományát és tudását minden ősi kultúrában nagyra becsülték, legyen az az ókori Egyiptom, Babilónia, Görögország, a Római birodalom, India vagy Kína, vagy akár az őslakos indiánok az amerikai kontinensen (maják, aztékok stb.), de lovon vándorló őseink életének is szerves részét képezte a füstölés - foglalta össze Papp Csilla, a FloraSense, a természetes füstölőszerek szakboltjának tulajdonosa.

lkctyf_8.jpeg- A füstölés legfontosabb alkalmazási területe a korábban már említett energetikai tisztítás - legyen ez auránk vagy a minket körülvevő élettér kitisztítása. Ezekben az esetekben olyan növényeket füstölünk, melyeknek erőteljes tisztító hatása van: ilyen például a keresztény kultúrkörben is jól ismert tömjén gyanta, az orvosi zsálya, a feketeüröm, a levendulavirág, a boróka, valamint az utóbbi időben az amerikai kontinensről átkerült és gyorsan közkedveltté vált palo santo fa és a fehér zsálya. Ez utóbbit a leggyakrabban ún. növényi köteg - smudge - formájában használjuk. A füstölést a legtöbben a pálcika és kúp formában ismerik, és gyakorolják - sajnos rendszerint nagyrészt szintetikus pálcikákkal és kúpokkal - hiszen a forgalomban lévő füstölők nagyjából 90%-a ilyen. Ezen részben vagy egészben szintetikus összetevőket tartalmazó füstölők teljesen alkalmatlanok energetikai tisztításra, ez utóbbihoz ugyanis a valódi növények erejére van szükségünk - mondta a szakértő, aki azt is hozzátette, hogy bár manapság már több ilyen 100% természetes füstölőpálca elérhető, auratisztítást és tértisztítást mégsem velük, hanem a lehető legtermészetesebb módon füstölve végezzük: faszénkorongon füstölőkeveréket égetve vagy palo santo fát vagy fehér zsálya köteget meggyújtva. Így a lehető legnagyobb a füst és ezáltal a legerősebb az energetikai hatás.

- Auratisztításnál önmagunkat füstöljük körbe tetőtől - talpig, míg a tértisztításnál a lakásunkban, házunkban, munkahelyünkön vagy akár a kertünkben megyünk körbe a pincétől a padlásig, de egy alapos külső-belső takarítás után autónk is hálás lesz egy kis energetikai simogatásért. Auratisztítást a negyven napos böjti időszakban akár minden nap is végezhetünk, tértisztítást azonban elég egyszer végezni - lehetőleg a fogyó hold idején - mely még jobban segíti a tisztulást és az elengedést. Garantáltan minden esetben érezni fogjuk a változást: a tisztaság és a könnyedség érzését magunkban és magunk körül. Mozgásba lendülnek az energiák, több lesz az öröm és felszabadultság, kevesebb a feszültség és a veszekedés, beindulnak a rég áhított változások. És még talán az autónkat is elkerülik a balesetek.

A FloraSense valódi növényi füstölőszereket kínál azoknak, akiknek fontos a minőség, a biztos forrás és a megbízhatóság.

Sajtóinformáció: Sárréti Anita

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr617792075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása