Mai világunkban különösen nagy élmény, hogyha olyan embereket ismerhetünk meg, akik többféle szakmát szenvedélyesen és sikeresen űznek. Dr. Szabó Krisztián is ilyen ember. Jogász, zenész, egyetemi oktató, ügyvéd, több könyv megírásában működött már közre, számtalan tanulmányt írt a büntetőeljárás témáiban. Az angol és amerikai bűnperek című szabadon választható tárgya az egyetemi hallgatók nagy kedvence. Több évnyi közös munka kötötte össze a P. Box zenekarral, jelenleg is több zenekarban van jelen (Moneyroll, Kovács Tamás Band, Smith Rock Family). Krisztiánnal jogról, zenéről és a jövőről beszélgettünk.
Mesélnél a gyerekkorodról és a zenei indíttatásodról?
Szabó Krisztián: Debrecenben születtem, itt jártam iskolába és egyetemre is. Családi okokból azonban amióta az eszemet tudom a Ferencvárosnak szurkolok. Lakótelepi gyerek voltam, édesanyám adminisztrátor volt, apukám hegesztő. Édesapám nagyon szerette a zenét, a barátaival mindig felvették egymásnak a dalokat szalagos magnóval, összejöttek, hallgatták a Deep Purple-t, Rainbow-t, Jethro Tull-t és a többi nagyot. Az első emlékem így a Deep Purple, ez meg is maradt felnőtt koromra is. A Child in time orgona intrója (akkor persze még nem tudtam ki és mi az) nagyon megfogott, ez volt az első három hang, amit 6 évesen az egyik barátomék zongoráján lepötyögtem. Anyukám kórusban énekelt, zongorázni is tanult, így ő általa zenei általános iskolában tanultam, amelyet később az angol tagozat váltott. Ekkoriban autodidakta módon zenélgettem, majd hosszú idő után gimnazista koromban ismét zongorázni tanultam, azonban a Deep Purple és egyéb könnyűzenei darabok egy idő után elvették az időmet a klasszikus zenétől. Ma már nagyon bánom, de tizenévesen nem lehet az emberrel mit kezdeni… (nevet) Az utolsó órám ebben az időszakban akkor volt, amikor a zongoratanárnő megkért, hogy ne az óra előtt 30 perccel akarjam az aktuális Mozart darabot megtanulni, mert azt úgyis észreveszi. Így néhány év megint kimaradt, amikor folytattam, akkor a bal kezem már menthetetlen volt, a jobb még elfogadható. Ezért a klasszikus darabokat szigorúan csak otthon a gyerekeknek játszom, már ha tudom. A gimnáziumban is ment a zenélés, akkor könnyűzenei suliba is jártam (debreceni Rocksuli), más elmélet, más hangszeres technika, érdekes volt, az első fellépések is ekkor voltak. Sokat tanultam ekkoriban a színpadról is, mit szabad és mit nem, szép időszak volt. Az egyetemi évek alatt egy Deep Purple tribute zenekarban játszottam, Perfect Strangers volt a neve. Kortársak voltunk nagyjából, ezért is szomorú, hogy ketten már nincsenek közöttünk. Az egyetem után pedig jött a Stickmen, a Hammondozás és az improvizációk időszaka.
A jog hogyan került az életedbe?
Szabó Krisztián: Engem mindig is érdekelt, hogy mi történik a világban, a híradásokban régebben sok felkészült jogász szólalt meg, a rendszerváltás számomra izgalmas időszak volt számomra 12-13 évesen, abban sok jogász és ügyvéd vett részt, illetve mindemellett nagyon szerettem a történelmet is. A reál tantárgyak sohasem mentek jól, nemrég költöztettem az irodámat és rábukkantam a bizonyítványaimra, amelyek tanúsítják, hogy még az emlékeimnél is rosszabbul tanultam matematikából, fizikából és kémiából. Így evidens volt, hogy humán beállítottsággal és jogi érdeklődéssel a jogi karra felvételiztem. Bár egy évet ki akartam hagyni, de apukám mondta, hogy „Rendben van fiam, akkor hajnal ötkor indulunk, jössz velem tartályt hegeszteni a 40 fokos melegben!”, így mégiscsak az egyetemet választottam. Nem bántam meg, hálás vagyok édesapámnak ezért (is). 1996-ban indult újra Debrecenben a jogi képzés 1949 után, és bár felvettek Miskolcra, én már itt kezdtem az egyetemi éveimet, azt első „újkori” évfolyamon. Összetartó közösség voltunk, nem volt még felsőbb évfolyam, aki elmondta volna a jót-rosszat, mindent magunk tapasztaltunk meg. Életreszóló barátságok alakultak ki, a tanári karral kapcsolatban pedig a tisztelet és köszönet maradt meg. A zenélés az egyetem alatt is folytatódott, a maihoz képest sok időm volt gyakorolni. Jon Lord játékát próbáltam fül alapján megtanulni, megérteni. Bár akkor még naívan azt mondogattam, hogy zenész leszek, de hamar beláttam, hogy nem fogok tudni ebből megélni, azokat a dalokat meg nem tudom megírni 20-22 évesen, amelyekből a későbbiekben eléldegélnék. Így a zene mellett a legjobb helyre kerültem, maradtam a jogi karon. Egyetemi oktatóként azóta is (immár 20 éve) tartok órákat a Büntető Eljárásjogi Tanszék kötelékében. Úgy gondolom, hogy bizonyos tárgyaknál az elméletet gyakorlat nélkül nem lehet tanítani, ilyen az általam oktatott büntető eljárásjog is. Ezért volt fontos, hogy a szakvizsga után ügyvédkedni kezdtem az egyetem mellett, ennek idén van 15 éve. A jog stabilitást jelent ma már számomra, jelenleg két gyerekem van és sajnos a zenélés – ezt a pandémia is világosan alátámasztotta- sok esetben nem bizonyulhat biztos keresetnek. A zene hol komolyabban, hol kevésbé van tehát mindig jelen volt és van az életemben, anélkül a többinek se lenne értelme.
Vannak példaképeid?
Szabó Krisztián: Zenei téren természetesen a Deep Purple, és Jon Lord, aki létrehozta azt a Hammond-hangzást, amelyet a mai napig legfeljebb utánozni lehet, de jobbat senki nem talált ki. Az egész életemet és a pályámat is meghatározta a munkássága anélkül, hogy beszéltem volna vele egy szót is akár életemben. Nekem zenei téren ő az „alfa és az omega”. Szeretem még a Marilliont, a Genesist, a Pink Floydot, a Uriah Heep-et is. A Purple-nél nagyon tetszett, hogy minden a zenéről szólt náluk, ugyanaz a szám kétszer ugyanúgy nem szólalt meg, minden koncerten más és más improvizációk voltak, és egyszerű ruhákban léptek fel, nem a külsőségek érdekelték őket, mint manapság oly sok mindenkit, akik fazonra rendben vannak, de a zene sehol nincs.
A magyar rockzenét is követtem, de olyan hatást, mint a Purple és Jon Lord senki nem gyakorolt rám. Kraft Tamás könyvét viszont kívülről tudom, ezért a Karthago-t mondanám, mint kedvenc magyar zenekart a fiatalkoromból! A P. Boxig nem tudnék olyan jelentős személyiséget mondani, akit példaképnek neveznék, Cserháti Istvánt tudom kiemelni, akit nagy szerencsémre még megismerhettem. Nála valóban igaz volt a mondás: A zene mindenekfelett!
Jogi vonalon Dr. Kardos Sándornak tartozom örök hálával, neki rengeteget köszönhetek emberileg, elindított az egyetemi oktatói pályán és sokat segített az ügyvédkedés elindításában is.
Hogyan emlékszel vissza a P. Box-os évekre?
Szabó Krisztián: Tizenöt év az életemből, nagyon nagy megtiszteltetés és élmény volt számomra. 2005-ben kerültem a zenekarba, amikor az alapító, Cserháti Pityi a betegsége miatt már nem tudta lejátszani a lekötött bulikat. Ez a 2005-2006-os időszak arról szólt, hogy helyettesként működjek közre, és bár Pityi halála után tag lettem hivatalosan, sok beleszólásom nyilván nem volt a dolgok alakulásába, így abba se, hogy 2006-ban a zenekar a szünetelés mellett döntött. Az újraindulást követően viszont, 2009-től aktívan működtem közre. Ekkor már a kiadóval is én tartottam a kapcsolatot, Hegedüs Pistivel intéztük a sajtót, mentem interjúkat adni, szervezgettük, hogy előrébb lépjen a zenekar, írtuk a dalokat. Ez az időszak tíz évig tartott. A vége, az utolsó egy év sajnos nem volt annyira kellemes, emberi oldalról is megbomlott valami, és szakmai oldalról sem látszódott az előrelépés, de ezt persze nem ugyanúgy láttuk mindannyian. Ezért kiléptem, de a többiek se folytatták végül. Jelenleg szünetel a zenekar működése. Óriási megtiszteltetés volt, hogy egy ilyen történelemmel rendelkező zenekarral dolgozhattam együtt, sohasem szabad elfelejteni, hogy ez nem rólam szólt, mindig tudtam kinek a helyén állok, és hogy ez Pityi zenekara.
Szerintem mindenben nagyon fontos, hogy megtartsuk az egyensúlyt, magunkat is megmutassuk, de ne toljuk túl a dolgot, és a másikra is mindig figyeljünk oda közben. Mindenkitől lehet tanulni valamit, ezt nem árt nem elfelejteni. Kivéve, ha mondjuk Szergej Rahmanyinov vagy, mert akkor már nem nagyon van mit tanulni, de az a fajta tehetség csupán néhány embernek adatott meg a történelemben. Nagyon sok tiszteletet és alázatot kell gyakorolnunk. A mai világban tudom, hogy ez nem kifizetődő, sajnos azt sugallják mindenhol, hogy az egyén a lényeges, minden és mindenki eszköz, hogy elérd a célokat, használj másokat aztán lépj tovább, én ezzel viszont sohasem tudtam azonosulni, az egység számomra fontosabb. Szerencsére vannak, akik ezt a nézetemet osztják, pozitív példákat is tudnék hozni a zeneiparból, amikor nagy öregek odajöttek hozzánk érdeklődve, partnerként kezelve minket. Erős Attila és Pohl Mihály ilyen a Lord zenekarból, ők tudtak emberek maradni a sikerek mellett is. A korábbi Lord billentyűs, Beke Márk pedig szintén a közvetlenségből fakadóan jött barát lett, akinek a Hammondomat is köszönhetem. Persze nem mindenki ilyen a „zeneiparban”, olyan közismert zenészt is tudnék mondani, aki köszönés helyett a kinyújtott kezemtől elfordult, ezzel is érzékeltetve, hogy mekkora sztár. Ha csak ebben a közegben mozognék, és bármi is függene ettől az életemben, akkor biztos megviselt volna. De én azt tapasztaltam eddig az életemben, hogy aki erős az egyik szituációban, az végtelenül kiszolgáltatott egy másikban, és hosszútávon az élet „x”-re játszik…
Egyetemi oktatóként is remélem, hogy a hallgatók számára is érzékelhető ez a szemléletem, vizsgáztatóként is mindig az objektivitásra törekedtem. Csak az számít, hogy megtanulta-e azt a tananyagot a hallgató, amit kértünk, vagy sem. Megtisztelt-e azzal minket, hogy végighallgatta a félév során az előadásokat, elolvasta-e amit kiadtunk. Az órákon próbálok gyakorlatias és érdekes lenni, de persze a tanyagot is átadni, hiszen az az elvárható, hogy ha emberi sorsokkal játszunk majd gyakorló jogászként, akkor a lehető legnagyobb felkészültséggel és lelkiismeretesen foglalkozzunk az emberek az ügyeivel. Épp ezért nem szeretem a „majd a gyakorlatban megtanulom” mentalitást, ez szerintem sem zenében, sem a jogban nem működik. Pontosabban akkor az olyan is lesz… Azt gondolom, hogy nem lehet „mismásolni”, hiszen alapok nélkül házat sem lehet építeni. A zenélésben sem lehet csalni, hiszen, ha valaki nem tud játszani, azt rögtön észreveszik.
Több kötetben működtél közre, beszélnél róluk?
Szabó Krisztián: Nagyon szerettem az 1949 előtti debreceni professzorok életét feldolgozó köteteket, Kováts Andor és Flachbart Ernő professzorok életrajzát és munkásságát dolgoztam fel. Szinte mondatról-mondatra szedtem össze az életrajzukat, korabeli forrásokból, kézirattárból, sőt még egykori tanítványaikat is sikerült felkutatni. Kováts Andor fiával pedig még 97-98 éves korában sikerült felvenni a kapcsolatot, nagyon hálás volt azért, hogy az édesapja emlékét ápoljuk, küldött fényképeket és néhány fontos adatot az életrajzhoz. Azt is észre kellett venni, hogy nagyon sokat kell tenni az embernek azért, hogy méltó utódja legyen ezeknek a valóban kiemelkedő jogtudósoknak, ha egyáltalán ez lehetséges. Számos konferencia-kötetet is szerkesztettem az elmúlt időkben, ezeket is szerettem.
A focit nagyon szereted, a Ferencváros szurkolója vagy gyerekkorod óta. Mesélnél erről?
Szabó Krisztián: Igen, ennek családi okai vannak. Apukám fiatalkorában focizott, kapus volt, és az akkori DMVSC riválisainál védett, a Kinizsiben és a DUSE-ban (ma DEAC). Amikor esetleg jobb csapatuk volt, akkor se nagyon volt szabad nyerniük a „vasutasokkal” szemben, így annyira nem kedvelte őket. Gyerekkoromban jött a Ferencváros, és amikor Nyilasi Tibi lett a Fradi edzője, akkortól már nem volt kérdés, az 1992-es bajnoki menetelés, az a csapat, az az időszak belém égett. Tavasszal az egyik barátom megtréfált, megkérte a Fradi akkori középhátvédjét, Telek Andrist, hogy hívjon fel, szóhoz is alig jutottam, pedig azért tudok beszélni… Később női kézilabdára jártam, nagy megtiszteltetés volt a Ligeti Egység szurkolói csoporthoz tartozni, nagyon jó embereket ismertem meg, és jó kapcsolat volt a klub vezetésével, Elek Gabival az edzővel, és a játékosokkal is. Ma már ritkán jutok el meccsre, de akkoriban külföldre is mentünk rendszeresen.
Mik a terveid a jövőben?
Szabó Krisztián: A zenei vonalon most a Kovács Tamás Bandben (a P. Box dobosa volt, „Debrecen hangja” nyertese) és a volt P. Box tagokból összeállt Moneyrollban is közreműködöm. A terveink természetesen, hogy minél többet játsszunk és legyünk szem előtt. A harmadik csapat a Smith Rock Family, itt rockklasszikusokat játszunk, nagyon szeretek itt is besegíteni. A Hammond orgonám végre elkészült, így végre ez került felvételre a Moneyrollban, ahol hamarosan új klippel jelentkezünk.
Jogi vonalon habilitálnom kellene, illetve a tanszékvezető úrral a büntetőeljárási törvény változásai miatt egy gyakorlatias tankönyvet késztünk most elő.
A magánéletemben nagy terveink már nincsenek, a feleségemmel huszonegy éve vagyunk együtt, az előttünk lévő időt vele szeretném szeretetben és szerelemmel megélni, két gyönyörű gyerekünk van, akik meghatározzák a mindennapjainkat.
Fotók: A fotók Szabó Krisztián tulajdonát képezik
Nagyon köszönöm, hogy időt szakítottál ránk és további sok sikert kívánunk neked az élet minden területén!
(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)
