„Levendula piknik Tolna megyében”
2021. július 20. írta: Talabos Dávidné

„Levendula piknik Tolna megyében”

Bemutatkozik a Tamási Levendula

dsc_2269.jpg

Tamási, ez a csodás község Tolna megyében nemrég mutatkozott be magazinunkban. Most megismerhetjük Tamási újabb arcát, amely a levendulához, ehhez a napjainkban szerencsére egyre népszerűbb csodaszép és egészséges növényhez kötődik. Gulyás Imrével a Tamási Levendula eredetéről, népszerűségéről és jelenéről beszélgettünk.

Mikor és hogyan kezdődött?

Gulyás Imre: A levendula gondolata egészen az egyetemig nyúlik vissza, amikor megfogalmazódott bennem, hogy a későbbiekben ezzel a növénnyel szeretnék foglalkozni.

Pár évvel később lehetőség nyílott egy felvásárlási vonal megüresedése révén, hogy levendula vetőmagot állítsunk elő. Ekkor kezdődött az egész ültetvény kialakítása, ez 8 éve történt.

Először saját magunknak neveltünk palántát, majd ebből telepítettünk először 3 hektár, következő évben 2 hektár területet. Sokáig vetőmag exportra dolgoztunk.

Az utóbbi 3 évben a piac ingadozása miatt gondoltuk más irány után nézünk és így történt egy portfolió váltás, amikor is elkezdtünk levendula illóolajat előállítani.

Emellett levendula palántát is állítunk elő nagy tételben nemcsak saját felhasználásra.  4 éve egy barátom, Benkő Attila (Herba Hill Family Farm Tamási) is telepített 6 hektár levendulát és elkezdtünk egy közös munkát, azóta egy irányt követve közösen csináljuk a két ültetvényt.

Miért a levendulával kezdtél foglalkozni?

Gulyás Imre: Nincs különösebb oka, egyszerűen tetszett a gondolat, persze a növény maga gyönyörű és imádjuk, de főként gazdasági növényként tekintünk rá.

Ugyanakkor az elmúlt évek időjárása egyre inkább bebizonyítja, hogy az alternatív növény megoldások lesznek a jövő mezőgazdaságának alapjai, amiben mi élen járunk, az egyre inkább mediterrán jellegű éghajlat ugyanis nagyon kedvez a levendulának.

Kiknek ajánljátok a látogatást?

Gulyás Imre: Alapvetően mi ipari célra termelünk. A „levendula pikniket” reklám céllal hoztuk létre, hogy bemutassuk, hogy Magyarországon létezik ilyen nagyságban is levendula termesztés, ugyanakkor bárkit szívesen látunk.

Azért azt érdemes tudni, hogy Magyarországon ezen a vidéken az1970-es években az ország legnagyobb levendula ültetvénye terült el körülbelül 250 hektáron és Európában is ismert és híres lepárló üzem működött itt. Az itt készült illóolajat francia nagy kozmetikaipari cégek (Vichy, Dior) vásárolták meg.

Mikor tartjátok a levendula pikniket?

Gulyás Imre: A Levendula Piknikre sajnos konkrét időpontot nem tudunk sohasem megállapítani, mindig a legoptimálisabb virágzási időhöz szoktuk kötni, ez nagyjából június közepe szokott lenni.

A levendula nagyon népszerű és hasznos növény, számos dologra használható az étkezéstől a szépségápolásig. Ti milyen felhasználás céljából ajánljátok leginkább?

Gulyás Imre: Mi ipari céllal termelünk és illóolajat, aromavizet állítunk elő, ezeket nagy kozmetikaipari cégeknek értékesítjük főként.

Ugyanakkor a levendula illóolaj számos dologra van jótékony hatással. Szeretnénk az emberekben tudatosítani, hogy nem csak a ,,nagyi szekrényében molyűzőként,” hasznos, hanem számtalan kutatás van folyamatban például az antiszeptikus hatásával kapcsolatban. Sebfertőtlenítésre, égési sérülésekre kiváló, ugyanakkor rovarcsípésekre, görcsoldásra, nyugtató, altató hatással rendelkezik.
dsc_1205.jpg

Mik a terveitek a jövőben?

Gulyás Imre: Célunk, hogy a Magyarországon előállított kozmetika ipari termékekben felhasznált illóolajat (nem csak a levendulát, hanem egyéb mást is) azt Magyarországon megtermelt alapanyagból gyártsák.

Ezeket milyen eszközökkel kívánjátok elérni?

Gulyás Imre: Az egyik, hogy saját nagyüzemi lepárló egységet építsünk ki, amiben ellenőrzött körülmények között tudunk megfelelő minőségű és származású levendulát lepárolni, így elérve azt a minőséget, amit mi képviselünk és ezzel a piac felé egy nagymennyiségű, állandó, prémium minőségű illóolajat biztosítani.

A másik eszköz egy levendula termesztőket tömörítő érdekszervezet, amivel szaktudást és tapasztalatot tudunk közvetíteni, ahhoz, hogy megfelelő minőségű levendulát állítson elő Magyarország, továbbá a közös piacra jutás, amivel a legnagyobb felhasználókat tudjuk így megcélozni.

dsc_1030.jpg

Nagyon köszönjük az interjút és további sok sikert kívánunk nektek!

Fotók: Tamási Levendula

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr7216627436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása