A nehéz feladat ellenére sikerült elkészíteni a Trianonról szóló előadást
2021. július 14. írta: Kultúrjunkie

A nehéz feladat ellenére sikerült elkészíteni a Trianonról szóló előadást

A kihívások kovácsolták össze a Minden határon túl című előadás készítőit

radics_reka_1.JPG

Június 11-én mutatták be a „Minden határon túl” című zenés színműt. Az előadásnak online premierje volt és júliusban is látható lesz még kétszer. A trianoni békediktátum előtti és utáni időszak hétköznapi örömeit és a feszültségeit feldolgozó darabot Bardóczy Attila rendezte, aki több mint 5 év után vállalt el újra rendezői feladatot.

A „Minden határon túl” című előadás egy művészcsalád életén keresztül láttatja az első világháború végső drámájához vezető utat. Eredetileg színházi produkciónak szánták, de a koronavírus-járvány okozta bizonytalanság miatt online mutatták be. Bardóczy Attila rendező szerint nagy eredmény, hogy a nehézségek ellenére ennyire szervezetten és gördülékenyen haladt a munka.

„Egy évvel ezelőtt még november elejére terveztük a színházi bemutatót. Nyáron neki is láttunk, szeptemberben elkezdődtek a próbák, aztán októberben hirtelen betört a járvány második hulláma, és mindent le kellett állítani. Akkor már tudtuk, hogy szükség lesz az előadás egy stream változatára, de nagyon reménykedtünk, hogy élőben is játszhatjuk, közönség előtt. Újabb fordulat történt januárban, amikor felhívott Paor Lilla, a darab producere, hogy nem tudni, mit hoz a jövő hónap, ezért most azonnal készítsünk el egy csak online előadást! Nem mondom, hogy nem állt el egy pillanatra a lélegzetem, de éreztem, hogy ez egy kihívás, és igent mondtam. ” – mesélte Bardóczy Attila, aki szerint a folyamatos kihívások és a hirtelen jött vészhelyzet plusz erőt adott a csapatnak.

bernat_harmonikaval_lilla_interrnacionale_1.jpg

Intenzív, de sikeres alkotási szakasz vette kezdetét

„Minden szereplő, minden stábtag az Erzsébetligeti Színházból – a világosítótól kezdve a jelmeztervezőig – aki részt vett a produkcióban, elképesztő intenzitással állt a feladat, az ügy mögé. Februárban volt 3-4 hetünk, amikor mindenki csak erre koncentrált. Egy kicsit még kezünkre is játszott az, hogy más színházakban szinte megszűnt az élet, mert tényleg azt éreztem, hogy 200 százalékkal tudunk foglalkozni az anyaggal. Furcsa helyzet volt, de alkotás szempontjából nagyon is hasznos” – tette hozzá a rendező.

Egy olyan előadás, színdarab, ami teljesen új, sokkal több nehézséget tartogat. A „Minden határon túl”készítői megküzdöttek a technikai elemekkel, az előadásban szereplő dalok szerzői jogaival, de az is extra helyzetet teremtett, hogy nagyon rövid idő állt rendelkezésre, hogy színpadra állítsák a darabot.

Elkezdődött a nagy kaland

„Mindössze 4 hét állt rendelkezésre ahhoz, hogy nulláról indulva ez a vadonatúj színdarab tökéletesen mutasson a színpadon. Ami valódi kőszínházi viszonyok között szinte lehetetlen feladat. Csak annyit tudtam mondani bátorításul a kollégáknak, hogy vegyük úgy, hogy ez most egy nagy kaland, és vágjunk neki! Az is volt… De szerencsére a végére minden összeállt” – idézte fel a legizgalmasabb időszakot Bardóczy Attila, aki maga is játszik az előadásban, de ez több szempontból is kuriózum a számára.

„Olyan előadásban már játszottam, ami ezekbe az évekbe repíti a nézőt, hiszen a Budapesti Operettszínházban a Csárdáskirálynő is ezt az időszakot öleli fel. De olyan előadással, aminek a témája kifejezetten a Trianon, még se színészként, se rendezőként nem volt dolgom” – mondta Attila, aki egyébként 5 év után kapott ismét rendezői feladatokat. „Azért mertem igent mondani a felkérésre, mert ez nem egy grandiózus előadás, nincs hatalmas kórus, nincs tömeg, és sok helyszín, díszlet, hanem egy kamaradarab. Olyan, amiben már volt tapasztalatom, így nyugodt szívvel tudtam elvállalni.”

Júliusban is két előadás, ingyen

A darab szereplői között van Sáfár Mónika Jászai Mari - díjas színművész, Babicsek Bernát, Sinkovits-Vitay András, Petridisz Hrisztosz, Radics Réka, és gyermekszínészként Szefcsik Boldizsár is. A művet mindazoknak ajánlják, akik szeretnék ezt a kort kicsit jobban megismerni, életkortól függetlenül.

A Progresszív Produkció által létrehozott és a Nemzeti Kulturális Alap által támogatott előadást még július 2-án és 9-én lehet majd online stream előadásokon megtekinteni ingyenesen, egy egyszerű regisztrációt követően, az erre a célra létrehozott mindenhatarontul.hu felületen. A regisztrációt követően 3 napig ingyenesen visszanézhető az előadás.

Sajtóinformáció: Koczka Máté

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1316618926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása