Moussa Ahmed magyar–arab származású fiatal, aki hazánk egyik legismertebb táncművésze. A Junior Príma és Harangozó Gyula díjas Moussa Ahmed és művészeti igazgatótársa Tóth Judit az egyedülálló Urban Verbunkkal életre keltették a néptáncot hazánkban. 300 gyerek oktatását biztosítják és a roma fiatalok integrációjában is kiveszik a részüket a hátrányos helyzetű településeken. Táncoltak a Riói Olimpián, Károly herceg 70. születésnapján és a pekingi királyi udvarban is. Életcéljuk a tánc, a néphagyományok megismertetése és megszerettetése. Legutóbbi videóklipjük Pápai Jocival készült, de számos más előadóval terveznek közös munkát. Ahmed terveikről, produkcióikról és a néptánc jelentőségéről beszélt nekünk.

Mesélnél arról, hogy mikor találkoztál először a néptánccal? Hogyan kezdődött minden?

Moussa Ahmed: Hat évesen kezdődött minden, ekkor találkoztam a néptánccal egy felhívásra, én előtte taekwondo-ra jártam, aminek ekkor vége is lett, mert beleszerettem a néptáncba. Kezdeti löketet jelentett, hogy az akkori néptánctanárom azt mondta, hogy meg kell tudni csinálni a spárgát, ez pedig nagy kihívás volt. A második próba után azt mondtam édesanyámnak, hogy én néptáncos leszek. Ez akkor sem volt divatos és sajnos ma sem az, de remélem egyszer az lesz.

Volt olyan alkalom, hogy osztálykirándulásra sem mentem el, mert próbám volt, az életem része lett a tánc. Ezt utólag bánom, mert felnőttfejjel már máshogy élném ezt újra, hiszen engem mivel csak a tánc érdekelt nem is foglalkoztam soha mással, pedig nem árt, ha az ember több lábon áll. A világ iránt is nyitottnak kell lennünk, erre tudatosan figyelek, hiszen a saját szakmámat is máshogy látom akkor. Folyamatosan az motoszkált bennem, hogy hogyan lehetne ezt a nagyközönség elé vinni, ahol nemcsak a rokonok, barátok jönnek el, mert sajnos ez sokak szemében egy nosztalgikus műfajként van elkönyvelve. Azt gondolom, hogy az embereknek nem a néptáncra van szüksége, hanem a saját kultúrájuk megismerésére. Számomra egy küldetés ez, mert szerintem minden nemzetnek meg kell élnie azt, hogy mi az igazán sajátja. Legyen nemzeti sport a néptánc, legyünk büszkénk a kultúránkra!

Számos tevékenységet végeztek az utánpótlásnevelésen át az első hazai gyermek néptáncszínházon keresztül az utazó produkciókig (Dobbantás, Kötéltánc)…

Moussa Ahmed: Ez valóban egyedólálló Magyarországon, mivel hivatalosan működünk, több módon. Az alapbázisunk az Urban Verbunk Junior, ez egy Gödöllőn lévő alapfokú oktatási intézmény, ahol közel 300 gyerek tanul táncolni most a vírus ideje alatt is minden óvintézkedést betartva, valamint Nógrád megyében is több mint 100 roma gyereket tanítunk táncolni a felzárkóztató program keretében. Emellett az akadémiánkon hivatásos társulatunk keretében világszínvonalú produkciókat készítünk művészeti vezetőtársammal, Tóth Judittal. Nagyon fontos, hogy anyanyelvi szinten beszéljük a néptánc nyelvét és az autentikus néptáncból kihozzunk mást is, például a gyerekekkel „A kis gyufaárus lány” című Andersen mesét dolgoztuk fel erdélyi háttérbe helyezve. A színpadi produkció révén olyanokkal is megismertetjük a néptáncot, akikhez nem áll közel, vagy nem kerültek kapcsolatba vele. Nemrég Pinokkió meséjét dolgoztuk fel, aki nem olasz dalokra táncolt, hanem kalotaszegi legényesre.

A korlátozások elmúltával milyen terveitek vannak erre az évre?

Moussa Ahmed: Mi az alkalmazkodásban látjuk a létezésnek és a boldogságnak a lehetőségét a számunkra jelen esetben. Egy jó művésznek lelket kell öntenie az emberekbe, színesebbé kell tennie az életüket. Nagyon sok tervünk van, több vieóklippet tervezünk, a legutóbbit Pápai Jocival, jó barátunkkal készítettük el. Az „Értünk volt” egy medencében készült, vízben táncoltunk benne. A kiindulási pontunk az elmúlás, a megtisztulás és a megbocsátás volt, a mozgás pedig hasonló, hiszen mindezeket kell elmondania, amikor nézi a néző. Nem azt kell éreznie, hogy mindössze egy táncot néz, hanem annak üzenni is kell számára egy történetet.

Mindezek mellett lesz több külföldi fellépés és produkció is, amelyeket meglepetésnek szánunk.

Felléptél a riói olimpián, a pekingim királyi palotában és Károly herceg 70. születésnapján is. Van olyan fellépés, amire a legbüszkébb vagy?

Moussa Ahmed: Nincs ilyen, egy lecsófesztiválon is ugyanolyan szívesen táncolok, mint máshol, minden ugyanolyan felkészülést igényel. Azt gondolom, hogy aki egy színpadon megjelenik, annak a személynek hatalmas felelőssége van. Külföldön ez még nagyobb, mert ott már mi a magyarságot is képviseljük, ami borzasztóan nagy felelősséggel jár. Vicces történetek persze vannak, például amikor a pekingi palotában táncoltunk, oda egyszerű kínai ember nem mehet be és hozzá van ehhez szokva a személyzet is. Emiatt elfelejtették, hogy enni is kellene adni nekünk, ezért úgy léptünk fel, hogy nagyon éhesek voltunk. A Buckingham palotában azt gondolták, hogy egy táncosnak elég, hogyha szendvicset eszik, amitől sajnos nem tudunk olyan lendülettel táncolni, de természetesen ennek ellenére elmondhatatlan élmény volt ezeket megélni. Egy német televíziós felvétel közben is előfordult, hogy megcsúsztunk, máskor majdnem a repülőt késtük le, amikor Brazíliába mentük. Ezek is színessé teszik a mindennapokat.

Nagyon köszönjük az interjút és további sok sikert és jó munkát kívánunk nektek!