EGY HÓNAP MÚLVA KEZDŐDIK AZ OFF-BIENNÁLE BUDAPEST!
2021. március 24. írta: Kultúrjunkie

EGY HÓNAP MÚLVA KEZDŐDIK AZ OFF-BIENNÁLE BUDAPEST!

Öt hét kortárs művészet 2021. április 23 – május 30.

131459173_2839538492931943_6495393777189551981_o.png

Pontosan egy hónap múlva veszi kezdetét az OFF-Biennále Budapest harmadik kiadása, amely öt hete alatt 14, kifejezetten erre az alkalomra megvalósuló projekten keresztül járja körbe a LEVEGŐT! hívószó különféle művészeti olvasatait. A biennálén a pandémia okozta helyzethez alkalmazkodva számos projekt és program az online térben valósul meg.

Az idén harmadik ízben látható biennále ezúttal kevesebb, ugyanakkor komplexebb projektre koncentrál, amelyeket az OFF közösen szervez és hoz létre a biennále nyílt pályázatán kiválasztott művészekkel és kurátorokkal. A projektek mindegyike kritikusan szemléli a jelent, ugyanakkor a jövő lehetőségeit kutatja, javaslatokat és víziókat fogalmazva meg. Az OFF projektjei a maguk eszközeivel kívánnak részt vállalni közös ügyeink alakításában.

Klímaválság, perifériák, nemzetfogalom: az idei OFF témái

A Kis Olvasztótégely 1848–49 egyik elfeledett epizódjából, a Tihanyi félszigetre elgondolt köztársaságból kiindulva a nem kirekesztő nemzetfogalom lehetőségeiről beszél. Az Aki nincs velünk, az is velünk van! a ma tapasztalható nacionalista beszédmódokat sajátítja ki és viszi az abszurditásig. A Blinken OSA Archívum által létrehozott Rend és képzelet című kiállítás a harmincas évek és a ma párhuzamait vizsgálja.

Az ACLIM! Klímaképzeleti Ügynökség fókuszában a klímaválság áll, illetve azok a kollektív elképzelések és cselekvések, amelyek kiutat jelenthetnek belőle. Az Architecture Uncomfortable Workshop olyan épületet tervez, amelyben méhek és emberek tartózkodnak együtt, az ember és a környezet harmóniájának szimbolikus helyreállításaként.

Az Aerocene-nel együttműködésben lebegő múzeumot engedünk fel Budapest fölé, amely a nap és a szél erején kívül nem használ más energiaforrást A művészek, kutatók és designerek közös projektje a fosszilis energia krízisre reagál. A Menü Imaginaire az élelmezés és az étkezés jövőjével foglalkozik.

Vladan Joler médiakutató az információs társadalom hálózatait, a megfigyelés és az adat-alapú gazdaság összefüggéseit képezi le nagyméretű infografikákon.

A Hétköznapi hiánycikkek című projekt az alapvető létfeltételek és szolgáltatások hiányáról beszél és a szegregátumokban élőkkel együtt dolgozva keresi a napi túlélés stratégiáit. A Transzperiféria azt vizsgálja, hogy Kelet-Európa és a globális Dél helyzete között milyen összefüggések mutatkoznak, mi kapcsolja össze a világ és a világgazdaság periférikus területeit. A Hírdalcsokor egy magyarországi asszonykórussal együttműködő művészeti projekt: a kórustagok népdalokat írtak át, hogy a mai vidék életéről, a saját hétköznapjaikról beszámoljanak, ha már a hazai média nem teszi. A RomaMoMA egy jelenleg nem létező roma művészeti múzeumot képzel el, és megpróbálja elgondolni, milyen szerepe lehetne itt és most.

Az OFF a documentán

Az OFF-Biennále Budapest csapata részt vesz a nemzetközi kortárs képzőművészet talán legfontosabb eseményén, az ötévente megrendezésre kerülő documentán, a németországi Kasselben. A 2022-es documenta fifteen művészeti vezetője, az indonéz ruangrupa művészcsoport a kollektív munka és a fenntarthatóság modelljeként a tradicionális helyi rizstároló, a „lumbung”, a megosztás és közösségvállalás terének építését javasolta a meghívott partnereknek.

A documenta az OFF-on

A documenta fifteen egyik felvezető eseményeként az OFF-Biennále 2021 nyilvános programokat is szervez. Ezek a tervek szerint egy „Nappaliban” valósulnak meg a Lónyai utcai közösségi térben, ahol a biennále ideje alatt az OFF fontos helyi ügyeket globális kontextusba helyezve vitat meg a közönséggel és meghívott vendégekkel. A Nappali ugyanakkor arra a helyzetre is utal, hogy itthon számos közéleti téma és a kritikai hang az autonóm intézményes keretek szűkülése miatt egyre inkább a magánterekbe szorul.

Hibrid biennále: offline és online programok

A pandémia okozta különleges helyzethez alkalmazkodva idén az OFF hibrid programsort tervez. A felvezető fázisban elindul egy podcast sorozat, amelynek 6 adásában a résztvevő projektek beszélnek munkájuk hátteréről, a téma mélyebb megértését pedig szakértők segítik.

A fesztivál ideje alatt a honlap videós tartalmakkal bővül, amelyek között tárlatvezetések, online beszélgetések, bemutatók is helyet kapnak. A következő hetekben alakul ki, hogy mely programokon lehet élőben részt venni és melyek zajlanak online.

Az OFF-Biennále a tavaszi programsorozathoz kapcsolódóan egy kiadványt is megjelentet, amelyben az OFF statement-je és az idei tematika mellett a projektekről is olvashatnak.

A biennále célja továbbra is a hazai független művészeti szcéna építése. Az OFF támogatói nemzetközi alapítványok és hazai magánszemélyek. Idén is kis költségvetésből, állami források igénybevétele nélkül jön létre.

www.offbiennale.hu


Sajtóinformáció: Rothman Gabriella

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1916475828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása