A Lupán már nem csak strandolhatunk, itt az autósmozi!
2020. június 02. írta: Kultúrjunkie

A Lupán már nem csak strandolhatunk, itt az autósmozi!

Csütörtökön nyit a Lupa Drive-in Autósmozi

101667795_2738311793068183_4126179603867762688_n.jpg

A 60-as évek amerikai autósmozijainak fénykorát igyekszik megidézni június 4-től a Lupa Drive-in Autósmozi, Budapest tengerpartjának főparkolójában. A filmkínálat a tervek szerint naponta változik a nyitó héten olyan kedvenceket nézhetnek, mint a Másnaposok, a Vissza a jövőbe vagy a Forrest Gump.

Majd’ 90 évre tekint vissza az autósmozi intézménye, aminek az ötlete egy amerikai úriembertől származott, aki 1933-ban, New Jersey államban nyitotta meg az első olyan mozit, ahol autóból nézhették a filmeket a látogatók. Az első egy két évtized működése alatt azonban nem aratott osztatlan sikert, miután nem tudták tökéletesen megoldani, hogy a filmeket hallani is lehessen. Az 50-es évek elején azonban már a kocsikba szerelt hangszórók közvetítették a hangot és olyannyira elterjedt az autósmozi műfaja, hogy az évtized végére majd’ 5000 mozi volt szerte Amerikában. Az autósmozik a 60-as években élték fénykorukat, majd az otthoni elektronikus eszközök, a videók vagy a színes tévék megjelenésével folyamatosan csökkent a jelentőségük.

És egy nagy ugrással elérkeztünk 2020-hoz, amikor egy világjárvány újraélesztheti az autósmozit, és hol is lehetne ideálisabb környezet ehhez Magyarországon, mint Budapest tengerpartján. A Lupa Drive-in Autósmozi a műfaj 60-as évekbeli amerikai fénykorát igyekszik megidézni. Az egyéb, hasonló autósmoziktól eltérően, itt egy 60 m2-es valódi filmvászonra vetítve, természetes környezetben, egy hatalmas szabad placcon élvezheti a nézőközönség a hazai és nemzetközi sikerfilmeket és a filmklasszikusokat. Már a nyitó héten olyan kedvenceket nézhetnek, mint a Másnaposok, a Vissza a jövőbe, a Forrest Gump és a Blöff. A következő hét műsorában ott lesz a Mamma Mia I., a Csupasz Pisztoly, a Valami Amerika, a Csillag születik, A tanú eredeti, cenzúrázatlan változata, az Üvegtigris és a Volt egyszer egy Hollywood.

Eleinte napi egy előadással indítanak, de igény esetén egy éjszakai sávot is terveznek elindítani az üzemeltetők, mivel az európai remekművektől a legendás horrorfilmekig, a musicalektől a művészfilmekig több izgalmas tematikát is szeretnének felvonultatni. Sőt lesznek a Totalcar-ral együttműködésben megvalósuló autós témájú filmvetítések is.

A Lupa-tó főparkolójában sötétedéskor, pontosabban 21 órakor kezdődnek a vetítések, de a szervezők kérik, hogy legkésőbb háromnegyed 9-ig foglalják el az autósok a helyeiket. Persze már korábban is érdemes a helyszínre kilátogatni, hiszen minden este 19-órától ingyenes a Lupa Beach-re a belépés, ahol a film előtt alkalmunk nyílik a vízparti büfék és bárok között korzózni egyet a sétányon vagy akár beülhetünk egy hangulatos vacsorára is. A mozi parkolóban pedig egy büfé várja a vendégeket.

A belépő  – autónként – 4990 Ft, amihez jár fejenként egy-egy ajándék üdítőital is. A környéken élők nyugalma érdekében nincs kihangosítva az előadás, csak az autórádiókkal lehet befogni a film hangfrekvenciáját. A Lupa főparkolójába előadásokként csak 100 autót engednek be, hogy mindenki jól láthassa a filmvásznat. A helyeket érkezési sorrendben lehet elfoglalni. Jegyeket - a férőhelyek mértékéig - akár elővételben online, akár a helyszínen meg lehet vásárolni.

Nyitás tehát június 4-én, a részletes műsor és egyéb információk a Lupa Autósmozi FB oldalán találhatók.

A Lupa Drive-in Autósmozi a PikNik Mozi és a Lupa együttműködésében jött létre.

Bővebb információk a Lupáról itt: www.lupabeach.com


Sajtóinformáció: Presspresso

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr315735582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása