Megjelent a Kensington új albuma
2019. november 15. írta: Kultúrjunkie

Megjelent a Kensington új albuma

A zenekar tavasszal az Akváriumban Klubban is bemutatja a lemezt

kensington_2019_1_credit_rahi_rezvani.jpg

Time címmel jelent meg Hollandia jelenlegi legsikeresebb zenekara, a Kensington új albuma. Az indie/pop-rock négyes egy kanadai erdei elvonuláson írta meg és rögzítette a rajta hallható dalokat, amelyeket a korábbi slágerekkel együtt az Akvárium Klubban mutatnak be a budapesti közönségnek az A38 Hajó szervezésében, 2020. március 28-án. 

Három évvel elődje, a listavezető Control után érkezett meg a Kensington ötödik stúdió albuma, amelyet a zenekar a korábbiaktól teljesen eltérő módon írt meg és rögzített. Míg előző lemezeik Róma és Berlin városi nyüzsgésében készültek, a tagok ezúttal másra vágytak. Kanadában, egy Vancouvertől nem messzi erdőben találták meg a megfelelő helyszínt, ahol senki sem zavarta őket, és csak a zenélésre fókuszálhattak. „Teljes elzártság, más időzóna és kreatív fókusz” – jellemzi a tengerentúlon töltött időt Casper Starreveld gitáros. „Nagyon büszkék vagyunk a végeredményre, úgy érezzük, nagy lépést tettünk mind dalszerzés, mind a hangzásunk tekintetében. Roppant inspiráló volt az alkotás ilyen környezetben: téli álomból ébredező medvék, hosszú túrák a vízparton, Vancouver Island-i naplementék, és még sorolhatnám. Korábban a nagyvárosi zajt kerestük lemezíráskor, de most kifejezetten arra vágytunk, hogy csak a természet vegyen körül minket.”

kensington_2019_2_credit_rahi_rezvani.jpg

Két single-t már ismerhettünk a 11 új dal közül: a Bats szövegvideóval, a What Lies Ahead a kanadai „kiránduláson” forgott klippel jelent meg. Ezekhez érkezett most kilenc vadiúj dal, amelyek mindent körbejárnak, amiről a Kensington szól. Himnikus refrének, öngyújtó-lóbálós, „együtt éneklős” lassú részek és robbanó katarzisok húzódnak végig az új albumon. Eloui Youssef frontember fő témái ezúttal az elmélkedés és az önreflexió voltak: „amikor csak állsz és szemléled, honnan jöttél és hol tartasz éppen. A tudatosság folyamata visszatérő elem a számokban” – mondta a Time szövegvilágáról az énekes-gitáros.

Az album készítésén kisebb sztárgárdával dolgozott a zenekar: Garth „GGGarth” Richardson (Rage Against The Machine, Biffy Clyro) volt a producer, az utómunkát a Nirvana Nevermind lemezéért felelős Andy Wallace és Bob Ludwig (Queen, Radiohead, Daft Punk) végezték.

Az új dalokat az Akvárium Klub NagyHalljában hallhatja először élőben a budapesti közönség 2020. március 28-án, az A38 Hajó szervezésében. A jegyek közel fele már elfogyott!

Facebook esemény

Online jegyvásárlás

Az új album linkjei: YouTube | Spotify | Deezer | Apple Music

 

Forrás: A38 Hajó

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr5815307574

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása