„Nem szeretnénk ismételni önmagunkat”
2019. október 07. írta: Barna Borbála

„Nem szeretnénk ismételni önmagunkat”

Interjú a Margaret Island tagjaival, Füstös Bálinttal és Törőcsik Kristóffal

margaret-02534.jpg

Öt év telt el azóta, hogy Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf megalapították a zenekarukat, és a Margaret Island mára az egyik legnépszerűbb hazai bandává nőtte ki magát. Három nagylemez, és több száz koncert áll a hátuk mögött, méghozzá úgy, hogy időről-időre nem félnek kitörni a komfortzónájukból, hogy egy egészen új dologgal kísérletezzenek. A kezdetekről, az angol nyelvű dalokról és a jövőbeli tervekről Füstös Bálinttal és Törőcsik Kristóffal beszélgettünk a Budapest Parkban.margaret-03276_masolata.jpgIdén ünnepelitek a Margaret Island ötödik születésnapját. Ha visszagondoltok az első évre, mennyit változtak azóta az elképzeléseitek a zenekarról?
Füstös Bálint: Annyira gyorsan történt velünk minden, és olyan sok koncertünk lett hirtelen, hogy tulajdonképpen az első születésnap, amit igazán megünnepeltünk, az a harmadik volt a Budapest Parkban. Addig igazából csak sodródtunk az árral! (mosolyog)

Törőcsik Kristóf: De még ez a fellépés is más volt, hiszen akkor még nem dolgoztunk ekkora stábbal, kevesebb látványelem volt. Azóta már sokkal kiforrottabb lett a produkciónk.

Mi a legfontosabb, vagy legérdekesebb dolog, amit megtanultatok egymásról az elmúlt években?

Füstös Bálint: Az biztos, hogy sok türelmet és toleranciát tanultunk az elmúlt években, hiszen rengetegszer össze vagyunk zárva a turnébuszban. Rájöttünk, hogyan kell hozzáállnunk egymáshoz, ha valamelyikünknek rossz napja van. Szerintem azért működünk ilyen jól, mert tudjuk, mikor kell békén hagyni a másikat. És az is biztos, hogy ha valakinek telefonra, vagy bármilyen technikai kütyüre van szüksége, akkor Tomit kell kérdeznie! (nevet)

Mit gondoltok, miért tökéletes helyszín a Budapest Park arra, hogy megünnepeljétek a zenekar születésnapját?
Törőcsik Kristóf: Szerintem ez az egyik legkirályabb budapesti hely. Most ellopom Bálint szavait, de ő nagyon jól megfogalmazta: megvan a nyári fesztiválhangulat, de közben a klubkoncert jelleg is, hiszen a saját közönségünk jön el megnézni minket.

Füstös Bálint: Mindig egy ünnep, amikor itt zenélhetünk! Minden évben sokat készülünk rá, és ez nem volt másképp idén sem!margaret-03724.jpgEgy közös dal is készült a Budapest Parkkal ebből az alkalomból: a Hagyd kint, amiben Járai Márk (Halott Pénz), Papp Szabi (Supernem) és Zentai Márk (Mörk) is közreműködött…
Törőcsik Kristóf: Az a jó, hogy a Parkosok az egész folyamatot rögzítették és dokumentálták, így ez egy érdekes kaland lehet annak is, aki nem tudja, hogyan áll össze egy dal. Igazából úgy indult az egész, hogy felvetették: jó lenne, ha születne egy szám, ami átadja ezt a „Budapest Park életérzést”. A nyár elején kezdtünk gondolkodni rajta.

Füstös Bálint: Teljesen magunkénak éreztük ezt az ötletet: ahogyan a Park, úgy mi is azon dolgozunk, hogy egy kicsit kiszakítsuk az embereket a hétköznapi kerékvágásból. Ezen a gondolatszálon indultunk el, és meglepően gyorsan összeállt a szöveg és a dal. De azt éreztük, hogy szeretnénk más előadókat is bevonni, így esett rájuk a választásunk – szerencsére mindhárman elfogadták a felkérésünket. Velük a stúdióban dolgoztunk, és elképesztően hamar, egy nap alatt el is készült a Hagyd kint.  Nekem nagy álmom volt, hogy Szabival zenélhessünk, mert gimnázium alatt sokat jártunk Supernem bulikra. De Járai Márkkal is régóta ismerjük egymást, ő például az első lemezbemutatónkon is vendégeskedett. Zentai Márkkal és a Mörk csapatával is jóban vagyunk – valahogy egyértelmű volt, hogy velük szeretnénk dolgozni.

Törőcsik Kristóf: A dal stílusából, hangulatából fakadóan próbáltunk olyan embereket választani, akikről úgy éreztük, hogy hozzá tudnak tenni érdemben. 

Különlegessé szerettétek volna tenni a Margaret Island ötödik évét, így 5 egyedülálló helyszínen is felléptetek nyáron (a Margitszigeti Szabadtéri Színpad, az aggteleki Baradla-barlang, a Szigligeti Vár, Pannonhalma és a Tokaj Fesztiválkatlan). Melyik volt a legnagyobb kihívás?
Füstös Bálint: Technikailag egyértelműen az aggteleki cseppkőbarlang volt az, hiszen lejuttatni a felszerelésünket ebbe a mélységbe már önmagában nagy szervezést igénylő feladat lett. Ráadásul az akusztikus dalok is ott voltak a legkevésbé ideálisak, hiszen visszhang van lent a barlangban - de szerintem pont ettől lett másabb és különlegesebb.

Törőcsik Kristóf: Én pedig hadd emeljek ki egy másik koncertet is az ötből, nem a kihívás, hanem az élmény miatt: a szigligeti fellépésünk idén is varázslatos volt, már harmadik éve megyünk vissza oda. Pont akkor elkezdeni a műsort, amikor megy le a nap, az egy csoda: olyan atmoszférája van annak a helynek, hogy mindig magával ragad minket.

Többször is említettétek már, hogy szeretitek új kihívások elé állítani magatokat. Van már elképzelésetek, hogy mi lehet a következő lépés?
Füstös Bálint: Van rengeteg ötletünk! Egyébként a legnagyobb kihívás úgy megújulni, hogy számunkra is érdekes és izgalmas legyen a dal: ez mindig a fő cél, mert nem szeretnénk ismételni önmagunkat, már bevált recepteket újra elővenni. A rövidtávú kihívás pedig az, hogy ősszel egy áthangszerelt turnéra indulunk: csak ültetett koncertjeink lesznek, elegáns helyszíneken, ezt már nagyon várom. Szerintem ilyenkor egy másik oldalát tudjuk megmutatni a zenekarnak, hiszen sokkal koncentráltabb a figyelem, és olyan dalokat tudunk előadni, amiket fesztiválokon nem igazán van lehetőségünk játszani – ilyenkor a dalaink is sokszor már értelmet nyernek. Így egy kicsit újra kell tanulni a műsorunkat, mivel nem csak heten vagyunk fent a színpadon, hanem még 15-20 komoly zenész is velünk van.margaret-02542.jpgArról is sokszor beszéltetek, hogy a harmadik lemezetek mennyivel másabb, mint a többi és gondolkodtatok rajta, milyen lesz majd a fogadtatása. Az album megjelenése óta eltelt egy év: ha ebből a távlatból visszanéztek, van-e bármi, amit másképpen csinálnátok?
Füstös Bálint: Az biztos, hogy semmit se csinálnánk másképpen! A közönség is pozitívan fogadta a lemezt, és abszolút be tudtak épülni a számok a koncertjeink műsorába.

Törőcsik Kristóf: Örültünk, hogy bővíteni tudtuk a repertoárt, mert három albumnyi dalból már bőven lehet csemegézni és válogatni, hogy mit játszik el élőben az ember. Szeretjük ezt a lemezt. Számomra ennek az elkészítése volt lelkileg (és minden más szempontból) a legmegterhelőbb, de a szó jó értelmében, mert annyira beletettük a szívünket és a lelkünket a munkába.

Füstös Bálint: Hatalmas falat volt ez az album, és bár dolgozunk új dalokon, de azt direkt nem is mondtuk ki eddig, hogy új lemezen is, mert akkor az egy akkora nagy periódus volt az életünkben, hogy megnyugtat minket, ha...

Törőcsik Kristóf: …Nincs kimondva, hogy a következő albumon dolgozunk, csak csináljuk a dolgunkat.Vannak ugyan dalkezdemények, de még nincsenek készen.

Füstös Bálint: A Házszám és a Hagyd kint újdonság volt, de mellette rengeteg más ötletünk van. Most várjuk, hogy kicsit lecsendesedjen a koncertszezon, és még többet tudjunk járni a próbaterembe ezeket csiszolgatni. 

Gyakran kérdezték tőletek a kezdetekkor, hogy nem akartok-e az angol nyelv felé nyitni és azt válaszoltátok, hogy Bródy János mondta nektek akkoriban, hogy a magyar sokkal jobban áll nektek. Előfordult azóta is, hogy tanácsot kértetek tőle valamiben?
Törőcsik Kristóf: Bródyhoz bármikor fordulhatunk, és lehet, meg is őrizzük ezt a kedves hagyományt, hogy szerepel az albumunkon olyan dal, amit ő írt nekünk. Egyébként azt hittem, máshova fog kifutni a kérdésed az angol nyelvvel kapcsolatban, mert áprilisban tartottunk egy alkotótábort Fonyódon és ott egy angol sráccal írtunk három számot. Úgyhogy van anyag, csak még érleljük magunkban, hogy ennek milyen formában kellene megjelennie.Szóval van valami a levegőben, de meglátjuk, mi lesz vele!

Ha elfújhatnátok a gyertyát a Margaret Island képzeletbeli ötödik tortáján, akkor mi lenne a kívánságotok?
Füstös Bálint: Azt nem szabad elmondani, mert nem válik valóra! (nevet)

Törőcsik Kristóf: Én azt kívánom, hogy maradjon minden ilyen szuper jó, mert az emberi kapcsolatok a legfontosabbak végsősoron: szerintem őrizni kell ezt, ahogyan mi hárman vagyunk és persze az egész csapatunkat is!

 

Fotók: Hegyi Júlia Lily (Instagram // Facebook)

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr4015207884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása