Átadják a Vesc-Art fotóművészeti díjat
2019. június 08. írta: Kultúrjunkie

Átadják a Vesc-Art fotóművészeti díjat

landor_alexandra_lelek-jelen-let_iv.jpg

2019. június 8-án adják át a Vesc-Art díjat és nyílik kiállítás a pályázat finalistáinak munkáiból Vol.06 címen. A The Studios-ban látható kiállításon négy kiemelkedő fotóművész, Bácsfai Gábor, Landor Alexandra, Király Péter, és Tóth Barbara alkotásait tekinthetik meg az érdeklődők. A fotóművészeti pályázatra érkezett pályamunkákból a szakmai zsűri választotta ki a négy finalistát, akiknek alkotásai kiállításra kerülnek. A megnyitó keretein belül adják majd át a szervezők a fődíjat is. A kiállítást Szilágyi Róza Tekla, kurátor és képzőművészeti szakíró nyitja meg.kiraly_peter_abrahamhegy.jpgA Vol.06 című kiállítás négy tehetséges pályakezdő fotóművész munkáit mutatja be, válaszul a 2019-ben kiírt pályázatra, amelynek témája a DUALITÁS volt.

“Jobb és Bal, Jó és Rossz, Férfi és Nő, Test és Lélek. Ezen ellentétpárokat jelölő szavak uralkodó jele nem a szembenállás, hanem egymás jelentésének kiegészítése. Ez a motívum számos keleti vallás alapjául is  szolgál, például a kínai Taoizmus elve szerint semmilyen dolog nem létezhet csupán magában, vagy önmagáért. Minden jelenség magában hordja a változás, az ellenkezőbe fordulás lehetőségét. Így azt mondhatjuk, hogy a világ a Jin és a Jang jellegű erők állandó változásából áll. Ezek az erők normális körülmények között egyensúlyban vannak. Egyik sem létezhet a másik nélkül, hisz egymást tartják mozgásban, tehát az egység alapja a dualitás. A pályázat célja, hogy segítsen megérteni az ellentétpárok  működését, amelyek a saját életünkben a problémák forrásai és egyben megoldásai lehetnek.” – olvasható a pályázati kiírásban.bacsfai_gabor_manci_neni.jpgA pályázatra olyan munkákat vártak a szervezők, ahol a dualitás mint egész jelenik meg, és ez az egész a két ellentét egyenlő arányának a következménye. Mivel ez a jelenség az élet minden szegmensében megtalálható, így a filozófiától kezdve a hétköznapi apróságokon át az emberi kapcsolatok, politika, vallás, spiritualitás, szexualitás, társadalmi berendezkedés témaköreiben vártak munkákat, megfejtéseket.

A zsűri tagjai, Auth Attila, Glázer Attila, Puskás Bea, és Tóth Pál Sándor választotta ki a beérkezett pályamunkák közül azt a négy alkotót, akiknek munkáit két héten keresztül láthatják az érdeklődők a The Studios kiállító terében. A kiállítás nyitvatartása alatt számos kísérőprogrammal is készülnek a szervezők. toth_barbara_viszony_i.jpg

Kiállító művészek: Bácsfai Gábor, Landor Alexandra, Király Péter, Tóth Barbara

A kiállítás 2019.06.08. és 2019.06.22. között nyitvatartási időben látogatható.

Megnyitó időpontja: 2018.06.08., 20.00

A kiállítást megnyitja: Szilágyi Róza Tekla, kurátor, képzőművészeti szakíró

Helyszín: The Studios, 1064, Budapest, Vörösmarty utca 38.

A Vesc-Art díjat a Vescot Mérnökiroda Kft alapította 2013-ban. Évente új és új témában hirdet pályázatot, amire várja a fiatal, pályakezdő fotóművészek jelentkezését. A díj célja, hogy kiállítási lehetőséget biztosítsanak pályakezdő művészek számára. Az évente bővülő programba résztvevő művészeknek ezen felül szakmai és önmenedzselési tanácsadást is biztosítanak.

 

 Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr5714884932

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása