A Seafret lemezbemutató koncertje a Dürer Kert Nagytermébe költözik
2019. február 06. írta: Kultúrjunkie

A Seafret lemezbemutató koncertje a Dürer Kert Nagytermébe költözik

seafret.jpg

A Seafret lírai, akusztikus-folk dalaival és készülő második nagylemezével érkezik hamarosan Budapestre. A brit duó koncertje után akkora volt az érdeklődés, hogy átkerült a Nagyterembe, így aki az első körben lemaradt, most bebiztosíthatja helyét a duó első hazai koncertjére, február 10-re a Dürer Kertben.

A Seafret Jack Sedman és Harry Draper duója. A két brit srác egy open mic esten találkozott és annyira kedvelték egymás produkcióját, hogy végül közös zenélésbe kezdtek. Nevüket az északi-tenger ihlette, amihez mindketten közel éltek és ez a természetesség jellemző a zenéjükre és cselekedeteikre is. A két srác azután, hogy bejárták a világot, Londonba költözött és egy major kiadónál megjelentették debütáló, Tell Me It’s Real c. lemezüket, most azonban visszaköltöztek szülővárosukba, Bridlingtonba és ismét a saját kezükbe vették az irányítást, hogy a saját útjukon haladhassanak tovább. Az eddig megélt tapasztalatok azonban Jack szerint mind szükségesek voltak ahhoz, hogy most ezekkel az élményekkel a zsebükben, nyugodtan vágjanak neki új lemezüknek. „A dalaink természetesen fejlődnek és mind meglehetősen különböző. Többféle stílusú zene is megjelenik a számokban, amiken dolgozunk – a rocktól kezdve, több elektronikus hangig és erősebb samplingekig” - mondja Harry. Nemcsak a zenében érhető tetten a változás, hanem a zenekar hozzáállásában is. A Seafret most sokkal nyugodtabb és még eltökéltebb, mint valaha. „Az első albumot a költözés és az otthon hiánya ihlette. De most visszatértünk és ez az album teljesen különböző lesz, ahogy a dallamok is sokkal változatosabbak és izgalmasabbak.”

 A zenekar hazatérése óta sorra gyártja új dalait, szeptemberben megjelent Monsters c. EP-jüket pedig ígéretük szerint hamarosan egy egész lemez követi, melyet február 10-én élőben is megismerhetünk a zenekar első budapesti koncertjén, a Dürer Kertben.

A New Beat és a Dürer Kert bemutatja:
Seafret (UK) - lemezbemutató koncert
Rosborough (IE)
Helyszín: Dürer Kert
Időpont: 2019. február 10. 19:30
Jegyárak: 2.500 Ft

Facebook esemény 

Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr8214612386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása