Támogasd te is a LMBT Történeti Hónapot!
2019. január 08. írta: Kultúrjunkie

Támogasd te is a LMBT Történeti Hónapot!

11_2.jpg

A Leszbikus, Meleg, Biszexuális és Transznemű (LMBT) Történeti Hónapot Rodney Wilson középiskolai tanár rendezte meg elsőként 1994-ben, az Egyesült Államokban. Az ötletet 2004-ben vette át az Egyesült Királyság, két évvel később Skócia is csatlakozott, majd őket fokozatosan több és több ország követte.

Magyarországon 2013 februárjában rendezték meg első alkalommal a programsorozatot: közel harminc eseményt szerveztek Budapesten, Szegeden és Miskolcon.

Kezdeményezésükhöz az elmúlt években mintegy ötven szervezet, csoport csatlakozott. Az LMBTQI szervezeteken kívül szerencsére olyan intézmények is, mint az El Kazovszkij Alapítvány, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar, az Izraeli Kulturális Intézet, a József Attila Kör, a Közép-európai Egyetem, a Magyar Pszichológiai Társaság, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézete, az OSA Archívum és a Történelemtanárok Egylete, valamint az amerikai, a brit, a német és a norvég nagykövetség. 2013-ban Makk Károly, az Egymásra nézve című leszbikus témájú film rendezője, 2014-ben Kis János filozófus, az ún. Szivárvány-ügyben felszólaló közéleti személyiség, 2015-ben Günter Grau, a meleg holokauszt világhírű kutatója, 2016-ban Susan stryker amerikai történész, a transznemű történelem és a queer tudományok elismert kutatója, 2017-ben  Hadley Z. Renkin, a CEU Gender Studies Tanszékének tanára és a doktori program vezetője, 2018-ban pedig Takács Judit szociológus, történész, az MTA TK Szociológiai Kutatóintézetének tudományos tanácsadója, Kertbeny egyik nemzetközi szinten ismert kutatója nyitotta meg a programsorozatot.

A programok rendkívül változatosak, szerepel közöttük: előadás, beszélgetés, workshop, filmvetítés, kiállítás, zenei program, kulturális rendezvény, kreatív program is.

Az LMBT Történeti Hónap során gondolatokat cserélnek a magyar LMBT múltról és a csoport tagjai által létrehozott értékekről, amelyek jelentős része láthatatlan maradt. Az LMBT emberek mindig is részei voltak az ország történelmének; jelenlétükkel, tevékenységükkel alakították annak sorsát, még akkor is, ha mindezt valós életük, identitásuk elfedése közben kellett tenniük.

A rendezvénysorozat az LMBT emberek történelemben való jelenlétét kívánja megmutatni, ugyanakkor fontos szerepe van az LMBT közösség építésében is.

Ha fontosnak tartod az LMBT Történeti Hónapot, adományoddal támogasd munkájukat!

Bankszámlaszámuk: 16200113 – 18506635

További információk: a http://lmbttortenetihonap.hu oldalon és a Facebook oldalukon. 

Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1014548898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása