Megjelent a Grammy-díjas Alessia Cara második albuma
2018. december 05. írta: Kultúrjunkie

Megjelent a Grammy-díjas Alessia Cara második albuma

image004_6.jpg

A  mindössze 22 éves, Grammy-díjas amerikai énekesnő második stúdióalbuma a The Pains of Growing címet viseli. A lemezen olyan nő szerepében mutatkozik be,  aki még mindig keresi önmagát, és szociális érzékenységét szeretné megmutatni a nagyközönségnek.

Az album tökéletes folytatása a 2015-ös Know-It-All-nak, melyen szintén az érzelmek szokatlanul őszinte kifejezése dominál.

Az első lemezen szereplő, Scars to Your Beautiful című dalában pédául a szépség felszínességet kritizálta, a Logic-kal közös 1-800-273-8255-ban pedig arra hívják fel a figyelmet, hogy az öngyilkosság megelőzhető.

Erre a korongra került fel a How Far I’ll Go is, ami a Moana című Disney-mese betétdala lett.

Alessia második stúdióalbumán ha lehet, még nagyobb őszinteséggel tárulkozik ki hallgatói előtt. Már az első dalban, a Growing Pains-ben is ezt bizonygatja: "Minden egyes szóban van igazság, amit leírok" .

Egyébként a lemezen szereplő összes dal szövegét ő írta – ha figyelmesen hallgatjuk, kirajzolódik belőlük a  magányossággal, az aggodalommal és depresszióval, az általános hiábavalósággal való küzdelme. Egy élénk és dinamikus hangú fiatal nőt hallunk, aki még mindig keresi önmagát.

Az énekesnő  próbál  bátorítani és empátiával lenni az emberek felé. “Csak rázd le magadról a felhőket amik követnek téged és hagyj időt önmagad megtalálására”-vallja.

The Pains Of Growing zenei hangzása nagyon változatos: a Not Today old school RNB, a Comfortable középtempós Motown, a Trust My Lonely pedig reggae-s – de az I Don’t Want To-t és a Little More-t például egy szálakusztikus gitárral vette fel, saját alagsorában.

 Az albumot itt tudod meghallgatni!

Forrás: Universal Music Hungary

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr1914438008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása