A HeArt Társulat független, fiatal művészekből álló alkotócsoport, amelynek elsődleges célja szórakoztató illetve elgondolkodtató színművek színpadra állítása. A tagok olyan színészek, akiknek aktív színházi munkáik mellett komoly igénye van az önálló alkotásra és a választott színdarabok bemutatására minél szélesebb közönség körében.
Az idei évadot a társulat a tavalyi közönség kedvenc Ray Cooney - Páratlan Páros előadás után a Gellérthegyi Álmokkal folytatja, ezzel komolyabb vizekre evezve. A darab azonban a HeArt Társulat feldolgozásában így is tartogat meglepetéseket. Felemelő, de mégis elgondolkodtató pillanatokra számíthatunk az eredetitől eltérő és újszerű feldolgozásban.
Két idegen, egy kényszerhelyzet és mérhetetlen egymásra utaltság. A Gellérthegyi Álmok egy történet szerelemről, kiszolgáltatottságról, kegyetlen és mégis csodálatos pillanatokat megélt sorsokról.
Két fiatal bujkál egy gellérthegyi villában. A fiú katonaszökevény, aki a háború miatt saját emberségében csalódott, a lány családját zsidó származása miatt megölték, csak neki sikerült megmenekülnie.
Egy menedékük marad. A játék. Játszanak, hogy legyőzzék félelmeiket, hogy eltöltsék az időt, hogy túléljék a borzalmat. Eljátsszák a múltjukat, hogy képesek legyenek feldolgozni. Egymásba szeretnek.
De vajon van-e értelme álmodozni közös, boldog jövőről, mely talán soha nem válik valóra?
„Játék. Mert nincs más dolgunk, csak élni. Túlélni. “
szereplők:
Kálmán Henrietta
Károlyi Krisztián
Forrás: Sajtóanyag
(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)