H E N R I – a dokumentumfilm
2018. július 11. írta: Kultúrjunkie

H E N R I – a dokumentumfilm

henri-insta.jpg

Az indexes Szőke Barna és Szilli Tamás filmjét Henri Gonzóról, a Fran Palermo frontemberéről legelőször a Bánkitó Fesztiválon mutatják be. Henri Gonzo 2011 végén alapította meg a Fran Palermo zenekart, ami egyedi felállásának és a hazai színtéren egészen különleges megszólalásának köszönhetően a 2010-es évek egyik legnépszerűbb magyar zenekarává nőtte ki magát. Az egész esszenciáját a trópusi ritmusok adják, amit nagyban befolyásol a frontember spanyol származása.henri_doksi2.jpgTavaly Groningenben, a Eurosonic Fesztiválon barátkozott össze a rendező és az operatőr a zenekarral. Szőke Barna saját bevallása szerint ráadásul igencsak szkeptikusan állt először hozzájuk.

„Én a Veszprémi Utcazene Fesztiválon láttam őket először, akkor nem tetszett a zene, amit csináltak, ellenben olyan lazaság áradt a kis csapatból, hogy csak pislogtam, és amikor megtudtam, hogy milyen fiatalok. Bevallom, még kicsit irigy is lettem (jó magyar zenész szokás szerint) , hogy nemá’, ilyen fiatalok és ekkora a közönségük? Ezt hogy?

Miután megjelent az első lemezük, már rajongó lettem, és mai napig szeretem a zenéjüket.”

Az elmúlt másfél évben több száz gigányi és sok-sok órányi nyersanyag gyűlt össze. A készítők mindenhová követték a zenekart, de vannak jelentek – mint például a tavaszi erdélyi turné -, amiket Henriék saját maguk vettek fel – ezek a rendező szerint a legőszintébb és legerősebb képsorok lettek.

A film tehát nem csak a kulisszák mögé enged betekintést, de egy kivételes sorsú, sokszor fura figurának vélt multiinstrumentalista tehetséget és az ő alkotási folyamatát mutatja be.

„ A legjobb pillanat nekem az volt, mikor Henrinél forgattunk egy fél napot. Befejeztük forgatást és már éppen indultunk volna, akkor Henri leült zongorájához és elkezdett játszani csak úgy. Baromi jól szólt, úgyhogy gyorsan bekapcsoltuk kamerát és felvettük. Ez egy megismételhetetlen pillanat volt, ami remélem majd a filmen is átjön.” – emlékszik vissza Szilli Tamás.

Vajon miért sikeres a zenekar itthon? A dalok miatt? Az energiájuk miatt? Vagy a frontember, Henri karizmája és színpadi jelenléte az, ami tömegeket vonz? Mások ennyi idősen szoktak zenekart alapítani. Ők pedig már túl vannak a hatodik teltházas szülinapi bulijukon.

A film július 12-én 17.30-kor debütál a Bánkitó Fesztiválon, a Polgármesteri Hivatalban.

Facebook-esemény

Instagram

Forrás: Sajtóanyag

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr6114106477

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása