December 15-én, pénteken mutatja be új koncertlemezét a Jazzékiel zenekar az Akváriumban. A Jazzékiel on Orfű több szempontból is fontos album az együttes életében, erről meséltek nekünk a tagok, majd egyesével végigmentünk a dalokon is: a Jazzékiel-hangzáson kívül személyes élményeket, gondolatokat is kaptunk, így még teljesebb lett a hatás. Hallgassátok, olvassátok, szeressétek!
Fotó: Kósa Péter
Miért szeretitek a lemezt?
Régóta szerettünk volna már egy koncertlemezt, és úgy gondoljuk, ez hitelesen visszaadja a koncertarcunkat. Ráadásul ezt 5 év 5 eltérő hangzású és technikai hátterű felvételéből gyúrta össze Kálocz Tomi egy organikus egésszé úgy, hogy hallgatóként semmit sem lehet észlelni ebből.
Van valami különlegessége az előző albumokhoz képest?
Az mindenféleképpen különbség, hogy nincs rajta új dal és mivel ez egy koncertlemez, élőben rögzítettük a dalokat. A dalok eredeti verzióihoz képest pedig annyiban eltérnek, hogy sokkal lecsupaszítottabb a hangszerelés az albumon megismertekhez képest, valamit bizonyos pontokon energikusabbak, koszosabbak is.
Miért kedves nektek ennyire Orfű?
Miért kedves nektek ennyire Orfű?
Sok helyen elmondtuk már, de tényleg az van, hogy normális színpadon, jó hangulatban, odaadó gárdával, jó idősávban lehet játszani. Emellett az egész arculata szerethető és művészileg kompromisszummentes.
Jöjjenek a dalok, egyesével!
https://jazzekiel.bandcamp.com/album/jazz-kiel-on-orf-2017
[Jakab Péter - mikrofon
Hegyi Áron - billentyűs hangszerek
Miklós Milán - basszusgitár, vokál
Czitrom Ádám - gitár
Szabó László - dob]
Hegyi Áron - billentyűs hangszerek
Miklós Milán - basszusgitár, vokál
Czitrom Ádám - gitár
Szabó László - dob]
Jenny (Jakab)
Nem igazán szeretek nőknek, vagy nőkről írni szövegeket. Vagy ez így nem igaz, viszont amikor róluk írok, az általában nem olyan romantikus kicsengésű. Itt konkrétan kérte az önjelölt múzsa (akit amúgy nagyon szerettünk), hogy kapjon egy dalt. Szeretett volna a kis magyar rocktörténelmünk része lenni. Érdekesség, hogy zenekar fennállása során kétszer hozott más Áronon kívül dalkezdeményt próbára. Ez az egyik, Milán ötletén alapul. Koncerten mindig úgy képzelem, hogy úgy kezdődik mint egy AC/DC - dal, de ez nem mérvadó, mert néha meg azt képzelem magamról, hogy soul énekes vagyok - aztán ez mondjuk ritkán jön át a közönségnek is. Ja, és amúgy rá lehet énekelni a Lust for Life-ra, próbáljátok ki.
Gazdátlan (Áron)
Ez a dal megszemélyesíti a zenekarról korábban álmodott képeimet. Sosem tudom mi történik, mialatt játsszuk éppen, pedig ez a koncertjeinken hamar felcsendül, úgy értem jórészt a koncert legelején. Maximum a többieken szoktam végigfuttatni a tekintetem, és már csukom is vissza a szemem, vagy résnyire sandítok csak a zongorára…Technikai érdekessége a nagylemez-verziónak, hogy egybe-feljátszás után, a Steinway versenyzongora hangzását túl sterilnek, a téma milyenségéhez képest túl vegytisztának találtuk, ezért utólag egy pianínó-zongorával is feljátszottam. Így a két zongora különböző karakterei találkoznak a főtémákban.
Tisztás (Laci)
Lemezen is, élőben is az egyik abszolút favorit. Valahogy mindig egy picit máshogy sikerül, főleg a második fele, amikor bejön az a zakatolós rész. Eléggé meghatározó, hogy éppen milyen hangulatban vagyunk, néha egészen kiegyensúlyozott, és tökéletesen el van játszva, akár csak a lemezen, máskor meg iszonyú dühös és zabolázatlan, mintha épp szétbasznánk a világot és a pokol lángjai közt kalimpálnánk. Néha előfordul, hogy egy koncert számomra nehezen indul, és az első néhány dal alatt keresgélek, próbálom magam kényelembe helyezni, szerencsére a Tisztást általában az első harmadban játsszuk, ha eddig a pontig szarul is éreztem magam, itt szinte mindig megtörik a jég. Ha mégsem, akkor az egy rossz koncert, de ilyen - lekopogom - egyre ritkábban fordul elő.
Oldat a sebre (Jakab)
Ez egy viszonylag csörömpölős, energikus dalunk a legutolsó nagylemezről. Onnan amúgy szerettem volna lehagyni, de a srácok benntartották. Innen meg Áron akarta kifúrni. Nem egy különösebben fontos dala a történetünknek, de koncerten általában működik. Ez után mindig jobban esik a fülnek a Kitty.
Kitty (Ádám)
A Kitty szövege kétségtelenül a kedvenc Jazzékiel-dalszövegem. Mivel viszonylag halk szám, valamivel könnyebb kihallani, hogy Fürge mit énekel benne (ez most nem célzás…). Tetszik, hogy egyszerre szép és sötét, kicsit Keats-re emlékeztet mindig. Ezen kívül a prozódiája és a ritmikája is nagyon izgi. Ez az a szám, aminek a ritmikáját nagyjából öten ötféleképpen értelmezünk, így amellett, hogy nagyon szeretem hallgatni koncert közben is a szöveget, kurvára figyelni kell, hogy ki hol tart a számban.
Kicsi (Jakab)
Kitty (Ádám)
A Kitty szövege kétségtelenül a kedvenc Jazzékiel-dalszövegem. Mivel viszonylag halk szám, valamivel könnyebb kihallani, hogy Fürge mit énekel benne (ez most nem célzás…). Tetszik, hogy egyszerre szép és sötét, kicsit Keats-re emlékeztet mindig. Ezen kívül a prozódiája és a ritmikája is nagyon izgi. Ez az a szám, aminek a ritmikáját nagyjából öten ötféleképpen értelmezünk, így amellett, hogy nagyon szeretem hallgatni koncert közben is a szöveget, kurvára figyelni kell, hogy ki hol tart a számban.
Kicsi (Jakab)
Az egyik legrégebbi dal a repertoárból, még az első lemezről. Ez az egyetlen dzsezzesen reppelős valami, amit meghagytunk. Annak idején ez a jelző annyira ránk ragadt, hogy nagyon nehezen tudtuk magukról lerázni. Többek között emiatt akartunk anno nevet változtatni. De a Kicsi maradt, ez még a nagy magyar Coelho-rap-robbanás előtti első fecskék egyike, a barátságról szól, szeretjük. Ez a másik olyan dal, amit más hozott, ismét Milán volt a társ-elkövető.
Negyven öltés (Milán)
Erről a dalról egy történet jut az eszembe: az egyik akusztikus koncertre egy tubaművészt kértünk fel, hogy fújja le a bass stimmet. Akkoriban még mindenki szívta a blázt, és a próbateremben általában harapni lehetett a cigarettafüstöt. Elkezdtük próbálni a dalt, persze közben mindenki rágyújtott. Szegény tubás pedig a fél dalnál felháborodottan ordítozni kezdett velünk, hogy Ő így nem bír játszani, mert "liter levegőket forgat".
Negyven öltés (Milán)
Erről a dalról egy történet jut az eszembe: az egyik akusztikus koncertre egy tubaművészt kértünk fel, hogy fújja le a bass stimmet. Akkoriban még mindenki szívta a blázt, és a próbateremben általában harapni lehetett a cigarettafüstöt. Elkezdtük próbálni a dalt, persze közben mindenki rágyújtott. Szegény tubás pedig a fél dalnál felháborodottan ordítozni kezdett velünk, hogy Ő így nem bír játszani, mert "liter levegőket forgat".
Fotó: Kósa Péter A rossz testvér (Laci)
Erről a dalról mindig eszembe jut, hogy mennyire nem szerettem az elején, amikor bekerültem a zenekarba. Ez 2009 nyarán volt, a Másokat szeretni lemez még sehol nem volt, a Jazzékiel nekem mint kívülállónak kicsit ilyen identitászavarban lévő zenekar benyomását keltette, kb. fele-fele arányban laza, bulizós, pozitív slágerekkel, illetve sötét tónusú, nyomasztó, befordulós dalokkal. Nekem nyilvánvalóan az utóbbi vonal tetszett, és ahogy haladtunk előre az időben, látni lehetett, hogy a zenekar egyre inkább ebbe a sötét világba tart. Azóta a lazább dalok eltünedeztek, de a Rossz testvér valahogy megmaradt, és ebben a dark környezetben nekem valahogy sokkal fanyarabbul hat, mint régen, imádom játszani, számomra a koncertek egyik tetőpontja lett.
Akasztófablues (Laci)
Eredeti formájában egyik kedvenc. Volt bennem egy minimál szkepticizmus, amikor Fürge felvetette, hogy csináljunk belőle egy ilyen rövidebb-tömörebb fesztivál-verziót, hiszen ez a szám eredetileg 10, koncerteken inkább 15-16 perces, nagyon elnyújtott, vontatott utazás szokott lenni, ebben a formában viszont egy óriási arcul baszás, 3 és fél perc, de ugyanúgy működik. A legutóbbi, 2017-es Orfűn ezzel kezdtünk, és közben esett le, hogy mennyire szarul szól a színpad, majdnem elsírtam magam, azt hittem, hogy a komplett koncert hanganyaga használhatatlan lesz. Nagyon hallatszik rajta a küzdés, de a koncert elejét még egybetartotta a lendület, sőt visszahallgatva tök meglepődtem, hogy mennyire erős lett.
Sirató (Áron)
Az egyik legkedvesebb dal erről a koncertlemezről, és általában a koncerteken nekem a Sirató. Emlékszem, a Prágai Nemzetközi Fesztiválra kaptunk meghívást, amikor egy ideje már a gospelek ihlette zenei világok közelségéről beszélgettünk Fürgével, és arról, hogy legalább hozzáállásban jó volna ilyesmi dalt írni magunknak. A zenekarral az utcákat járva Prágában már annyira motoszkált bennem ez a téma, hogy folyamatosan a Sirató dallamát fütyültem, és amikor hazaértünk, leültem a dallamot megharmonizálni. Persze a fejünkben néger kórus, és hammond szerepelt, de ezek hiányában rhodes-on próbáltam meg úgy játszani, mintha orgonán szólalna meg. Koncerten szinte mindig intim légkört alakít ki egy repertoáron belül. Jó esetben Fürge hangja, és a szövegi tartalom rezonál a hangszerrel, gerjesztve egymást – remélhetően – a katarzisig.
Altató (Milán)
Az első lemezünkön szerepel ez a dal, és azt hiszem, hogy ez már iránymutató volt a későbbi, sötétebb árnyalat felé. Akkoriban Bach cselló szvitjeit gyakorolgattam, és mélyen hatottak rám ezek a művek. Ennek hatására született meg, szinte kigördült a kezeim alól az a kis "Bach-szerű" bass betét, amit a dal közepén és végén lehet hallani. Egyébként, ha meghallgatja az ember Áron szèp akkordjait ebben a dalban, rájön, hogy szinte tiszta klasszikus zene az egész.
Letheon (Ádám)
Nagyon sok részből álló, hosszú, epikus szám. Ebből a szempontból kicsit hasonlít a Paranoid Androidra, vagy a King Crimson bizonyos számaira. A Letheon amúgy egy 19. századi altatógáz neve, ami a görög Léthe-ről, a feledés folyójáról kapta a nevét. Ez azért ironikus, mert a sok rész miatt valóban nehezen megjegyezhető - LOL! Ezzel együtt egy igazi energiabomba, ezért is szoktuk zárószámnak tartogatni koncerteken. A mostani lemezre egy elég sötét verziót sikerült kiválasztani. Egy legenda szerint Áron egyszer több mint egy órán keresztül loopolva játszotta az alaptémát egy házibuliban, az ottlévők pedig végig a zongora körül táncoltak…
Lepke (Jakab)
Ez is egy csajos dal, ez konkrétan úgy volt, ahogy írtam: hajnal volt, fél hat és egyszuszra megírtam. Koncerten szeretünk ezzel zárni. Amikor először játszottuk a Szigeten, annyira belehevültünk, hogy Laci megfogta a cinállványt, és előrejött vele a színpad elejére, így zártuk.
Beszélnétek még egy kicsit a lemezbemutatóról is, kérlek? Mit várhatunk?
Iamyank nyitja az estét, két cselló + zongora + elektronika felállással. Szuper ambient-szerű, hallgatós, utazós zene. Őt követi majd a Beat Dis, akik új számokat és új felállást hoznak. Végül jövünk mi, vendégekkel: Mohácsi Matyi és Hajba Áron besegít pár dalban. Kapható lesz a lemez fizikai formában is a merchasztalnál. Szuper lesz.
A koncert részletei itt elérhetőek: https://www.facebook.com/events/156709841594649/
