KosziJanka újabb varázslatos hangulatú klippel jelentkezik új single-je, a Senki sem lát című dalhoz. A szerzeményre jellemző Janka és zenekara legfőbb vonása: a játékos eklektika és a komplex zenei világ kibontakozása pop köntösbe bújtatva. A Senki sem lát remekül ötvözi a rájuk jellemző improvizatív stílust és a fülbemászó, slágergyanús vonásokat, így jó eséllyel a közönség kedvencévé válhat a Hol voltál? című elődje mellett, amelyet az egész ország megismert már a rádiókon keresztül.
A szőke énekesnő komoly hangsúlyt fektetett az új videó különleges vizuális megjelenésére: “Álomszerű képi világot szerettünk volna megjeleníteni a Senki sem lát című dalunk klipjében. A téma gyökere egy relaxációs állapot, mely számtalan helyre repíthet el minket. A videóban folyamatosan váltakoznak a helyszínek, egyikből csapunk át hirtelen a másikba, mint ahogy ezt az álmainkban is tapasztalhatjuk. Az álomvilág a színekben és formákban is megjelenik; lila-rózsaszín elmosódott erdőben zajlik például pár jelenet. Ez az első klipem, amiben statiszták is szerepelnek, nagyon izgalmas volt ez az együttműködés. Az egyik kedvenc részem az volt, amikor éjjel kimentünk a Normafára és az erdőben forgattunk, miközben csak a színes ledcsövek izzottak. Elég szürreális hatása volt, nagyon szerettem.”
Janka és zenekara legközelebb az A38 Hajó tetőteraszán lép fel július 6-án, ahol az új dal mellett a korábban megjelent, Be Alone című EP anyagából is játszanak.
A Senki sem lát videóklipje:
Az A38-as koncert facebook eseménye:
https://www.facebook.com/events/371250339937604
Hivatalos facebook oldal:
https://www.facebook.com/pg/KosziJanka/
A KosziJanka hátterében 2015 óta Szabó Zé is ott munkálkodik, akivel közösen szerzik a slágergyanús dalokat. Ezek egyike a 2016 decemberében megjelent Be Alone című EP single-je, a Hol voltál? mely tökéletesen illik Janka kicsit füstös hangjához, és a dalon átsejlő határozott személyiségéhez, mely érdekes ellenpontja angyali megjelenésének.
A zenekar tagjait a Bubbles című stúdió videóból ismerhetjük meg: https://www.youtube.com/watch?v=sUKQozfrpiQ
Koszi Janka - ének
Szebényi Dániel - billentyű
Gerendás Dániel - dob
Bikali Sándor - basszusgitár
Kővágó Dániel - gitár
Sajtóanyag: Herendi Ráhel - MMM Press & PR