Íme 20 karanténfeledtető dal, hogy jobb kedvre derülj!
2021. április 08. írta: Kászon Tomi

Íme 20 karanténfeledtető dal, hogy jobb kedvre derülj!

Ezzel a 20 nótával biztos, hogy lazábban vészeled át a hátralévő karantén időszakot

istock-922929534.jpg

Ahogy közeledik a nyár, és egyre több embert oltanak be, úgy válik biztossá a várva várt „nyitás”, legalábbis a valamelyest szabadabb élet… Az alábbi playlistünkben olyan többségében friss tracket szedtünk össze, amelyet egyaránt hallgathattok a négy fal között, sportolás, vagy épp utazás alatt, de még a baráti piknikezéshez is remekül passzol. :)

Válogatásunkból kiemelnénk olyan fiatal hazai előadókat, mint például Devát, Nemazalányt és Sofit, illetve Saya Noét. Míg a zenekarok közül a Skeemers együttesét mindenképp megemlítenénk. Külföldi részről olyan régi ismerősöknek örülhetünk, mint a még mindig babaarcú Avril Lavigne, a komolyabb oldalát mutató Justin Bieber, de van egy lüktetően markáns Keshánk is. Az új üdvöskék közül pedig már most jelentős népszerűséggel bír Tate McRae és Tom Grennan.

Listánkat Deezeren és Spotify-on is eléritek!

Azahriah x Desh – RÉT


Bagossy Brothers Company - Csak az ég tudja 


ByeAlex és a Slepp - Mi van a poharadban?


Дeva /Deva/ – Witchcraft


Foxes – Kathleen


Halott Pénz - Gazdag vagy szegény


Justin Bieber – Anyone


kristoaf - úgyisjó ft. OHNODY


Lost Frequencies – Rise


MANUEL feat. APU – Átmennék


MOD SUN - "Flames" (Feat. Avril Lavigne)


NEMAZALÁNY x SOFI – MENEDÉK


Purple Disco Machine, Sophie and the Giants – Hypnotized


Sam Feldt - Stronger (ft. Kesha)


Sandro Cavazza, Georgia Ku - Love To Lose


Saya Noe - Museum of Sins


skeemers - bathroom song


Tate McRae - you broke me first


The Weeknd - Save Your Tears


Tom Grennan - Little Bit of Love

Borítókép: istockphoto.com

(Kövessetek minket Facebook oldalunkon, illetve Instagram profilunkon is, ahol extra tartalmakkal várunk benneteket.)

A bejegyzés trackback címe:

https://kulturjunkie.blog.hu/api/trackback/id/tr6716491530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása